Legkeresettebb alkotók
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Batthyány Gyula keresett alkotó
    Batthyány Gyula
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László

Vaszary János Tanulmányok

  1. Vaszary János - Kilátás a régi Tabánra
    1. Kiállítva:
      Ernst Múzeum Vaszary János gyűjteményes kiállítása Budapest, 1935. február , tétel 85
      Vaszary János Emlékkiállítása: Magyar Nemzeti Galéria Bp. 1961., 144 tétel

  2. Vaszary János - Virágok
    1. Vaszary János életművének minden szakaszában  megtalálhatóak virágoknak és gyümölcsöknek csendéleti ábrázolásai. A hagyományos témát 1910-es évekbeli képein pasztózus ecsetvonásokkal, vastagon felvitt olajfestékkel jeleníti meg. Ezen időszak munkáit a sötét alaptónusból csak fáradtan elővilágló színek jellemzik. (Petrovics 1941.15.kép.)

      Az 1920-as években koloritja kivilágosodik, előadásmódja elegánsabb jelleget ölt. Az olajfestéket egyre inkább akvarellszerűen, hígan és áttetszően viszi fel a vászonra. Fontos számára a kép szerkezetének egyértelmű meghatározása. A háttér jól elkülönül a laza, mégis határozott szerkezetű asztalsíkok és a rajtuk elhelyezkedő vázás vagy cserepes virágok színes foltjaitól. A tárgyak tömegét és lehatárolását inkább csak jelző, nagyvonalú kontúrozás szerepét is a színekre bízza, inkább összekapcsolva mintsem elválasztva vele a képépítő elemeket. (Haulisch 1978.160.; Magyar Művészet,1926.132.)

      1930-as évekbeli csendéletein az addig is domináns, dekorativitás iránti igénye mindent elsöprő módon teljesedik ki. E festmények első ránézésre kaotikusnak tűnő kuszasága azonban csak látszat. A tárgyak egyre kevesebb önsúllyal bírnak, a háttér és előtér eddig jól felismerhető különválasztása feloldódik az intenzív színáradat kavalkádjában. Mindinkább előtérbe kerül a kép szerkezetének diagonális építettsége, amely azonban nem jelenti, hogy a perspektivikus hatások különösebben érdekelnék a festőt. Dekoratív színfoltok közvetítik az ábrázolás sokrétű festői energiáit. A csupa ideg-elevenségben született festői formái a növényekkel rokon módon rügyeznek, fejlődnek, variálódnak. (Magyar Művészet,1935.163.; 1937.356.)

      Bár Vaszary csendéleteinek évtizedek szerinti korszakolása csak nagy vonalakban és igen leegyszerűsített módon igaz, mégis valószínűsíti, hogy a tárgyalt mű az 1920-as évek második felében készült, amit a fentebb említett reprodukált képekkel való összevetése is megerősít. A cinerariák, azáleák és nárciszok tavaszi csokrait ábrázoló színorgiájában Vaszary a legtisztább életörömöt igenlő, kivételesen gyönyörű festményét tisztelhetjük.

      1925 és 1930 közötti festői stílusáról Rabinovszky Márius így értekezik a Magyar Művészet hasábjain: "Az új stílus: széles egyirányú foltok csoportjai, áttetsző fehér alappal; alla prima festés, végletesen; világos síkok, melyekből egy-egy sötéten ragyogó folt vagy foltcsoport kiharsonázik; a már-már ernyedő dinamika csodálatosan felfrissül, lendületesebb, szabadabb, feszültebb mint valaha. Minden ecsetvonás vág és helyén van, minden szín érvényesül. Csodálatos takarékosság az eszközökben. Az érettmesteri sztenografia pár vonással közli a mondanivalóját; az 1920 utáni halmozottságot végletes szűkszavúság váltja fel. Bőség, harsogás, pompázás kifejezése: minimális anyaggal. Érezni az öntudatos bizalmat, mellyel a mester útjára bocsátja ecsetjét; az eljárás nem probléma, az élmény szabadon törhet elő."

      Irodalom:
      Rabinovszky Márius: Vaszary János. Magyar Művészet, 6.évf. 1930. 125-132.
      Petrovics Elek – Kárpáti Aurél: Vaszary. Athenaeum Kiadó, Bp. 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp. 1978.

       
       

       

  3. Vaszary János - Kávéház a pesti korzón (Vigadó kioszk)

    1. "El tudom képzelni, hogy ötven év múlva a fiatal szeminaristáknak ezt a könyvecskét nyomják a kezébe: Magyar művészeti élet 1925 körül: Vaszary János. Benczúr óta nem állott egyéniség annyira a történés középpontjában, mint Vaszary. Stílustalanság volna a történelem részéről, ha tíz év múlva nem Vaszary zseniális hadvezéri egyénisége diktálná a legmagasabb polcról a magyar művészet ügyeit." Rabinovszky Máriusz, a két világháború közötti korszak kiemelkedő művészettörténésze és kritikusa jellemezte e szavakkal Vaszary kortárs reputációját 1927-ben, a Nyugat hasábjain. A "magyar festészet kíváncsi embere" mögött ekkorra már több mint három évtizedes alkotói múlt áll: sikeres kiállítások, elismerő cikkek tucatjai, két monográfia Lázár Béla és Bálint Jenő tollából, és természetesen a Képzőművészeti Főiskolán betöltött tanári állása, a művészifjúság rajongása igazolja a személye és művei felé áradó feltétlen megbecsülést. Az újra, a friss értékekre mindig érzékeny szeme, a már említett, legendás kíváncsisága azonban karrierjének látszólagos csúcsán is változtatásra, megújulásra sarkallja. 1925 elején Vaszary - hosszú, csaknem két évtizedes elszigeteltség után - Párizsba utazott, s megmerítkezett abban a közegben, mely - saját szavait idézve - "mint valami melegház, rendelkezett a szükséges hőfokkal és párateltséggel, mely a legritkább exotikumot is virágzásba tudta hajtani." Párizs, a XIX. század végétől fogva Magyarországon, s a világ egyéb tájain a művészek szótárában a modernség, az akadémiai kötöttségektől való megszabadulás szinonimájaként szerepelt. Európa, sőt a világ fővárosa: néha a forradalomé, a pénzé, de mindig a divaté, az ízlésé és persze a művészeteké. Kultikus hely, ahová megérkezni - ha kell, végig gyalogolva Európán - és beilleszkedni stílusformáló hatással jár. Vaszary, jóval az ötven felett is, reveláló élményként élte át az újabb találkozást. 1927-ben így interpretálta a Párizsban látottakat: "Döntő fontosságúnak a francia kultúrát ismertem fel. Az előadás könnyedsége és közvetlensége, a festő területének határozott felismerése, a világos paletta, az eredeti tehetségek szünet nélküli felvonulása, a folytonosan lüktető, forrongó művészi élet, az Independents-ok megalakulása - hozzá a nagyszerű művészi múlt, mely a jelenben is eleven erőként tudott hatni: mindez oly hatalmas szuggesztiónak bizonyult, mely az egész életre szól." Megragadták az École de Paris vezető művészeinek munkái: Matisse, Dufy és Van Dongen festményeinek öntörvényű artisztikuma, az előadás eleganciája és felszabadultsága. Vaszary palettája kivilágosodott, a hajdani pasztózus festékkezelést idővel szinte japános könnyedséggel, lehelet vékonyan megoldott foltok váltották fel. A fekete helyett a fehér alapozás, illetve a gyakran alkalmazott festőkarton üresen hagyott fehér felülete teremti meg azt a közeget, melyből az annyira jellegzetes - látszólagos hanyagsággal odavetett - kék, smaragdzöld, piros és sárga foltok felragyognak. Mint vizsgált képünk is bizonyítja, Vaszary a dekorativitásért és a könnyed, spontán megformálásért cserébe feladja a precíz, a testek térbeliségét pontosan kifejtő, tónusos festésmódot. A szinte modellálatlan, homogén színfoltokat virtuóz könnyedséggel keríti körül hangsúlyos kék vonalaival, rajzos, egységesítő hálót vonva a kompozícióra. A terasz fölé nyúló fák lombozatának megoldása még a párizsi út előtti képek világát idézi, de a jegyzet-szerű tömörséggel megformált alakok már az új élményekből leszűrt tanulságokat illusztrálják. A Vigadó kioszk Vaszary átmeneti stílusának kulcsfontosságú reprezentánsa: egyszerre jelennek meg rajta fekete és fehér alapozású korszakának stiláris jellegzetességei.
      Az elrendezés, a nézőpont frappáns kiválasztása nem csupán blikkfangos képi geg, de Vaszary művészi, lelki alkatának is jellegzetes megnyilvánulása. A kívülálló elfogulatlanságával, távolságot tartva kívánja rögzíteni az élményt: hűvösen megfigyelni, a kirakat nagy üvegtáblája mögül meglesni, mintegy színpadra helyezni az ábrázolt jelenetet, keretbe foglalni a nyüzsgő, színes életet. A kávéházi terasz elegáns látogatói, akár egy könnyed vígjáték szereplői pózolnak, formálják szerepüket, mint ahogy színes, egzotikus halak úszkálnak, akváriumba zárva az üvegfal mögött.
      A párizsi utazás nem csupán a stílus, de a tematika átalakulását is magával hozta. Innentől fogva válik meghatározóvá Vaszary életművében a nagyvárosi ikonográfia: utcák, terek, bálok, táncos estélyek frivol atmoszférája, a Duna-korzó és az azt övező kávéházak tarka világa. Vizsgált képünkön az ábrázolt helyszín meghatározását a középtérben kimagasodó szoborkompozíció tette egyértelművé. Senyei Károly: Ürgeöntő gyermekek című szobrát 1896-ban helyezték el a Vigadó épülete előtti tér közepén, a volt Hangl Kioszk teraszán. 1945 után eltávolították, de néhány éve ismét felállították eredeti helyére. A Kioszk névadója Hangl Mór, Deák Ferenc egykori szobapincére, 1870-ben kapta meg a Pesti Vigadó és teraszos Kioszkjának bérletét. A kávéház rövid időn belül - a Dunára, valamint a budai oldalra nyíló pazar panorámájának köszönhetően -a Duna-korzó és az egész főváros egyik legnépszerűbb vendéglátóhelye lett. Nevét, melyet a budapesti sanzon- és kabaréirodalom számos alkalommal megörökített, az új tulajdonosok alatt is megőrizte, egészen a földszintes, teraszos épület 1944-es elpusztulásáig.
      A kávéház a modern városi élet egyik legkedveltebb helyszíneként természetes módon vált a XX. századi festészet, az urbánus ikonográfia divatos motívumává. Vaszary, említett párizsi útján és az azt követő hónapokban feltűnő érdeklődéssel fordult e témához: átmeneti korszakának másik fontos reprezentánsa, a Café de la Paix teraszán című festmény is kávéházi jelenetet örökít meg.
      "Budapest a kávéházak városa; aki a főváros képét festeni akarja, fesse le a kávéházait." Gerő Ödön, 1891-ben írt szellemes szociográfiai művében e felszólítását azzal a határozott kijelentéssel indokolja, miszerint: "Sehol a világon annyira nem űzik a kávéháznak kultuszát, mint Budapesten." A modern művészeti élet mind az egyetemes kitekintésben, mind a hazai vetületében számtalan szállal kapcsolódik ehhez a kultuszhoz. Míg Párizsban a Dőme és a Rotonde, addig Magyarországon a Japán, a Gresham vagy a Simplon kávéház játszott kiemelkedő szerepet a XX. század első felének képzőművészeti életében. De persze a kerek onix asztalok mellett nem mindig művészetről esett szó. A füstös, biliárdasztalokkal vonzóbbá tett termek és a szellős teraszok keretet teremtettek a társasági élet egy új, izgalmas formájához. S ami népszerűvé tette: a kávé - hajdan csak a leggazdagabbak által megfizethető - luxusa, a "sem otthon, sem a szabadban" érzése, az osztály-hovatartozástól független nyilvánosság pezsdítő nyitottsága. Na és persze még valami: hölgyek és urak, barátok vagy éppen ismeretlenek, de ők is a közelebbi megismerkedés frivol és izgató reményével a szívükben. Vaszary képén, a Vigadó Kioszk fái alatt - meglepő módon - csupa hölgy látható. A női nem "térfoglalása" ezen a területen néhány évtized alatt teljessé vált: a húszas években már nem csupán a kétes erkölcsű kasszírnő, az "igényes" vendégeket többféle módon is szórakoztató női zenekarok tagjai, s a hivatásos kéjnők voltak a kávéházak állandó hölgyvendégei. Ekkorra elfelejtették a már idézett Gerő Ödön intő szavait is: "A nőnek kávéházba járását esetleg meg lehet bocsátani, de ne akarjon a nő olyat tenni, amit meg kell bocsátani..." Hiszen: "A kávéház fölkeresése az otthon sivárságát jelenti. Az otthon templom, melynek a nő a főpapja." A századforduló e rigorózus elvek és szabályok lassú enyhülését hozta. Ekkorra már két jellegzetes módja is kialakult a nők kávéházi megjelenésének: a hölgytermekben való időzés, valamint az un. hölgyórák intézménye. Népszerűségüket jól mutatja Ágai Adolf: Utazás Pestről-Budapestre című munkájának egyik megjegyzése: "Nők a kávéházban. Ez sem nem keleti, sem nem nyugati, hanem tisztára budapesti szokás."
      Persze akadtak olyanok is, mint a korabeli Budapest jellegzetes regényírója, Kóbor Tamás, akit nem lelkesített a nők tömeges megjelenése a kávéházakban. Szavai szinte tökéletes aláfestői Vaszary képének. "Ha - különösen vasárnap délutánokon - a hölgyáradat elönti az összes helyiségeket, minden regardnak vége. Frivol pillantások leplezetlenül iparkodnak az ő tekintetükkel találkozni, a biliárdozók dákói kíméletlenül tolakodnak fejeik közé, halk káromkodásokat eresztenek meg, amiért az udvarias pincérek az összes lapokat a női asztalok mellé rakják...Az otthonból lakóhely lett, a kávéházból otthon. A leányok ott ismerkednek meg a fiatalemberekkel, és a látogatás helyébe a kávéházban adott randevúk léptek. És történik ez a találkozás a legfesztelenebb nyilvánossággal, anyagot és alapot nyújtva mindenkinek, hogy a párokat összekombinálja."
      Vaszary Vigadó Kioszk című képe emléket állít Budapest egykor szinte páratlan kávéházi kultúrájának, felidézve a főváros egyik legnépszerűbb, nagy múltra visszatekintő kávéházát. Egyben az életmű egyik kulcsfontosságú darabja: a párizsi élmények által indukált stílusváltás átmenetét reprezentálja, s megelőlegezi a harmincas évek elején induló Duna-korzó sorozat jellegzetes témaválasztását.

      KIÁLLÍTVA:
      Ernst Múzeum LXXXII. kiállítása. A KUT III. Nagykiállítása. 1926 március-április. (Vigadó Kioszk 20,000.000 pengő)

      IRODALOM:
      Lázár Béla: Vaszary János. Budapest, 1923.
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Budapest, 1927.
      Vaszary János. Bev.: Petrovics Elek, Kárpáti Aurél. Budapest, 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1978.

  4. Vaszary János - Parkban

    1. Arra, hogy mikép alakítja át Vaszary a maga sajátos festői látományává a valóságot, talán legjobb példa a Parkban. Kevesebb szóval ennél többet mondani majdnem lehetetlen. Az odavetett ecsetvonásokkal rajzolt, színes kerti székek, a bennük ülő nőalakok sziluettje, az egyetlen világoszöld folttá simított üde gyepszőnyeg, a föléje boruló lombok sötét kontrasztja, a kígyózó fák lilás törzse s a hátul megvillanó ég mélykékje: mind csupa dekoratív jelzés. Az egész mégsem puszta dekoráció. Ellenkezőleg, teljes és tökéletes illúziója az élő valóságnak. Csak a legnagyobb japán mesterek tudtak ilyen rafináltan egyszerűek, ennyire zseniálisan sűrítettek, egyszerre tudatos és spontán kifejezőerejűek lenni. Micsoda hatalmas kultúrából szűrődött le ez a páratlan technikai biztonság. Mindaz, amit Vaszary valaha is tanult, vérré váltan, összegezve él ebben a fölényes tudásban. Kárpáti Aurél E korszakának legismertebb alkotása kétségtelenül a Parkban című festmény. Nagyon sokan, Vaszary nevét hallva, ezt a művét képzelik maguk elé. "Dekoratív háttérré simított, smaragdzöld gyepszőnyegen, lilatörzsű fák előtt, kertiszéken és nyugágyon három nő pihen a festményen, háttal a szemlélőnek, a napi divat szerint öltözve. Szűkszavú, mégis érzékletes előadásmódja, artisztikus kompozíciója a japán festészet csodálatos alkotásait juttatja eszünkbe." Haulisch Lenke A Parkban című kép Vaszary legismertebb, legnépszerűbb és egyben legjellegzetesebb alkotása. Mint a fenti idézetek igazolják kortárs kritikusai, s a későbbi méltatók egyaránt az életmű összefoglaló, reprezentatív darabjaként méltatták. Korabeli sikereit jól mutatja, hogy a kompozíciót Vaszary több példányban is elkészítette. Az egyetemes és a magyar művészet történetéből is számos párhuzamot találunk erre a munkamódszerre. Leonardótól Matisse-ig, Csók Istvántól Aba-Novák Vilmosig rengeteg alkotó ismételte meg "akár évekkel később is" egy-egy fontosabb, sikeresebb alkotását. A Parkban első, 1928-ban elkészült változatát eredetileg a Fővárosi Képtár vásárolta meg, ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja. Ez a példány, az eltelt évtizedek alatt, feltehetőleg a gondatlan restaurálás következtében, maradandó károsodásokat szenvedett, színeinek egykori ragyogását elvesztette. A most vizsgált kép azonban, kifogástalan állapota révén, tökéletesen adja vissza a festő eredeti elképzeléseit. A Vaszary irodalom talán leggyakrabban hangsúlyozott megállapítása a festő műveinek sokszínűségére, alkotói karakterének nyughatatlansága vonatkozik. Képeit tanulmányozva ritka egyértelműséggel jelölhetők ki az életmű - egymástól gyökeresen eltérő formajegyeket, de végig kiemelkedő minőséget hordozó - periódusai. A Parkban az érett festő utolsó alkotói korszakát példázza, melyet a szakirodalom, az ekkor születő művek koloritját meghatározó fehér alapozásról nevezett el. Vaszary 1925 elején, hosszú szünet után, ismét eljutott Párizsba, s tapasztalatai döntő hatást gyakoroltak művészete további alakulására. A kortárs francia festészet, az Ecolé de Paris felszabadult, könnyed és elegáns formanyelve, de még inkább Párizs utánozhatatlan légköre, forrongó miliője ismét rabul ejtette szellemét. Az átélt élmények hatását hazatérte után így értékelte: ?Döntő fontosságúnak a francia kultúrát ismertem fel. Az előadás könnyedsége és közvetlensége, a festő területének határozott felismerése, a világos paletta, az eredeti tehetségek szünet nélküli felvonulása, a folytonosan lüktető, forrongó művészi élet, ?- hozzá a nagyszerű művészi múlt, mely a jelenben is eleven erőként tudott hatni: mindez oly hatalmas szuggesztiónak bizonyult, mely az egész életre szól.? S valóban, e franciás könnyedség pályájának mindvégig egyik legfontosabb, legmeghatározóbb jellegzetessége maradt. A párizsi utazás nem csupán stílusváltozást hozott: jelentős mértékben módosult Vaszary képeinek témaválasztása is. Alighanem az ő festészetében nyert teret leginkább, de feltétlenül a legmagasabb színvonalon a két világháború közötti mondén nagyváros kavargó, nyüzsgő élete, Budapest utcái, terei, kávéházakkal, mulatókkal, a Dunakorzó fái alatt sétáló városi polgárokkal. A lüktető mozgás, a vibráló kavalkád ábrázolása mellett azonban, mint képünk is példázza, a csendes, elvonult pihenés is szerepet kapott piktúrájában. A Parkban a párizsi élmények által indukált stílusváltozás minden vonását magán viseli. A látvány spontán, szinte jegyzet-tömörségű megragadása a formálás virtuóz könnyedségével, elegáns nagyvonalúságával párosul. A kép kompozíciója, hármas vízszintes tagolása tökéletesen illeszkedik a mozdulatlanságot, nyugalmat sugárzó témához. A park fáit megjelenítő felső zóna dallamosan hajlított, súlytalan ecsetvonásai a nesztelen lebegés érzetét keltik. Vaszary elhagyja a tónusos alakítás utolsó nyomait is, a feleslegesnek ítélt részletek feloldódnak a tagolatlan, felfokozott intenzitású színfoltokban. A kivételes karakterizáló képesség eredményeképpen "a térbeli modellálás elhagyása és a végletes stilizálás ellenére" a néző egyetlen pillanatra sem érzi a szereplők és a természeti környezet további jellemzésének hiányát. A ruhák, a frizurák, a festmény szinte centrális elemévé tett divatos kalap, teljes és kifejező képet adnak a 30-as évek mondén divatjáról: találó attribútumai a korszak nagypolgári dámáinak. Vaszary puritán, letisztult, kevés eszközzel élő stílusa a japán fametszetek könnyedségével vetekszik. A tónuson festés elhagyása, a kalligráfia elegáns, kifinomult artisztikuma "mely szinte láthatóvá teszi az ecsetet vezető kéz lendületes mozdulatát" egyaránt a keleti művészet hatásáról tanúskodik. De a formai jegyeken túl az ábrázolás hangulata és tárgya is kifejező párhuzamokat idéz fel. A japán mesterek tanították meg Európa művészeinek, hogy az élet legapróbb, csendes, látszólag lényegtelen elemében is megtalálják az ábrázolásra méltó szépséget. Vaszary képe a világ külső, zajos színjátéka helyett a belső erők által formált csendes nyugalmat jeleníti meg. A társas létezés konfliktusmentes harmóniája, az egyetértés összhangja szelíd, emberléptékű tájban bontakozik ki, ahol a távlat lehatárolt, ahol a szereplőket körülöleli a természet bejárható, otthonos díszlete. Mozgás helyett nyugalom, magány helyett a kedélyes társaság baráti melegsége, cselekvés helyett az eseménytelen szemlélődés elmélyült öröme sugárzik. Ahol a táj parkká, kertté szelídül, mely beburkolja az embert, mint egy ölelő női kar. Nem véletlen, hogy Vaszary három nőt helyezett a park fái elé: festői stílusának minden vonása - az érzéki színhasználat, a könnyed, hajlékony, légies vonalvezetés, az ábrázolt téma hangulata és tartalma - egytől egyig a női princípiummal rokoníthatók. A Parkban című kép Vaszary érett, fehéralapos korszakának reprezentatív darabja. Virtuóz, könnyed eleganciája, letisztult kompozíciója, ragyogó színharmóniája és japános könnyedsége az életmű kiemelkedő festményévé avatja.

      KIÁLLÍTVA:
      BÁV 48. aukció, 1979 május. 314. tétel

      REPRODUKÁLVA:
      BÁV 48. aukció, 1979 május. Katalógus. 314. kép.

      IRODALOM
      Lázár Béla: Vaszary János. Budapest, 1923.
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Budapest, 1927.
      Vaszary János. Bev.: Petrovics Elek, Kárpáti Aurél. Budapest, 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary 1867-1939. Budapest, 1963.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978.
  5. Vaszary János - Virágcsendélet liliomokkal és rózsákkal

    1. "Egyáltalán alig ismerünk festot, aki valaha ily mély tüzet tudott volna kicsiholni abból a jámbor tarka kenocsbol, amit olajfestéknek hívnak." - jegyezte meg Lyka Károly az Esti Kurír hasábjain egy 1924-es kiállítás kapcsán. Nem o az egyetlen, aki a húszas évek muvészeti közegében járatos kritikusok és barátok közül ilyen lelkesült örömmel köszönti ezt a megújult, gáttalanul feltöro kolorizmust. Vaszary két világháború közötti idoszakát a muvészettörténetírás hagyományosan a fekete és fehér (alapozású) korszakra osztja. A látványos váltás kétségtelen tény, azonban a két korszak között mégsem olyan éles a kontraszt, ha tekintetbe vesszük, milyen külso és belso körülmények vezették ekkoriban Vaszary ecsetjét, s akkor láthatjuk is, finomabb árnyalatokon keresztül vezet a festoi út feketébol fehérbe. A mozgékony, sokat utazó festo ezekben az években sokkal inkább Magyrországhoz volt kötve, mint elotte és utána bármikor. A Tanácsköztársaság bukása utáni inflációs nehézségek, és a Képzomuvészeti Foiskolán vállalt tanári állása egyaránt indokolttá tették az itthonra való koncentrálást, a befelé fordulást. A háború élménye is elég közeli még ahhoz, hogy a sötétebb tónusokat hirtelen világosak váltsák fel. Képtémái még inkább keresik a sötét háttér elott kibomló enterior nyugalmát, a csendéletek öntörvényu rendjét, mint a mozgalmas - Vaszary alkatától egyébként korántsem idegen -, vibráló, életteli témákat.
      Vaszary Virágcsendélete a fekete korszak par excellence darabja. Kállai Erno az Új magyar piktúrában akár errol a képrol is írhatta volna, hogy a " (...) képszeruséget támogatja a színeknek tárgyi képzeteken túlhaladó elmélyítése és fokozása is. (...) legújabb színskálájában a bíborsötétbe fúló fúló és élénk vörösen fellángoló érzékiség valóságos tobzódása folyik." Vaszary itt láthatóan semmi máshoz nem igazodik, mint önnön hajlamaihoz, ahhoz a "féktelen magyar érzékiséghez", ami - megintcsak -Kállai meglátása szerint is a magyar képírás egyik legsajátabb tulajdonsága - ha tehetséges kéz által nyilatkozik meg. A témába zárt faktúra olyan expresszív erovel robban a felületre, hogy akár el is lehet tekinteni a németalföldi virágcsendéletek eredeti, 17. századra visszavezetheto, a múlandóságot a szépség leplébe csomagoló, moralizáló szándékaitól. A tömören fedo, fekete háttér sokszorosan felerosíti a keveretlen színek erejét, azt a számtalan árnyalatot, amiket Vaszary egyetlen pünkösdirózsa fejen a halványrózsaszíntol a püspökliláig különböztet meg; vagy ellenkezoleg, azt az egyetlen vöröset, amely vérbo erotikával bomlik ki egyetlen kardvirágon. Vaszary ezen a képen érdekes módon nem elore tekint, nem igazodik a kortárs mozgásokhoz, hanem visszatér egy korábbi, Munkácsyval kezdodo és Koszta Józseffel folytatható erőteljes, realista hagyományhoz. Mindhárom mesterre jellemző, hogy a virágcsokrok szeretelen sziluettjét testes, pasztózus ecsetvonások, határozott gesztusok rögzítik a vásznon. Munkácsy csendéleteiben mintha utoljára parázslanának fel a színek, mielőtt végleg eggyé válnak a barnás-feketés háttérrel; Koszta fényben fürdeti meg mélytüzű virágait, amitől még a munkácsys sötét háttér is kiderül; Vaszarynál a fekete szín eloldódik a könnyen asszociálható szimbolikus tartalmaktól, s egyedül a színintenzitás szolgálatába szegődik. A Virágcsendéleten felső harmadában oszladozó feketeség azért látni engedi a vászon fehérségét is: egy apró utalás Vaszary hamarosan elkövetkező, nem kevésbé jelentős, oldott, fehér korszakára.

      Irodalom:
      Haulisch Lenke: Vaszary. Bp., 1978
      Vaszary János. Biográfia és bibliográfia. Bev. Tan.: Perneczky Géza., Kaposvár, 1970.
      Petrovics Elek - Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941.
      Vaszary emlékkiállítás. MNG, Bp., 1961.
      Kállai Erno összegyujtött írások 1., Bp., 1999.
      AK
  6. Vaszary János - Akt kék lámpával

      Számtalanszor firtatták már Vaszary páratlan sikereinek titkát. Sokak szemében szinte már gyanússá vált egyöntetű elismertsége: az a ritka adomány, hogy alkotásait egyaránt nagyra értékelték festőtársai, kritikusok és műtörténészek, s közben a ?laikus? közönség is mindvégig szinte feltétlen rajongással övezte pályáját. A legnagyobb gyűjtők, Kohner Adolf, Wolfner József, Fruchter Lajos és Révész István éppen úgy versenyeztek képeiért, mint az állami és városi múzeumok irányítói. Egész életműve, s leginkább érett korszakának remekművei ideáltípusát adják az elegáns, nagypolgári kollekciókba való műalkotásoknak. Virtuóz, végtelenül kifinomult festői modorával úgy tudta tetszetős témáit megformálni, úgy tudott könnyed és kellemes lenni, hogy közben sikerült elkerülnie az olcsó és édeskés művészi gesztusokat. Képeinek sugárzó, áramló vitalitása, par excellence festőisége hű illusztrációja művészi hitvallásának:?A kép önmagáért van ? a forma és szín életét fejezi ki; nem csinál novellát, nem illusztrál, nem mesél; nem szimbólum, nem allegória, nincs a társadalom szolgálatában, nem moralizál: egyedül a szépet akarja.? Az Akt kék lámpával rafinált kompozíciója még a frappáns, egyedi képi ötleteket halmozó Vaszary esetében is meglepő. A szuperközeliben, merész átmetszéssel ábrázolt lámpa óriásivá növelt ernyője szinte áthatol a kép síkján. Hangsúlyos, kemény egyenes vonalai izgalmas feszültséget teremtve ütköznek a női akt hullámzó kontúrjaival. Vaszary láthatóan teljes szabadsággal, minden klasszikus konvenciót elfeledve komponált: a fragmentumokból felépített képsík látszólagos esetlegességével a látvány, az átélt élmény közvetlenségét hangsúlyozza, a pillanatnyiság érzetét kelti. A kitakarások révén a csupán részleteikben megmutatott motívumok a bizonytalanság, az éppen megszülető, állandóan változó forma izgalmát sugallják. Ez a XIX. század végén, elsőként az impresszionistáknál hangsúlyossá váló kompozíciós módszer a fotográfia elterjedésére és a japán fametszetek termékenyítő impulzusára vezethető vissza. A távol-keleti rajzművészet stiláris tanulságainak megértése - hasonlóan az École de Paris számos kiemelkedő reprezentánsához - Vaszary képeinek is jellegzetes formai karaktert kölcsönöz. Képünkön a plaszticitás és az anyagszerűség szinte eltűnik, a felületet dekoratív, nagy színfoltok és hangsúlyos, lendületesen felvitt kontúrok uralják. A tökéletes manuális biztonság révén Vaszary híg olajfestékbe mártott széles ecsetje szinte az írás automatizmusával, magától értetődő egyértelműséggel szalad a fehéren alapozott vásznon. Változtatást, utólagos javítást nem tűrő, letisztult, jegyzet tömörségű festői modora azé a művészé, aki tudatosan lehántotta stílusáról a részletformáló sallangokat, a kifejezőerő, az expresszív megjelenítés fokozása érdekében. Érett korszakának remekműveire, így a most vizsgált alkotásra is érvényes Vaszary egyik kortárs méltatójának megállapítása: Bőség, harsogás, pompázás kifejezése: minimális anyaggal.? 1925 körül, feltehetően a párizsi útján készített számtalan gyors vázlata ihletésére talált rá új, csillapíthatatlan festői étvágyának tökéletesen megfelelő stílusára: a jól szívó fehér alapra terpentinnel kellően felhígított olajfestékkel dolgozott, ezáltal az akvarellekre jellemző közvetlenséggel, lendülettel és nem utolsó sorban gyorsasággal építhette fel dekoratív kompozícióit. Vizsgált képünkön a könnyed, választékos vonalvezetés a színek harmonikus összhangzatával párosul. A meleg sárgák és a kiegyenlítő hideg kékek közt húzódó test halványrózsaszíne lágy alapot teremt a száj és a karkötő kirobbanó vörösei és az igéző szemek izgalmas zöld sugarai számára. Ezek a zöld szemek a kompozíció örvénylő fókuszába kerültek. Vaszary kitűnő érzékkel irányítja ide a néző figyelmét: a meghajló kar által körbefont arc mellett, az ernyedt csuklón sorakozó karkötők dekoratív, rikító színes ritmusa iderántja a kóborló tekintetet. Az éppen ruháitól szabaduló nőt mintha csupán egy pillanatra idézné elénk a feloltott lámpa aranysárga fénye. Kihívó vörös száj, frivol, elbájoló pillantás: az asszonyé, aki látszólagos alávetettségében is uralkodni kész, aki tudatában van a férfi fölötti megingathatatlan hatalmának. Modellje, korának nagyvárosi, mondén nőalakja, mint egy modern, Zeusz váratlan "látogatásától" meglepett - Danaé várja a beteljesülés pillanatát. Az Akt kék lámpával Vaszary érett korszakának egyik jellegzetes, méretében is kiemelkedő darabja. Jelentőségét az is mutatja, hogy a kép egyike volt annak a két festménynek, mely alkotóját reprezentálta a harmincas évek modern magyar festészetet bemutató, a tekintélyes Silberman Galéria által megrendezett new yorki kiállításon. Virtuóz kompozíciója, szűkszavúságában is kirobbanó erejű megformálása mellett az ábrázolt téma tekintetében is fokozott figyelmet érdemel: Vaszary szenvedélyes viszonya a nőkhöz talán egyetlen képén sem fogalmazódik meg ilyen leplezetlen erotikával.

      Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 789/1961
      A vakrámán: Országos Magyar Szépművészeti Múzeum kiállítási törzskönyvi lap,  College Art Association New York City 58th Street, Serial No. 354. feliratu etikett, Eisler Aladár műtárgyszállítmányozó raglapja, Vaszary János hagyatéki bélyegzője.
      A vászon hátoldalán Vaszary János özvegyének sajátkezű igazolása.

      Proviniencia:
      Egykor a művész özvegyének tulajdonában.

      KIÁLLÍTVA:
      Exhibition of Modern Hungarian Paintings Assembled by the College Art
      Association. New York, E. & A. Silberman Galleries. 133 East 57th Street. 193?. (40. Reclining Woman)
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, 1935. (Feltehetően azonos: 110. Nő lámpával)
      Vaszary János kiállítása. Ernst Múzeum, 1937. (Feltehetően azonos: 68. Nő lámpával)

      REPRODUKÁLVA:
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Budapest, 1941. (110. kép)    

      IRODALOM:
      Lázár Béla: Vaszary János. In.: Művészet, 1906. 281-290.l.
      Vaszary János: Természetlátás és képszerűség. Budapest, 1922.
      Lázár Béla: Vaszary János. Budapest, 1923.
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Budapest, 1927.
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Budapest, 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1963.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1978.

  7. Vaszary János - Kertben ülő nők (Parkban)

      A Parkban Vaszary egyik legismertebb és legkedveltebb festménye. A mester a rá jellemző módon több variációban is megfestette a jól sikerült kompozíciót. Ezek közül egyet, a legtöbbet reprodukáltat a Magyar Nemzeti Galéria őrzi sajnos eléggé megfakult állapotban. A mű eredeti kvalitásairól sokkal jobb képet alkothatunk a magántulajdonban lévő változatok alapján. Ezek közül egyet nem olyan rég már láthatott a nagyközönség, most pedig egy másik, hasonló minőségű, de nagyobb méretű Parkban-t mutatunk be. Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy a mű nyilvánvaló esztétikai értékén túl mi motiválta arra a kritikát, hogy a Parkban-t a Vaszary-oeuvre reprezentatív alkotásának tekintse. Vaszary monográfusának, Haulisch Lenkének rajongó sorait szeretnénk alaposabban megindokolni: E korszakának [fehér korszak  H.S.] legismertebb alkotása kétségtelenül a Parkban (1928) című festmény. ... Dekoratív háttérré simított, smaragdzöld gyepszőnyegen, lilatörzsű fák előtt, kertiszéken és nyugágyon három nő pihen a festményen, háttal a szemlélőnek, az 1930-as évek divatja szerint öltözve. Szűkszavú, mégis érzékletes előadásmódja, artisztikus kompozíciója a japán festészet csodálatos alkotásait juttatja eszünkbe, éppen úgy, mint a vele egyidőben, az olasz tengerparton, Nerviben készült tájképek. (Haulisch, 1960, 28.) Haulisch sorai természetesen a galériabeli Parkban-t írják le, majdnem ilyen jól illenek azonban a francia-ablakos változathoz is. Itt a kompozíció kiegészül ugyan a már említett "franciás" keretmotívummal és egy álló alakkal, de a két kép szín- és motívumvilága egy tőről fakad. A négy alakos Parkban talán annyiban más, hogy ezen Vaszary nagyobb hangsúlyt fektet a kert ábrázolására: a fák lombozata kevésbé stilizált, dúsabb, gazdagabban artikulált. Emiatt a hajladozó fatörzsek sem tűnnek annyira kalligrafikusnak: vonaljátékuk és színviláguk inkább idézi a francia szecesszió üvegművészetét, mint a japán fametszetek oly sokszor emlegetett világát. A franciás jelző Csók István vagy Czóbel Béla mellett legtöbbször Vaszary neve és művészete mellett jelenik meg. Nem véletlenül: a nagybányaiak, a neoklasszicisták és a szalon-naturalisták közül valóban franciás könnyedségével és eleganciájával emelkedett ki Vaszary festészete. Czóbeltől eltérően azonban Vaszary a huszas években elsősorban Budapesten festett, s csak 1925-től váltak rendszeressé Párizsi és itáliai útjai. Az 1925-ös párizsi utat különösen fontosnak tartja a szakirodalom, általában ehhez kapcsolják az életmű egyik legmarkánsabb váltását: a fehér alapos képek megjelenését és a fekete alapos képek eltűnését. A motiváció és az analógiák tekintetében viszont óvatos a szakirodalom: az igen sokoldalú és valójában nem is olyan nagyon francia École de Paris mellett Matisse, Dufy és Van Dongen nevét szokás említeni sűrű magyarázkodások közepette. A helyzet azonban az, hogy a valóban École de Paris-s Czóbeltől eltérően Vaszary "nagyvilági" festészetének forrásait valahol máshol kell keresnünk: mai kifejezéssel élve a korabeli Európa későszecessziós, art decós elitjének populáris kultúrájában, az előkelő színes magazinok, a divatos párizsi szórakozóhelyek, az arisztokratikus tengerparti üdülők és a revelatív mozgókép világában. Vaszaryt Párizs a modern élet egyik legragyogóbb festőjévé változtatta, aki a kifinomultan dekadens kultúrából olyan festményeket párolt le, mint a Nagyvárosi fények (1929), vagy a Párizsi emlék (1937). Ezekhez képest a Parkban kifejezetten hazai ízeket idéz: mintha a tradicionális nagybányai festészet ütközne meg a mondén párizsi kultúrával. A kép nagyszerűségét az adja, hogy a stílus nem "vágja agyon" a természetábrázolást. A két világ szintéziséből valami eredeti, valami igazán "vaszarys" születik. Az ultramarinkékben és smaragdzöldben világító természet nem stilizálódik puszta kulisszává, dekoratív háttéré. Sőt a buja vegetáció előtt szinte eltörpülnek az elegáns figurák. Van ebben a képben valami a nagybányai plein air hőskorából, mintha egy modernizált Ferenczyt látnánk a kor megkívánta erőteljesebb szín- és motívumvilággal. Vaszary 1925-ös festői fordulatáról akkor alkothatunk teljesebb képét, ha vetünk egy pillantást a mester korabeli társadalmi helyzetére és művészi reputációjára. A Képzőművészeti Főiskola megbecsült tanára a korszak egyik vezető progresszív művészének számított. 1927-ben a KUT egyik alelnöki posztját feladva megalapította az Új Művészek Egyesületét, amely a KUT-nál haladóbb szellemiségű festők érdekeit kívánta képviselni. A konzervatív művészetpolitika ekkor még nem fordult ellene és 1928-ban az a megtiszteltetés érte, hogy ő rendezhette a Velencei Biennálé magyar pavilonjának anyagát. A következő évben azonban Vaszary szocialistákkal szemben is toleráns liberalizmusa már szúrni kezdte a kultúrpolitika szemét. A Munka-körös Vaszary-tanítványok (Korniss, Vajda, Kepes, Trauner) 1929-es Új progresszív művészet kiállításának "megtorlása"? mégis csak 1932-ben érte el Vaszaryt: ekkor bocsátották el nyugdíj nélkül a Főiskoláról. Ez azonban semmit sem csorbított művészi tekintélyén. Sőt a liberális eszmék iránt fogékony arisztokrácia köreiben csak még kívánatosabb személlyé vált. Anyagi sikerei lehetővé tették számára hogy egyre többet utazzon és a tatai (Toroczkai Wigand Ede által tervezett) villa kertje mellett egyre több és szebb előkelő parkot és plage-t láthasson. A Parkban francia-ablakos keretezése arra utal, hogy nem a szecessziós tatai villa inspirálta, hanem a sok-sok hely egyike, ahol Vaszary a huszas évek végén, illetve a harmincas évek elején megfordult. Képünknek van egy kevésbé ismert analógiája is az életművön belül, az 1938-as Kupola a természetben, ami egy tipikus mediterrán villa kertjét mutatja impozáns lépcsősorával és hatalmas francia-ablakaival. E villa, vagy a Parkban villájának pontos helyét azonban fölösleges is tovább firtatni (Révész István feljegyzéseiből tudjuk, hogy Vaszary 1928-ban Velencében, Triesztben, Veronában, Gardonéban, Riminiben, Miramare-on és Piranóban is járt), inkább foglaljuk össze még egyszer Kárpáti Aurél szavaival a Parkban és Vaszary világát, s különösen figyeljünk arra a felsorolásra amely szinte az egész Mediterráneumban jelöli meg a világ határait: "Arra, hogy miképp alakítja át Vaszary a maga sajátos festői látományává a valóságot, talán a legjobb példa a Parkban. Kevesebb szóval [Ez inkább a tengerparti képekre igaz " H.S.] többet mondani majdnem lehetetlen. Az odavetett ecsetvonásokkal rajzolt, színes kerti székek, a bennük ülő nőalakok sziluettje, az egyetlen világoszöld folttá simított üde gyepszőnyeg, a föléje boruló lombok sötét kontrasztja, a kígyózó fák lilás törzse, s a hátul megvillanó ég mélykékje: mind csupa dekoratív jelzés. Az egész mégsem puszta dekoráció. Ellenkezőleg, teljes és tökéletes illúziója az élő valóságnak. ... Micsoda hatalmas kultúrából szűrődött le ez a páratlan technikai biztonság. Mindaz, amit Vaszary valaha tanult, vérré váltan, összegezve él ebben a fölényes tudásban. Ő is "táplálkozott a tájak mindivel" ahogy Ady írta Babitsról. Amit azonban Párizs, Verona, Perugia, Madrid, Nápoly, Róma, Assisi, Venezia, Taormina, Nervi, Viareggio, Gardone, Rimini, Alessio tájhangulataiból szívott magába: nyomban magyarrá lett benne, mihelyt ecsetet vett kezébe."

      Irodalom:
      Lázár Béla: Vaszary János, Budapest, 1923
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete, Budapest, 1927
      Petrovics Elek ? Kárpáti Aurél: Vaszary, Budapest, 1941
      Haulisch Lenke: Vaszary, Budapest, 1960
      László Gyula: Vaszary János emlékezete, Kaposvár, 1967
      Vaszary János. Biográfia és bibliográfia, összeáll.: Fiola Pál, bev. tan.:
      Perneczky Géza, Kaposvár, 1970
      Haulisch Lenke: Vaszary János, Budapest, 1978
      Vaszary János összegyűjtött írásai, Budapest, 1996

  8. Vaszary János - Nő profilban, fekete turbánnal
    1. Kiállítva:
      Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Őszi kiállítás, Műcsarnok 1926. 108. tétel, és Polgár Galéria Vaszary János kiállítás 1998 április-május
      Proveniencia:
      Gergely Pál és Somló Vera a Dante kiadó egykori tulajdonosai

  9. Vaszary János - Lovaglás előtt a tatai parkban
    1. Vaszary egyedülállóan sokszínű életművének értékelésében kiemelt hangsúlyt kapott késői, érett korszaka. Pályájának utolsó másfél évtizedében megalkotott, un. fehér alapos festményeit - a formai megvalósítás könnyedsége, magával ragadó lendülete, s nem utolsó sorban tetszetős témavilága miatt - rendkívüli siker övezte. Vaszary a modern városi élet festői krónikásaként a műgyűjtők érdeklődésének középpontjába került: budapesti életképei, tetszetős portréi és a mediterrán fürdőhelyek nyüzsgő, színpompás világát felidéző vásznai a két világháború között formálódó nagypolgári kollekciók legelőkelőbb helyeire kerültek. Könnyű kézzel, páratlan eleganciával és virtuóz gyorsasággal formálta festménnyé képi ötleteit. Ennek a termékeny alkotói munkának köszönhető Vaszary késői korszakának az életművön belül tapasztalható túlsúlya. Az aukciókon feltűnő festmények többsége is ezt az időszakot illusztrálja, jóval ritkábban kerülnek elő az életmű korábbi szakaszait reprezentáló remekművek. Nagy öröm tehát, hogy e most kalapács alá kerülő gyűjtemény ebből a korszakból is felvonultat egy méretében és kvalitásában is kiemelkedő alkotást.
      E most vizsgált mű segítségével pontosabb képet alkothatunk Vaszary eklektikus pályájáról, arról az útról, melynek egyes állomásai - a váratlan stílusváltások miatt - újra és újra megdöbbentették kritikusait és a műkedvelő közönséget. Az indulás éveiben született - Bastien-Lepage finom naturalizmusát idéző - alkotások után a szecesszió, majd az impresszionista formakezelés megértéséről tanúskodó festmények készültek. Vaszary nem maradt érintetlen a századforduló és a 20. század első évtizedeinek stíluskereső, stílusteremtő dilemmáitól. 1912-es, a Művészházban megrendezett kiállítása szinte egyöntetű értetlenséget keltett mindazok körében, akik impresszionista jellegű stílusának logikus folytatását várták tőle. A színeket háttérbe szorító, a stilizált formákat logikus szerkezetbe rendező művekkel jelentkezett, melyeken a középkori Itália festészetének tanulságait próbálta felhasználni új formanyelvének kialakításában. Vaszary következő, 1919-es gyűjteményes kiállítása - melyen feltehetően e most elemzett művet is bemutatták - szintén jelentős változásról tanúskodott. A megelőző néhány év két fontos eseménye döntő hatást gyakorolt művészetére. 1913-ban - feleségével együtt - Münchenbe, majd Párizsba utazott. A francia főváros inspiráló művészeti életéből elsősorban Cézanne festészete, és a nyomában kialakuló kubizmus analizáló, geometrizáló formalátása keltette fel érdeklődését. Ekkor születő képein láthatóan fokozottabb intenzitással kutatja a térviszonylatok sajátságait és a testek plasztikájának festői problémáját. A másik esemény természetesen a világháború kitörése volt, melyben Vaszary haditudósítóként dolgozott. A fronton tapasztaltak érthető módon drámaibbá hangolták festészetét, művészete a fegyelmezett valóságlátástól egy nyugtalanabb, izgatottabb kifejezés irányába mozdult el. Bár 1917-től egyre kevesebbet dolgozott hadifestőként, s idejének nagy részét tatai házába visszahúzódva töltötte, stílusának ez a sajátos expresszivitása még hosszú évekig megmaradt. Ezt bizonyítja lovas képeinek egy sorozata, melynek egyik reprezentatív példája éppen a most vizsgált alkotás.
      Vaszary a háború lesújtó élményei után talált rá erre az árkádiai idillt sugárzó témavilágra. A tatai házát körbeölelő dús vegetációjú park eszményi kulisszát teremtett előkelő lovasai számára. Ezek a művek Vaszary életigenlő, alapvetően hedonista karakterének újbóli felszabadulásáról tanúskodnak. Ha a kert szépsége, hűvös légköre, s a megörökített esemény gondtalan hangulata idilli létállapotot sugallnak is, a megformálás stiláris jellegzetességei nem mentesek a drámai, mozgalmas elemektől. Az alapvetően sötétbe hajló színvilág rendkívül hatásos alapot teremt a lombok közül felfénylő világos tónusoknak. A fojtott kék-zöld kolorit, s az ecsetjárás zaklatott dinamikája ellenpontozza a téma klasszikus nyugalmú atmoszféráját. Vaszary elhagyja az ábrázolt motívumok belső modellálását. Nincs körvonal sem, csupán szín, de a különböző irányú ecsetvonásokkal felépített foltok ritmusa, a faktúra belső, rejtett ornamentikája izgalmas feszültséget, dinamikát és ritmust kölcsönöz a festmény legkisebb részletének is. A festék dús matériája elszakad az ábrázolt látvány elemeitől, önálló minőségű, eleven életet él a vásznon.
      Képünk Vaszary kék alapos korszakának egyik kiemelkedő darabja. A háború után rövid ideig tatai magányában alkotó festő számára ez a néhány év, s az ekkor megszülető képek hozták meg a teljes és egyöntetű elismertséget. 1920-ban a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezik ki, s egy csapásra a modern festői irányzatok elsőszámú vezetőjévé, a fiatal művésznövendékek rajongott példaképévé válik. Virtuóz festőiséggel megformált képei újra az öröm, az életszeretet és az optimizmus hangján szólalnak meg.

      Kiállítva:
      Vaszary János emlékkiállítása. Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete (volt Ernst Múzeum). 1940. (Feltehetően: 75. Séta a Parkban)
      Vaszary János emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1961. (Feltehetően: 86. A tatai parkban)

      Irodalom:
      Lázár Béla: Vaszary János. Budapest, 1923.
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Budapest, 1927.
      Vaszary János. Bev.: Petrovics Elek, Kárpáti Aurél. Budapest, 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1978.
      MP



       
  10. Vaszary János - Hegyek közt vonuló katonák

    1. Háború és háború "Már hiába süt a nap, hiába hinti arany sugarait ezekre a vitézekre, hiába kelti a remek táj bennem a legszebb olasz emlékeimet: a halál, mely itt járt, aratott és odább vonult, éreztette az ő hervasztó, rémes arcát!" Ezeket a sorokat fogalmazza naplójába 1914-ben Vaszary János a limanovai csatatérről. Ebben az évben vonult be, és 1918-ig szolgált hadifestőként az első világháború alatt Mednyánszky Lászlóval, Vadász Miklóssal, Maróti Gézával és Moholy-Nagy Lászlóval hasonlóan. Furcsa, hogy Vaszaryt, aki alkata szerint az élet napos oldalának igézetében élt, a háború idején, a szerb és az északi hadszínterek krónikásaként látjuk viszont, leszorított színvilággal, szikár, lényeglátó komponálásmóddal. A hadifestő feladata a regisztráció: a beleérzőképesség, bár nem követelmény, azért egy festő tehetségénél, érzékenységénél és érintettségénél fogva más-más mértékben ragadja meg a háború természetrajzát. Vaszary ezen belül is a leghitelesebbek egyikeként a magyar festészet történetében. A háború természete megváltozott írja, a hadifestők 1916-os, Nemzeti Szalonbeli kiállítás alkalmával Lovag Hoen Miksa vezérőrnagy, a cs. És kir. Sajtóhadiszállás parancsnoka. Nincsenek nagy csatákra kihegyezett pillanatok, csak a láthatatlan ellenséggel folyamatosan vívott harcok. Vaszary háborús képeit is ebben a folyamatábrában helyezhetjük el. Az Uz völgye Vaszary 1917-es olajfestményének beazonosításában nagy segítséget jelent egy 1916-os ceruzarajz (MNG), ami az Uz völgyét ábrázolja. A tereptárgyak (kisebb-nagyobb barakkok, villanypózna, a hegyhát sziluettje) a rajzon is és a festményen is ugyanazt a tájat állítja elénk. Azzal a különbséggel, hogy az olaj változaton Vaszary dinamikus történést visz a képbe. Mednyánszky komponálásmódjára hasonlít az alacsony horizontvonal alkalmazása, és az, ahogyan a keret a kép szereplőit élesen elmetszi, ezzel viszont a néző kerül közvetlen viszonyba a képi eseménnyel. Vaszary a rajz változatból átemeli a békésen elterülő tájat, amelyet azonban drámaian ugraszt össze az előtérből - a szinte a semmiből - kiugró, tréneket hajtó katonák sora. A tájjal ellentétben, a figurális csoportban nem látni arcokat, egyénített részleteket, csak expresszíven szabdalt körvonalakat: lovakat, tréneket és katonákat, amelyek végzetszerűen, teljes frontalitásban hajtanak ki a képből. Ha az embernek nem is, mintha Vaszary a finom körvonalakkal határolt hegyoldallal és a sarjadó fű zöldjével engedményt adna a természetnek, ezen háborús korszakát méltón példázó remekén.

      Analógia:
      1. Uzvölgy, 1916. Ceruza, papír. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
      2. Mednyánszky László: Tréntábor, 1914-18., olaj, vászon, 42 x 58 cm, Heeresgeschichliches Museum, Wien. Enigma 28., I/4.
      3. Vaszary János: Vonuló trén, 1916, olaj, vászon, 53,7 x 66,2 cm. Hadtörténeti Múzeum, Bp. Enigma 29., III/12.
      4. Mednyánszky László: Menekülők, olaj, vászon, 80 x 100 cm. Magántulajdon. Mű-Terem Galéria, 2000/Tavaszi aukciós kat., 79.kép

      Kiállítva:
      1917. február, Nemzeti Szalon. II. kiállítása

      Irodalom:
      Malonyai Dezső: Magyar művészek a csatatéren. Művészet, 1915
      Rabinovszky Márius: Vaszary János. Magyar Muvészet, 1930, 125-132.o.
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941
      Vaszary János biográfia és bibliográfia. Palmiro Togliatti megyei könyvtár,
      Kaposvár, 1970. Bev.tan.: Perneczky Géza
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978
      Mezei Ottó: Tallózás Vaszary János írásos anyagában. In: Limes, 1993/3-4., 5-24.
      Markója Csilla: Tájkép csata után ? Mednyánszky László és a hadifestészet.
      In: Enigma (háború 1.), VII.évf., 2001, 28.sz., 7- 40.
      Farkas Zoltán: A háború és a magyar művészek. In: Enigma, 2001, 28.sz., 180-183.o.
      AK

  11. Vaszary János - Harangvirágos csendélet
    1. Kiállítva:
      Kuny Domonkos Múzeum, Tata, Vaszary János emlékkiállítás, 1967. október, 214. tétel,
      Proveniencia:
      egykor Körmendy Elemér gyűjteményében

  12. Vaszary János - Cséplés
    1. Feltehetően kiállítva:
      Vaszary János művei, Budapest, Nemzeti Szalon, 1906. március-április, katalógus: 108.

  13. Vaszary János - Árnyékban

    1. A huszadik század első éveiben Vaszary festészete valahol a hagyomány és progresszió határán állt. A haladás is viszonylagos fogalom - különösen ebben az életműben - hiszen ugyanebben az időben még a szecesszió dekoratív síkfestészetével is találkozhatunk. Vagyis ez az az időszak, amikor az etnikusan színezett életképek realista hagyományaiba (aminek szép példája a Pihenő nógrádi búcsúsok) beszüremkedik a Nagybányáról induló plein-air festészet színnel-fénnyel átitatott szemlélete. Vaszary festői természete azonban szilajabb és higgadtabb annál, hogy a népi életképek monumentalitását az impresszionizmus intimitására cserélné fel. Vaszarynak ahhoz, hogy az "irodalmi téma" festői értékek hordozójává válhasson, személyes élményekre és benyomásokra van szüksége. Azokat1905-ben, nagy olasz- és spanyolországi útján szerzi meg. Lázasan rajzolja és festi le a déltengeri atmoszféra változásait, az egyszeri benyomások frissességét pórbálja rögzíteni. Majd hazatérve, szembetalálkozik Rippl világos pasztelljeivel és Csók impresszionizmusával. A Reggeli a szabadban, a Varró asszonyok pedig Vaszary teljes vértezetben előálló impresszionizmusát mutatják

      Festményünkön a paletta teljes, levegős világosságot ér el, ahol az életképi jelenetbe illesztett, varrással foglalatoskodó asszonyok színei ugyanabban az ízlésben vannak összehangolva, mint az exteriőr elemei. Vaszary 1929-es megnyilvánulása (Modern művészet és nacionalizmus) visszamenőleg is hitelesíti ekkori festményeit: "(...) az abszolút festészet (...) nem más, mint: tisztán a színek, fény, vonalak és formák, mint a képfelület optikai szépségének másutt nem tapasztalható összecsengése, harmóniája, ritmusa, eltekintve a kép minden egyéb mondanivalójától (...)" Vaszary igazi egyénisége még impresszionizmusán is áttűnik; festményei felülete egyelőre "zsírosabb", fizikai volumenét tekintve teltebb a franciák vibráló optikájánál.

      REPRODUKÁLVA:
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1960, 16. kép
      AK

  14. Vaszary János - Svájcisapkás hölgy arcképe

    1. Elillanó divatok, a frivol társasági élet voltak Vaszary harmincas évekre beérő "fehér korszakának" szereplői. A Pesti Napló, a Szalon Újság árnyékként követték Vaszaryt Attila úti műtermébe, vagy oda, ahol, mint közéleti személyiség megnyilvánult. Láthatjuk tanítványai körében, amint lenyűgöző eleganciával, vehemensen magyaráz a leányaktot festő növendékeknek, és láthatjuk, hogyan duruzsolja körül alakját az úri közönség az Ernst-múzeum kiállításán 1937-ben. Korniss Dezső, a hűséges tanítvány így látja mesterét élete alkonyán: "Bivalyerős figura volt, de elegáns, finom. Sokkal műveltebb, mint kollégái, de végül ő is közülük való volt, úriember." Talán éppen ez az úriemberség tette alkalmassá arra, hogy olyan divatok és ideálok festőjévé (is) váljon, amiken majd olyan gyorsan lép túl, ahogyan a nyarat fújja el az ősz első szele.

      Ennek a fauvizmust eleganciává szelidítő festészetnek egyik szép példája a "Hölgy svájci sapkában" című festmény. Két szélső érték, az illékony virtuozitás és az állandóság határozzák meg a kép alaphangulatát. Bár Vaszary nem használ rajzos kontúrokat, a színes foltok és határozott irányvonalaik mégis, valamiféle láthatatlan vonalrendszer mentén vezetik a tekintetet. A festésmód a képen belül is különböző; Vaszary kezét a lány fiatalos bája érezhetően "fékezi", hiszen különös figyelmet szentel a szemek, az orr, a száj, illetve az arc és a kéz találkozásának, mint a kifejezés hordozóinak. Ebben a koncentrált figyelem és puha, kamaszlányos merengés egyaránt megfér egymással. Az arcot Vaszary már csak hirtelen, szinte egy mozdulattal meghúzott anyagszerű foltokkal érzékelteti. A kompozícióból úgy bontja ki a lány alakját, ahogyan a virágcsendéletein szokta szirmaira szedni virágait. Nő és virág (vagy ahogyan a festő maga mondta: "A szép nő legveszélyesebb riválisa a virág."), e késői festészet sarkalatos pontjai, amelyeken keresztül a kései Vaszary vitalitása teljes erejében nyilvánulhatott meg.

      IRODALOM:
      Haulisch Lenke: Vaszary. Bp., 1978
      Vaszary János. Biográfia és bibliográfia. Bev. Tan.: Perneczky Géza, Kaposvár, 1970.
      Petrovics Elek - Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941.
      Vaszary emlékkiállítás. MNG, Bp., 1961.
      Kállai Ernő összegyűjtött írások 1., Bp., 1999.

      REPRODUKÁLVA:
      Nők Vaszary János ecsetjével. Pesti Napló képes melléklete, 1935. Március 3.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Bp., 1978, 178. kép

  15. Vaszary János - Merengő
    1. Proveniencia:
       Vaszary János testvérének, Mihálynak, majd leszármazottainak tulajdonában

  16. Vaszary János - Virágcsendélet ablakban

    1. "A szép nő legveszélyesebb riválisa a virág." (Vaszary János) "Vaszary szomjas szem, mely mindent magába szív, ami életigenlő." (Rabinovszky Máriusz) "Egy alig észrevehető édesség az eddigi szinte erőteljes vonalakat és színfoltokat oly jótékony módon enyhíti, hogy szinte líra csendül ki belőlük. Az érett, jó művészetnek ez a nemes hangja az élet igazi megértéséből és élvezéséből fakad." (Herman Lipót) "A szeme előtt kitáruló tárgyi valóságot szuverén módon, zsarnoki akarattal és parancsoló fölénnyel alakítja át önnön képzeletének egyéni színlátományává. Bármit fest, figurálist, gyümölcs- és virágcsendéletet, parkrészletet, szabad tájat, keleti mesemotívumot, bibliai kompozíciót, történelmi vagy modern jelenetet, ezért válik minden színné képein, a víziós szemlélet átírása révén. Ezek a színek pedig csorduló érzéssel telítettek." Kárpáti Aurél A Virágcsendélet ablakban Vaszary érett stílusának egyik elsőrangú, méretében is kiemelkedő darabja. 1925 körül kibontakozó fehér alapos korszakát, az életmű - egykor és napjainkban is - legnépszerűbb fejezetét reprezentálja. Ebben az időszakban teljesedett ki Vaszary páratlan koloritja, mely a megszerzett, tökéletes manuális biztonság révén hajlékony, lendületes vonalvezetéssel párosult. A szabadon hagyott vászon világos közegében zavartalanul, egymásra reagálva érvényesülhettek a paletta tompítatlan színei: képein a harsány foltok sajátos dinamikája elszakad az ábrázolt valóság tárgyi világától, önálló, autonóm életre kel. Festményünket nézve szinte magunk előtt látjuk az ecsetet tartó kéz mozgását: energia, lendület, magabiztosság jellemzi, a jóleső mozdulat önfeledt örömét sugározza. A vonalak, foltok és színek örvénylő kavargása átlép a kereten, s mint egy sokszólamú, egymásnak felelgető dallamokból szőtt zenemű, vagy egy kellemes, a helyet suhogó hangokkal megtöltő társastánc betölti a teret. Vaszary páratlan festői tehetsége révén felfokozott érzékiséggel ruházza fel alkotását. A klasszikus japán és kínai művészethez hasonlóan leredukálja az elé táruló látványt, szelektál, egyszerűsít és tömörít. Mindezt azért, hogy a választott motívumban rejlő szépség és életöröm zavartalanul, minél teljesebben kibontakozhasson.

      Reprodukálva:
      Modern Magyar Festészet 1919-1964, szerk. Kieselbach Tamás, Budapest. 2004. 1033.kép

      IRODALOM
      Lázár Béla: Vaszary János. In.: Művészet, 1906. 281-290.l.
      Vaszary János: Természetlátás és képszerűség. Budapest, 1922.
      Lázár Béla: Vaszary János. Budapest, 1923.
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Budapest, 1927.
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Budapest, 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1963.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1978.

  17. Vaszary János - Könyöklő nő virágcsokorral

    1. Vaszary János (1867-1939) művészetét 1927-ben, a Nyugat haladó szellemű folyóiratában kortársa így jellemezte: "El tudom képzelni, hogy ötven év múlva a fiatal szeminaristáknak ezt a könyvecskét nyomják a kezébe: Magyar művészeti élet 1925 körül: Vaszary János." Vaszary kétségtelenül a magyar festészet egyik legjelentősebb alakja, akinek művészete "fehér" alapos korszakában (1925-1939) kiteljesedett. Ezt a művészi periódusát a nemzetközi festészetben Matisse, Dufy és Van Dongen műveinek kifejezésmódja köti össze: a közvetlen látvánnyal keltett sokkhatás, melyet a benyomások szintézisbe foglalásával fegyelmez. A 30-as években, a festő Attila utcai műtermében divatos ruhákba, kalapokba, prémekbe öltözött pesti szépasszonyokról fest portrékat, részben megrendelésre, részben saját örömére. A festményeken a 20-as években látványosan átalakult emancipálódó nőideál - tipizált ábrázolása jelenik meg. Haulisch Lenke a festő monográfusának leírásában: " A korabeli kritika a modern nő jellegzetes típusaként üdvözölte őket. Kifejezésükben különös módon elegyítik a portrészerűség és a mozgatható kirakatbábú sajátosságait, előadásmódjukban pedig (néhai mestere) Székely normatív arányrendszeréből tanultakat és a modern divatrajzolás jelzésszerű stílusát. " Vaszary legérettebb alkotói korszakának, portré és virágcsendélet festészetének eszenciája a "Női portré virágcsokorral" című festmény. A festmény láthatóan a festő saját örömére készült. Az arc megformálása, mintha életre keltené Vaszary verssorait: "Leány, piros szájú, éjfél tekintettel?" A női kéz formája és kéztartás jellemzően központi szerepet kap Vaszary 1930-as években készült női portréiban. A kézfej és az újak eleganciája, egyéni tartása, megkülönböztető jelleget ad női portréinak. A festményen a nő kéztartása nem öncélú: a személyiség gondolkodó, elmélyült pillanatát hangsúlyozza. Az arc kifejezése szemlélődő már-már magába forduló, szinte a festő önnön életérzését fogalmazza meg. A festő túl a 60. életévén lemondással teli, miként az kitűnik ars poetica szerű versének soraiból: "?hamvasztó szenvedélyek helyett eltűnt napok, száguldó évek? - maroknyi szirmok a szélben." A nő elgondolkozó arckifejezését felerősíti a magán viselt keleties köntös. A Vaszary által ismert keleti életszemlélet rejtett szimbolizmusa is megjelenik. A nőábrázolás és a buddhizmus összekapcsolását példázza az 1930-ban festett "Morfinista" című festmény. A köntösön fekete-vörös mintázat kontrasztja az előző időszak festésmódjának áthozott vonásaként is feltűnik. A köntös és a hajviselet vonatkozásában a festmény előzményeként is felfoghatjuk 1925-ös "Veréb" című bensőséges portréját. Vaszary írásaiban: "A szép nő legveszélyesebb riválisa a virág", vagy: "Évát úgy festeni, mint a római virágcsendéletet". Ez a személyes felfogás jelenik meg a képszerkesztésben. Nehéz eldönteni, hogy a színes virágcsokor az arc kísérő témájaként vagy stilárisan egyenrangú elemként jelenik meg. A virágcsokor színei - zöldek árnyalatai, kékek, sárgák, rózsaszínek - és társítása, azok sötétkék háttér elé helyezése a festő virágcsendéleteit jellemzik, így az 1938-ban festett "Gladióluszok" című festményt. Haulisch Lenke, a festő monográfusa jogosan veti fel a kérdést: "Különös, hogy míg az emberekből egyetlen típust formált meg, addig a növények világában szenvedéllyel kutatta a különféle kifejezésű, formájú fajták szépségét a színes mezei virágoktól a pompázó pünkösdirózsákig, peóniákig, gladióluszokig, a tavaszi gyöngyvirágtól, bársonyos árvácskáktól az elmúlást jelző őszi krizantémokig." A festésmód virtuózitása, a vonal mozgalmassága, lendületessége, hajlékonysága - a témaválasztás és annak életérzése a festményt az 1930-as évek festői korszakára datálják.
      KOVACSDR

  18. Vaszary János - Tájkép piros háztetőkkel
    1. Hátoldalon 1904-1905-os Téli Kiállítás címkéje
      Kiállítva: Műcsarnok, Téli Kiállítás, 1904-1905
  19. Vaszary János - Pompadour

    1. "Az igazi Vaszary most lép a közönség elé. Harsogó színeivel pogány életörömöt, győzedelmes hedonizmust és féktelen szabadságot hirdet. Nincsen festő, aki ma hozzá hasonló művésze lenne a színnek." A fiatal Genthon István ezekkel a szavakkal méltatta Vaszary 1924-es, Ernst Múzeumban megrendezett kiállítását. E tárlat kapcsán Lyka Károly is a feltétlen elismerés hangján szólalt meg: "Egyáltalán alig ismerünk festőt, aki valaha ily mély tüzet tudott volna kicsiholni abból a jámbor tarka kenőcsből, amit olajfestéknek hívnak." Egyöntetű siker kisérte ekkor már évek óta Vaszary pályáját, művészként, pedagógusként egyaránt megingathatatlan tekintély övezte. 1923-ban kinevezték a Képzőművészeti Főiskola rendes tanárává, megjelent róla az első monográfia, s e hivatalosnak tűnő elismerések ellenére még a fiatal művészek is megkérdőjelezhetetlen vezetőjüknek tekintették. 1924-ben központi szerepet játszott a modern törekvéseket összefogó KUT művésztársaság megalapításában, melynek karakterét hosszú éveken keresztül egyértelműen ő határozta meg. Ezekben a sikerekben gazdag években fontos változás következett be Vaszary festői stílusában. A megelőző esztendők sötétebb tónusú, fekete alapos, pasztózusan megfestett kompozícióit világosabb, könnyedebb, rajzosabban megfogalmazott alkotások váltották fel. Ez az újabb átalakulás minden bizonnyal kapcsolatban volt 1925-ben tett párizsi útjával. A sokéves távollét után az újbóli találkozás élménye - későbbi visszaemlékezése szerint - a reveláció erejével hatott rá. Az a pezsgő, inspiráló közeg, mely a világ minden részéből ide hajtotta a festőket, rá is megtermékenyítően hatott. Párizs, "mint valami melegház, rendelkezett a szükséges hőfokkal és párateltséggel, mely a legritkább exotikumot is virágzásba tudta hajtani." - írta útijegyzeteiben. Megragadták az École de Paris vezető művészeinek munkái: Matisse, Dufy és Van Dongen festményeinek öntörvényű artisztikuma, az előadás eleganciája és felszabadultsága. Vaszary palettája kivilágosodott, a hajdani pasztózus festékkezelést idővel szinte japános könnyedséggel, lehelet vékonyan megoldott foltok váltották fel. A fekete helyett a fehér alapozás, s a látszólagos hanyagsággal odavetett, szinte modellálatlan kék, smaragdzöld, piros és sárga foltok felragyogó színkavalkádja adja meg e művek sajátos karakterét. Mint vizsgált képünk is bizonyítja, Vaszary a dekorativitásért és a könnyed, spontán megformálásért cserébe feladta a precíz, a testek térbeliségét pontosan kifejtő, tónusos festésmódot.

      Vaszary Pompadour című képe a fekete és fehér alapos korszak közti átmenet egyik különösen izgalmas darabja. A festő monográfusa, Kárpáthy Aurél 1941-ben a következő szavakkal ecsetelte e néhány év művészi termésének jelentőségét: "Művészete ekkoriban, a húszas évek elején ért a csúcsra. Ékkőragyogású tiszta színei mintha megolvadtak volna az izzó szenvedély hevében: világító erővel tüzeltek elő a bársonyos alap ugyancsak színjátszó feketéjéből. Rubinpirosai, smaragdzöldjei, topázsárgái, akvamarinkékjei, gránátvörösei, opálos fehérei és ametisztfényű lilái szikrázva freccsentek szét maguk körül és felgyújtották az egész képet. A szenzáció meglepetését kirobbantó Cirkuszon, a lángoló Virágcsendéleten, a félelmes gyönyörbe fagyott Salomén, a bomlottan kavargó Finálén és Pompadouron, vagy a viharos drámaiságba villámló Golgotán az egymástól távoleső meleg és hideg színek minden közvetítés nélkül csaptak össze, mellőzve a békítő átmeneteket. Valami megkapóan új, harsogásban is bensőséges zeneiség, rokon Bartók és Kodály szokatlanul felrázó, elbűvölő muzsikájával. Az igazi Vaszary nagy szín-koncertjei ezzel a nyitánnyal kezdődnek."

      A párizsi utazás nem csupán a stílus, de a tematika átalakulását is magával hozta. Innentől fogva válik meghatározóvá életművében a nagyvárosi ikonográfia: utcák, terek, bálok, színházi előadások, táncos estélyek frivol atmoszférája, a Duna-korzó és az azt övező kávéházak tarka világa. A Pompadour című képen zsúfolt, mozgalmas színpadot látunk, melynek elrendezése Vaszary egyik jellegzetes, jól elkülöníthető kompozíciós típusát követi. A központi jelenet az elhúzott függönyök által alkotott keretben bontakozik ki, a baloldalon álló figura közvetítő szerepet játszik az ábrázolt cselekmény és a kép szemlélője között. A rokokó kosztümös szereplők teatrális mozdulatai és a jelenetet keretező függönyök egy operett előadás ihlető élményét sejtetik. A korabeli címadás alapján feltételezhető, hogy Leo Fall, 1923-ban írt Pompadour című operettje elevenedik meg a festményén. A pompadour-stílusú ruhák, az évszázados divat-tradícióvá váló szűk fűzők, a jellegzetes kalapok XV. Lajos udvarát idézik, azt a világot, mely a királynál is nagyobb hatalmú szerető, Madame Pompadour alakja körül forgott. Vaszary számára bizonyosan vonzó volt mind a tematika, mind a színpad ábrázolásának "kép a képben"-típusú kompozíciós lehetősége.

      A valóság és a színjáték, a hétköznapok és az ünnep illúziója egyesül Vaszary képén. A színes színházi lámpák különös, egymásba úszó fénypászmákkal töltik meg a teret, így válhat a puszta levegő is Vaszary kolorit-központú festészetének tárgyává. Az ismétlődő mozdulatok ritmusa, az egymásnak válaszoló színfoltok lüktetése áradó zeneiséggel töltik meg a kompozíciót. A Pompadour tökéletesen alátámasztja Kárpáthy Aurél idézett értékelését: "Az igazi Vaszary nagy szín-koncertjei ezzel a nyitánnyal kezdődnek."

      Analógiák:
      Haulisch Lenke Vaszary-monográfiájának címlapja (Színpadi jelenet, 1923, Magyar Nemzeti Galéria)
      Vaszary János: Színház Párizsban, 1925, magántulajdon
      Vaszary János: Balettpróba, 1925, Galerie Semiha Huber, Zürich A KUT címlapja
      Vaszary János: Revü a Moulin Rouge-ban című képével, 1926. június 1. Vaszary Pompadour című képének reprodukciója a KUT 1926. februári számából Kiállítási enteriőr, a hátsó falon Vaszary Pompadour című festményével, 1927, Wielskopolskie Museum, Poznan

      KIÁLLÍTVA
      Reprezentatív magyar kiállítás, Poznan, Wielskopolskie Museum, 1927
      Esposizione d’Arte Ungherese. Genova, Palazzo Rosso, 1929. (178. kép)

      REPRODUKÁLVA
      KUT művészeti folyóirat 7-8. szám. 1926. február. 15. l.

      IRODALOM
      Lázár Béla: Vaszary János. Budapest, 1923.
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Budapest, 1927.
      Vaszary János. Bev.: Petrovics Elek, Kárpáti Aurél. Budapest, 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary 1867-1939. Budapest, 1963.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978.
      Régi és/vagy új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai, Szerk. Mezei Ottó, (Tudományos Füzetek, 8), Tata, Esztergom, é.n.
      MP

  20. Vaszary János - Nyári álom

    1. "Vaszary János, amióta csak kilépett alkotásaival a nyilvánosság elé, mindig újból és újból megtudta lepni a művészet barátait." Farkas Zoltán, neves műkritikus már 1922-ben kiemelte tanulmányában a festő fordulatos stílusfejlődését. A Vaszary-életmű sokszínűsége valóban páratlan a magyar művészet történetében: festői pályájának egyes stációi között szinte "csupán" a minőség, a megkérdőjelezhetetlen kvalitás teremt összeforrasztó egységet. Gátlások nélkül csábulhatott el a művészet aktuális divatjainak, hiszen szenzitív, minden újra fogékony szelleme bravúros manuális technikával párosult. Fél évszázados alkotói útján végig tekintve nem csupán egy kivételesen érzékeny művész karaktere bontakozik ki, de az egyes műveken keresztül a korszak uralkodó stílusirányzatainak jellegzetes vonásai is alakot öltenek. Akadémizmus, naturalizmus, szecesszió, expresszionizmus: örök nyugtalanságának, mindig új irányba igyekvő szellemének időleges állomásai.

      A Nyári álom című festmény Vaszary fekete alapos korszakának egyik reprezentatív darabja. 1921-ben készült, abban az időben, mikor az első világháború gyötrelmes évei után végre újra megszólalhatott a festő életigenlő, optimizmust sugárzó művészi hangja. Ekkorra már megkérdőjelezhetetlen sikerek övezték munkásságát mind a nagyközönség köreiben, a gyűjtők és a műpártolók között, mind pedig a művészvilágban. Kiállításai igazi szenzációk voltak, 1920-ban pedig tanári státuszt kapott a Képzőművészeti Főiskolán.

      A természeti környezetbe helyezett aktok festői témája talán egyetlen korszakában sem foglalkoztatta olyan intenzíven Vaszaryt, mint az 1920 körüli esztendőkben. Ez a felfokozott érdeklődés minden bizonnyal összefügg az európai művészet egészén végigsöprő klasszicizáló hullámmal, mely a háború káosza után az emberiség idilli, természetközeli életformája iránti nosztalgiát is kifejezte. Fennmaradt művein, s a ma még lappangó, csupán korabeli reprodukciókról ismert festményeken reneszánsz ihletettségű, árkádiai hangulatot sugárzó művek sorát látjuk, melyeken a hagyományos kompozicionális megoldások a modern irányzatok forma- és színkezelésével párosulnak.

      A Nyári álom kompozíciójának megemelt, közeli nézőpontja, s a jelenet szűk, szinte teljesen lezárt tere fokozza az ábrázolás intim, látomásszerű, érzéki jellegét. Az aktok önfeledt, buja ernyedtségben, a konvenciók és kötöttségek nélküli organikus létezés ideális állapotában jelennek meg, eggyé válva a természettel, egy gondtalan, védett, harmóniában lévő világ szimbólumaiként. A tartalmi rokonság okán az egyetemes művészet történetéből olyan előzmények idézhetők Vaszary képe mellé, mint Giorgione Koncertje, Courbet Szajnaparti kisasszonyokja, Renoire Nagy fürdőzőkje vagy Manet Reggeli a szabadban című alkotása. A magyar festészet remekművei közül Csók István jóval bonyolultabb utalásokkal telített, a szecesszió szimbolizmusával átjárt Vámpírok című műve említhető meg párhuzamként. Vaszary festészetének igazi ereje azonban nem a tartalmi, tematikus dimenziókban tárul fel, hanem képének jellegzetes forma- és színkezelésében, rusztikus felületalakításában. Az alapvetően sötétbe hajló színvilág rendkívül hatásos alapot teremt az élesen felvillanó mély tónusú zöldeknek, kékeknek és narancsba forduló sárgáknak, a lágy rózsaszínnek és lilának. A lombokon keresztülhatoló fénysugarak felvillanó világos foltjai, a halványkék árnyékok és zöld reflexek mozgalmas játéka Vaszary művészetének legnagyobb erényeit domborítják ki. Az ecsetjárás zaklatott dinamikája ellenpontozza a téma klasszikus nyugalmú atmoszféráját. A különböző irányú ecsetvonásokkal felépített formák ritmusa, a foltok szétfröccsenő lendülete, a faktúra belső, rejtett ornamentikája izgalmas feszültséget, dinamikát és ritmust kölcsönöz a festmény legkisebb részletének is. A festék dús matériája elszakad az ábrázolt látvány elemeitől, önálló minőségű, eleven életet él a vásznon.

      Az utóbbi években néhány kitűnő, mindeddig csupán reprodukcióról ismert Vaszary kép bukkant fel a műkereskedelemben. Külön öröm, hogy ezek között több is akad, mely a festő kék és fekete alapos korszakát reprezentálja, azt az időszakot, mely meghozta számára a teljes és egyöntetű elismertséget, s mely a fiatal modern művészek tekintélyes vezetőjévé, rajongott példaképévé avatta.

      PROVENIENCIA
      Egykor özv. Vaszary Jánosné tulajdonában.

      KIÁLLÍTVA
      Vaszary János emlékkiállítása. Gróf Almássy-Teleki Éva Nemzeti Intézete (volt Ernst Múzeum), 1940. március, 74. kép

      REPRODUKÁLVA
      Petrovics Elek, Kárpáti Aurél: Vaszary, Budapest, 1941. 27. kép
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978. 129. kép

      IRODALOM:
      Lázár Béla: Vaszary János. Budapest, 1923.
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Budapest, 1927.
      Petrovics Elek, Kárpáti Aurél: Vaszary. Budapest, 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978.
      MP

  21. Vaszary János - Art deco táncosok

    1. Keleti egzotizmus, nagyvárosi szórakoztatóipari életkép, esetleg mindkettő - vagy egyik sem - Vaszary Art deco táncosok címu képe? Bár elso látásra egyértelműnek látszik: keleti asszociációkat kelto ruhában két noalak és egy férfi táncot lejtenek. A megfestés módja, a tánc-tematika nyilvánvaló és rejtett jelenségei mögött - ahogyan a mester késoi korszakát kutatók általában - összetettebb, Vaszaryt érdekes megvilágításba helyezo mozzanatok sorakoznak.

      A harmincas évek eleje az az idoszak, amelyben Vaszary kolorizmusa szélsoséges vitalitással csendül fel, s nem véletlenül a virágcsendéletekben talál formát ez a vonzódás. "A kolorista lelkesültsége ez a virágszeretet. - mondja Petrovics Elek, a jóbarát - A tüzes színek rajongójáé, aki azonban ugyanilyen szenvedélyes érdeklődéssel fordul a női test érzéki szépségét megzendítő, lágy színskála félhangjai felé is." Remekbe szabott aktok, igézo portrék tanúskodnak erről. Bár Vaszaryt - a progresszív nézeteket támogató liberalizmusa miatt - 1932-ben nyugdíj nélkül "menesztették" főiskolai tanári székéből, "optimisztikus hitvallása, amely napsugarat, színt és szabadságot jelentett"(Vaszary naplója) élete végéig nem hagyta el. Innen ered a húszas években megkezdett fehér alapozású korszak virtuóz szabadsága, amely szinte magától értetődő módon talált témára a nagyvárosi fények, tengerparti szórakozóhelyek, a mondén élet társasági hölgyeinek rögzítésében.

      A tánc a korszak divatjának elmaradhatatlan eleme. A húszas évek végének női emancipációs mozgalma jól megfért a reformöltözködés, a jazz és a meztelen kabaréénekesnők világával. Ne feledjük, ekkoriban vendégeskedett Budapesten Zerkovitz Béla Royal Orfeumában Josephine Baker, a "szabad revütánc banánszoknyás papnője", a charleston királynője,- ahogyan és azóta a közbeszéd a színesbőrű énekesnőt nevezi - akiért Berlinbol, Bécsbol és Milánóból utaztak ide rajongói, s aki az irodalom és a képzőművészet nagyjait is megihlette (például Picassot). Az egzotizmus többé nem távol-keleti, afrikai import volt, hanem a populáris kultúrába beépült élő, lüktető valóság, amelynek kerete a nagyváros, helyszíne a pódium lett. Vaszary is elhagyta a Párizs ítélete című festményén még időtlenül lejtő nőalakjait. Az árkádiai tájban az aktok mozgásának gracioz vonalritmusa a táncon keresztül az örök szépség és nőiség titkait tárja fel. Ezen a festményen újra jelentkezik a jogaiba visszahelyezett vonal (1911-ben Vaszary egy sor rajzot készített mozgásban lévő aktokról "Szintetikus vonalak" címmel), hogy a narancs-sárga-kék-rózsaszín harmóniák expresszív sodrását megzabolázza, értelmezze.

      Az egy férfi és két nő hármasára komponált jelent történetmondás és megjelenítés között ingadozik; a táncosfiú a nézőnek háttal, alulról megvilágítva hívogató gesztussal fordul a félmeztelen, sodró lendülettel táncoló nőalakokhoz. A háttér nem utal konkrét helyre és időre, a világoskékből haragos kékbe hajló ecsetjárást, mintha a figurák mozgása hozná - szürreálisan expresszív - lendületbe. A fiú lába a képszél által el van metszve, a táncosnők pedig erőteljes jobbról-balra tartó mozgással szintén a képszél felé igyekeznek; mintha egy végtelen körtánc véletlenszerűen kimerevített részletét látnánk. Erős - már-már archaizáló, reliefhatású - frontalitás érvényesül a figurák megkomponálásában. Ennek a hagyománynak a forrását pedig az art deco-vá szelídülő szecesszió művészetében találjuk meg, annak is abban a változatában, amelyik a játékos arabeszkmintákká oldódó vonalritmust elegyíti a képfelület iparművészeti feldíszítésével. Vaszary is ezt teszi a nőalakok ruháján és diadémján: apró, ezüst applikációkkal - mint fénylő ékkő - díszíti a festmény felületét.

      A Táncosok Vaszary késői korszakának egyik figyelemreméltó és összegző remeke, ahol - megint csak Petrovicsot idézve - "ez a szeszélyesnek tetsző vonaljáték tagolva kíséri széthangzó színakkordjait, mint jazz-muzsika dallamát a szinkópa."

      Analógiák Henri Matisse: Tánc I. Museum of Modern Art, New York Henri Matisse: Tánc II. Ermitázs, Szentpétervár Henri Matisse: Az élet öröme, The Barnes Foundation, Merion Ernst Ludwig Kirchner: Csárdás, magántulajdon Kees van Dongen: A táncosnő, Museum Boijmans van Beununger, Rotterdam Ernst Ludwig Kirchner: Két táncosnő, Kaiser-Wilhelm Museum, Krefeld

      IRODALOM:
      Bálint Jeno: Vaszary János muvészete. Amicus, Bp., 1927.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Bp., 1978
      Vaszary János. Biográfia és bibliográfia. Bev. Tan.: Perneczky Géza., Kaposvár, 1970.
      Petrovics Elek - Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941.
      Vaszary emlékkiállítás. MNG, Bp., 1961.
      Kállai Erno összegyujtött írások 1., Bp., 1999.
      AK

  22. Vaszary János - Táj
    1. Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 17/1976
      Szerepelt a BÁV 44. aukcióján, 1977. december, 345.tétel

  23. Vaszary János - Kalapos fiatal nő a Riviérán

    1. Ha magyar Art Deco festészet történetét már megírták volna, Vaszary festményének foglalt helye lenne ebben a feldolgozásban. Már a tízes években is áthatotta Vaszary kubisztikus, futurista szellemben készült grafikáit az a dekoratív, spontán lendület, amely teljes fegyverzetében és önfeledtségében a harmincas években bontakozott ki. Vaszary "franciásan kultivált szelleme" - mint az École de Paris hazai protagonistája - nyilvánul meg ebben az időszakban, amelynek földrajzi kerete télen a Balatont, Tatát, nyáron Riminit, Rapallót és Taorminát fogja össze, és egyben visszatükrözése a mediterráneum iránt érzett elkötelezett rajongásának is. Az élet és a művészet e folyamatos egymásbajátszásáról tanúskodnak ekkoriban készült akvarelljei és pasztelljei.
      Mindemellett Vaszary köztiszteletben álló egyetemi tanár, aki újólag a társasági élet felé fordult; akár mint festo, akár mint magánember szívesen szerepelt közéleti- és társasági magazinok lapjain. Láthatjuk festés közben a muvészt, hölgykoszorúval és műbarátokkal körülvéve, amint széles gesztusokkal magyaráz - s ez a kora populáris kultúráján átszivárogtatott felhőtlen életigenlés visszatér Vaszary festői tematikájába (tengerparti fürdőhelyek, nagyvárosi fények, az art deco-divatja stb.) A pasztellszínű árnyalatokat kedvelo európai, polgári világ találkozik itt a mediterránum ege alatt a festo ecsetjével. A dekorativitás kedvelése mégsem fedi le maradéktalanul a jelenséget; az életmód, a mindenkori divathullámok az hauture couture könnyed gesztusokkal kísért világa hatja át az időszak vásznait.

      A tengerparti balusztrádos sétányon Vaszary kedvelt nőtípusa mereng, a néző felé fordítva finom vonalú hátát. A nőalak ennek ellenére nincs a staffázsfigurák illusztratív szerepkörébe szorítva: szinte egyetlen vonallal megrajzolt kontúrja, választékos öltözete, amint hátát a tenger felől fújó mistralnak kínálja éppen a harmincas évek puha, mégis öntudatosan létező nőideálját ragadja meg (miközben a festmény másik szereplője vegetatív módon nyúlik el a korzó foteljeiben). Köztudott, hogy Vaszary vásznai a húszas évek közepétől tendenciózusan kivilágosodnak és mindinkább a fehérhez közelítő derűs, irizáló színekben - mint egyfajta hangulat-impresszionizmus - oldódik fel a látvány. Vaszary a nő és a végtelen tenger filmszerű idézési technikájával fehérbe oltja (másfelől látni engedi a fehérrel alapozott vásznat) a színes, homogén sávokban találkozó eget és vizet, a szélfújta délszaki növényeket, és élesebb színekben konkretizálja az előteret: mint olyan mester, aki teljes festői arzenálját képes harmonikusan mozgásba hozni, egyetlen képben nyilvánvalóvá tenni.

      Irodalom:
      Vaszary János képei, saját bevezetőjével. Ernst Múzeum, Bp., 1930.
      Petrovics Elek - Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Bp., 1978
      Vaszary János. Biográfia és bibliográfia. Bev. Tan.: Perneczky Géza., Kaposvár, 1970.
      Vaszary emlékkiállítás. MNG, Bp., 1961.
      AK
  24. Vaszary János - Cirkusz

    1. A Cirkusz Vaszary egyik főműve, 1919 utáni festői korszakának névadó képe. A kortársak az első Cirkusz-változat kiállításakor lelkesen ünnepelték a megújulásra mindig képes festő jelentkezését a sorozatos tragédiák és megpróbáltatások után. Az előzmények között a festői pálya alakulása szempontjából is döntő jelentőségű, hogy az ötvenedik évét 1917-ben betöltő Vaszary az első világháborúban hadifestőként vesz részt. (Talán nem véletlen, hogy innentől datálódik úgynevezett fekete alapos korszaka.) A háború befejeztével szeretne visszatérni művész-életformájához, és már 1919 márciusában kiállítással jelentkezik megszokott helyén, az Ernst-múzeumban, ahol a harctéren, és a háború hatása alatt született képek mellett már új, a civil világ témáihoz visszamenekülő képeit is bemutatja. Ám hiába az igyekezet, a történelem megint közbeszól: kikiáltják a Tanácsköztársaságot, jön a kommün, amivel Vaszary kicsit sem rokonszenvez, képeit menekíteni kell, hiszen minden műtárgy felett ott lebeg a kommunizálás nagyon is reális veszélye, úgyhogy Vaszary lemegy Tatára, ott lévő villájában vészeli át ezeket az időket. Ebben a kényszerű visszavonultságban születik meg a Cirkusz, aminek konkrét apropóját nem ismerjük, (nem is található az eddig feldolgozott írásokban, visszaemlékezésekben erre tett utalás), de mind maga a látvány, mind a témához köthető szimbolikus tartalom nagyszerű festői alapanyaggá teszi a karusszelt bemutató színes lovasfigurákat. Hiszen ez az egész ló-kérdés 1920-ban igazán komolyan terhelt mindenféle jelentéstartalommal: történelmi jelmezbe bújtatott figurák levonulása a színtérről egy monarchia szétesésekor, egy királyság megszűntekor, amikor az új főméltóság, a későbbi kormányzó is lovon vonul be.. Vagy négy lovas letűnőben, háttal a közönségnek akkor, amikor a háború miatt az egész európai kollektív tudattalanból minduntalan az apokalipszis négy lovasa vágtatott elő még nemrégiben.. Természetesen közelíthetünk a puszta látvány felől is: a vörös háttér hatásossága, expresszivitása már akkor kiderült Vaszary számára, amikor még égő falvakat festett le a fronton, és a négy lovas mint ismétlődő kompozíciós elem szintén a katonaképek előre szervezett, additív látványát mondhatja előképének. Ez a vonzódás a másodlagos komponáltság iránt később is megmarad Vaszarynál, gondoljunk csak színpadképeire, illetve a jóval későbbi Pompadourra. Szemmel láthatóan a Cirkusz-képeknél az is izgatta, hogy kihagyhatta a zöld színt a palettáról, és minden erejével a mesterséges fények hatására koncentrálhatott akkor, amikor ez még csak néha-néha felmerülő festői probléma volt a korban. A kék lovas arcán, kesztyűjén, a két középső figura szinte kiégő, fehéren világító foltjain, a lovak hátulján ( konkrétan a farukon) a vörös figura ruháján és fején verődik vissza élesen a mesterséges fény, ami a háttér vörösét is sárgává égeti néhol.

      Cirkusz-képből többet is ismerünk: az elsőt, az etalont, csak reprodukcióból; benne van a Petrovics-Kárpátiban, innen vette át később a legutóbbi összefoglaló Vaszary-könyv szerzője, Haulish Lenke is. Másokkal találkozhattunk már aukciókon, vagy gyűjteményekben. Van változat amin cilinderes törpe vezényli a lovasokat, van ami csak vázlat, van ami egyszerű verziója a sikeres témának. Az itt látható mű érdekessége, hogy jóval későbbi, mint az első, az 1920-as Cirkusz, ami a fekete alapos korszak emblematikus alkotása. Itt az alap fehér, ez a mű a manézs fényeiről szól, megörökítve az egyik fontos állomást azon a festői pályán, ami a Vonuló orosz hadifoglyok érzelmi telítettségétől a Városi világítás elidegenedett dekorativitásáig visz.
      TT
  25. Vaszary János - Turbános férfi
    1. 1920 körül

      Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 707/1968

  26. Vaszary János - Francia Riviéra

    1. "Műszerető és művásárló közönségünk meggyengült figyelme másfelé irányult. Mindent kisajátít a napi politika. De mindenekfelett hiányzik a gazdasági biztonság érzése s az elengedhetetlen nyugalom. A muvészet mindig bizonyos fokú jólét és kiegyensúlyozottság kérdése volt. Ki beszél ma errol?" (Hétfo reggel 1939.) Súlyos problémák a magyar muvészeti élet intézményi és muködési életében egyfelol, ragyogó tisztaságú ég, pálmafák, harsány színek, világi boldogság a másikon. Nyugalom és kiegyensúlyozottság, ha tetszik, aminek a közelségébe jutni Európa mediterrán felén nem is olyan elérhetetlen idea. Talán éppen azért van szüksége Vaszarynak arra, hogy 1925-tol évenként egyszer vagy többször megmártózzék az Adriai tenger habjaiban, elmerengjen a jómódú nyaralóközönség nyaralási szokásairól, az aktuális fürdoruhadivatról, és az impresszionisták módjára figyelje a tenger és az égbolt változásait akár egyetlen szemszögbol órákon át. Párizs, Velence, Portorose, Rimini, Nervi, Viareggio a változó helyszín, Vaszary pedig mint egy vizuális krónikás jegyzi a hely szellemét. Vaszary e szokása még 19o5-ös, spanyolországi útjára vezetheto vissza, ahol - ido hiányában - gyors egymásutánban rögzíti élményeit. Innentol kezdve válik módszerré a figuráit könnyed feldobása a vászonra, a lazább színszerkesztés és a vászon "kihagyása", mint építo elem, is ekkor kerül be Vaszary eszköztárába - egyelőre még sötét alapozással. A spanyol tánc, a corridák világa, Toledo és Madrid virtusa szerencsés pillanatban találkozik össze Vaszary festoi szenvedélyességével a századelon ( errol azért is tudhatunk ilyen sokat, mivel menyasszonyának rendszeresen tudósított sodró lendületű leveleiben a legapróbb impressziókról is, például arról, hogy "A spanyol táncról festeni is akarok egyet-mást, s azért Barcelonában is utánajártam. Roppant szenvedélyes és érzéki tánc: igazán tuzbe hozza az embert. Van benne valami a danse á ventre-ból, amirol azt hittem eloször, hogy kozmopolita keleti utánzat: de most már látom, hogy echt, azaz ugy gondolom, hogy régi mór hagyaték (...) A keleti népeknél a hastánc ugyanis nagyon kedvelt s roppant izgató - alig lehet nézni, úgy felizgatja az embert. - "A harmincas években az idosödo Vaszary változatlan szenvedélyességgel, teljes mellszélességgel az élet napos oldal felé - Vaszary kimondott elitszeretetével - kifehéredett palettával fordul a mediterráneum felé.
      Ezúttal Vaszary színpadszeru teret ábrázol, szélesen elterülo parti sétánnyal, és meredeken a tengerhez vezeto strandsávval. A napernyok még ráérosen el vannak fektetve a földön, a levego tiszta és áttetszo, minden okunk megvan azt feltételezni, hogy Vaszary a reggel órák tiszta színekben lükteto portréját festette meg. Ezek alapján okunk van-e impresszionizmust emlegetni? Rabinovszky Máriusz - Vaszary festészetének avatott ismeroje - szerint ez nem az, mert éppen "Csak meg kell figyelni, hogyan fest: mikép kényszeríti egyéni dinamikáját a jelenségekre; miként imputál érett paradicsomszínt a fakult napernyonek, miként feszíti szúró torré a lágy pálmaágat, miként sodorja széles világítótestté a tenger omló habját. Az o világa a rabszolgaanyag, hárem, melyben muvész az úr; itt minden csodálatos és pompás, ez a hivatása, ez létjogosultsága: hogy urának pompás legyen (...) tengerpart villogó fürdoruhákkal, kávéházi terasz, autó-oszlop, virágváza, templomtér; anyag, egyetlen anyag, nagy buja parádéjában egyetlen személytelen és egylelku; ezt az anyagot, a személytelent, a rabszolgát formálja és alakítja az úr: a muvész. Vaszary expresszionista." És igaza lehet Rabinovszkynak, mert, ha a színek komplementer hatásaiban és a kolorit atmoszférateremto erejében megcsillanak is az impresszionizmus reflexei, a színek lokális (nem is feltétlenül kifejezo) ereje elnyomja a szemünk elott keletkezo látvány-jelenséget. A levegoperspektíva szabályai diktálnak: minél konkrétabb valami, annál harsogóbb a színezés: az árnyéksávban idozo sétálók és a napernyok jelenvalóságával áll szemben a fürdopalota vagy tengerparti erod híg ecsettel súlytalanná változtatott tömbje, a tenger bíbor sávja és az ég laza kékje. Mindezen átsugároz a krétával kevert éteri, fehér alap, ami Vaszary utolsó pályaszakaszának enigmatikus kulcsa.

      Proveniencia:
      Keleti Andor gyujteménye

      Kiállítva:
      Vaszary János emlékkiállítás, Ernst Múzeum, 1940

      Irodalom:
      Rabinovszky Márius: Vaszary János. Magyar Muvészet, 1930, 125-132.o.
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978
      Mezei Ottó: Tallózás Vaszary János írásos anyagában. In: Limes, 1993/3-4., 5-24.
      AK

  27. Vaszary János - Virágcsendélet zöld kancsóval (Krizantémok)

    1. Vaszary pályáján a húszas évek jelentette élete talán legharmonikusabb idejét. Magánéleti és közéleti tevékenysége is egyensúlyba kerül, 1925-ös párizsi útja döntően hozzájárul ahhoz, hogy egyénisége beérjen egy újabb, Vaszaryt élete végéig elkíséro, fehér korszakban is. A kortárs, Rabinovszky Máriusz így tudósít a változásról: "Az új stílus: széles egyirányú foltok csoportjai, áttetszo fehér alappal; alla prima festés, végletesen; világos síkok, melyekbol egy-egy sötéten ragyogó folt vagy foltcsoport kiharsonázik; a már-már ernyedo dinamika csodálatosan felfrissül, lendületesebb, szabadabb, feszültebb mint valaha. Minden ecsetvonás vág és a helyén van, minden szín érvényesül. Csodálatos takarékosság az eszközökben. Az érett mesteri sztenografia pár vonással közli mondanivalóját." Rabinovszky nem egyetlen képről, hanem alkotókorszakról ír, mégis a Krizantémokra alkalmazva is találó meglátásokban bővelkedik a idézett passzus.
      Akárcsak a Gladióluszoknál nem lehet elso pillantásra lokalizálni a helyet: földre vagy asztalra állított vázákról van-e szó, a dekornak tett engedmény-e a berendezés, vagy véletlenül elkapott vonzó és ecsetre kívánkozó látvány. Mindegy is: Vaszary kedvelt kompozíciós megoldása a sarokba állított virágváza; pontosabban két váza, öncélú, kettos játékáról van szó. Az előtér szecessziós vonalú edénye mintha csupán azért szerepelne a képen hogy ellenpontozza Vaszary e megújult fehérségű korszakát jelképező krizantémcsokrot. Vaszary biztos kézzel, testes gesztusokkal viszi fel a felületre a festéket, s ehhez a felszabadultsághoz erosen hozzájárulhatott egy technikai újítás, mégpedig az akvarell alkalmazása. Az olaj és az akvarell technika kombinálásával tiszta, áttetsző felületeket lehet elérni, s ennek virtuóz alkalmazására különösen a statikus kompozíciókban van lehetoség. Vaszary önfeledt festésmódját szinte ecsetvonásról-ecsetvonásra lehet követni, s ennek nyomán formálódik a figyelő tekintet előtt is a festmény. Vaszary elhagy vonalat, kontúrt és árnyékot, s az általa mindig is kedvelt dekorativitás kerül elotérbe, amennyiben a színek önálló díszítoértékké transzformálva válnak a kompozíció részévé. A szakirodalom hajlamos Vaszary virágcsendéleteit a harsogó tematikák közötti csendesebb idoszakok "parkolósávjába" utalni. A XX. Század elején a virágcsendéletek azonban illusztratív műfajból felzárkóztak a "grand arthoz", s már ritkán utalnak eredeti, első sorban a múlandóságot a szépség burkában megjelenítő kontextusukra; a szerteágazó múlandóság tematikát mindinkább elfedi az a festoi szabadság, ami a természet kínál fel. S Vaszary mindig is szeretett ezzel a szabadsággal élni.
      Franciás orientáltsága meghatározza azt a kört is, ahonnan muvészetének analógiáit a szakirodalom meríti. Maga a muvész is írja, "e nagyszeru város (ti.Párizs) muvészi atmoszférája, mint valami melegház, rendelkezett szükséges hofokkal és párateltséggel, mely a legritkább egzotikumot is virágzásba tudja hajtani." Vaszary az ábrázolás szélesre tárt keretei között maradt meg "haladó hagyományőrzőnek"; megőrzött valamit az impresszionizmusból, a szintetizmus vonalkezeléséből, hatottak rá a fauvok, felhasználta a japán kalligráfia írásos könnyedségét és transzparenciáját, ám mindenek előtt hű maradt a maga dinamikus, röghöz kötött szenzualizmusához.
      A francia kortársak közül még Raoul Dufy az, aki a hasonló tematikus érdeklodés (nagyváros, orfeum, cirkusz, tengerpart) örvén párhuzamba állítható Vaszaryval. Bár Dufy virágcsokra szertelenebb, az ecsetkezelés, a kompozíciós hasonlóság találó analógiával ruházza fel Vaszary 1927-es remekét.

      Proveniencia:
      Egykor Révész István gyűjteménye
      Egykor Keleti Andor gyűjteménye

      Kiállítva:
      Vaszary János emlékkiállítás, Ernst Múzeum, 1940

      Reprodukálva:
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941 52. Kép
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978, 160. kép
      Rabinovszky Márius: Vaszary János. Magyar Művészet, 1930, 128.o.

      Irodalom:
      Rabinovszky Márius: Vaszary János. Magyar Muvészet, 1930, 125-132.o.
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941
      László Gyula: Vaszary János emlékezete. Muvészet, 1967/12., 13-15.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Polgár Galéria katalógusa, 1998
      Mezei Ottó: Tallózás Vaszary János írásos anyagában. In: Limes, 1993/3-4., 5-24.
      AK
  28. Vaszary János - Virágcsendélet (Gladióluszok)
    1. A Galdióluszokat Vaszary János halála előtt egy évvel festette, és talán túlzás nélkül állítható, hogy mindaz, ami e festményről leolvasható - rész az egész helyett - összegzése mindannak amit a festő az életről és a művészetről eddig is megfogalmazott. Ezért is kerülhetett be két emlékkiállítás anyagába és színes reprodukcióként monográfiák lapjaira.
      A nyelv legegyszerűbben fordulatként határozza meg a harmincas évek eleji újabb változást, amely a másfél évtizede folyamatosan jelenlévő virágfestészet már eddig sem kevéssé decens világának egy újabb "lökést" adott. Persze, ha Vaszary festői fordulatainak természetrajzát követjük nyomon - s tekintetünket távolabbi megfigyelőpontra helyezzük - akkor az csak a kronológia vízszintes egymásutániságában tűnik vizuális kalandozásnak stílusok, modorok és árnyalatok között. Jóllehet ellentmondás, mégis e változékonyság alkotja a Vaszary-féle állandót. Mert festett ő már 1895-ben is feloldott kontúrú, reggeli napfényben, felszálló harmatban megfürdetett dús vegetációt, és ezek, ahogyan naplójában mondja, "a friss tavasz és a korai nyár tündéri szépségekkel köszöntött be. A harmatos pázsit, melynek minden egyes fuszála, mint hegyes dárdák meredeztek az ég felé, az átható illatú mezei virágok, a tücskök és kabócák álmosító ciripelése (...) az avar folytonos zizegése semmiségek és mégis nekem - el nem halványuló élményeim." A korai festmények naturalizmusához viszonyítva a késői Vaszary virágcsendéleteiből eltűnik a figurák hordozta mesélőkedv, és az "el nem halványuló élményhez" hozzáadódik harminc év tapasztalata. A dekorativitás iránti vonzalma nem csökken, ám mindehhez ízesül az éppen erre az időszakra kiteljesedő szín- és fényfestészet, ami Vaszaryt - saját kifejezésével élve - az "immaterializáció" felé vezeti. Bár utazásai és nagyvárosi élményei szorosan kötődnek a valóság, ha mégoly rebbenékeny, mégis ábrázoló visszaadásához, az anyagtalanság eszménye, a tiszta festőiség pregnáns formában a virágcsendéletekben jut kifejezésre.
      A Gladióluszokat is bátran a "nagy" jelzővel ellátott csendéletek sorába lehetne állítani. Első pillantásra még azt sem lehet igazán eldönteni, hogy megszokott enteriőrben, kültéren - vagy máshol, a képzelet parttalan terepén sarjadnak-e ezek a virágok (hozzá kell tenni, Vaszary nem festett természet után). Nincs határoló elem, és éles - mondhatni drasztikus - a képkivágat; Vaszary nincs tekintettel se virágra, se lombra; az egyetlen, jól körülhatárolható, kifejtett "tárgy" a gladiólusz, köznapibb nevén: kardvirág. Vaszary időnként festett kerteket is, s a részletekre fokuszálva, beazonsítható egy sajátos nézet, ahol háttér (zöld mező vagy kék ég) találkozik az "aljnövényzettel" és az azokat keretező lombokkal. Ebben a kertben persze odatelepített kultúrnövényekről van szó- ez talán ugyanaz a polgári engedelmesség, mint az adriai nyaralás - ám Vaszary természetfogalmát nem is kezdi ki, hiszen a látvány csak apropó. A festmény hátterében virágoktól csaknem elfedve látható, hogy egy kék folt érintkezik egy zöld sávval, s kettejük találkozása valamiféle horizontot rajzol fel. Nem tágas ez a perspektíva, annak megállapítására talán elegendő, hogy a virágcsendélet kerete egy kert-kivágat legyen.
      A kardvirág ikonográfiai értékeléséhez csak kevéssé járulhat hozzá, hogy az a liliomfélék családjába tartozik: jelentéstartományaik nem alkotnak közös halmazt. Ami kellő és érzékletes pontossággal ragadható meg, az az, hogy Vaszary festményén a kép centrumában buja érzékiséggel bomlik ki. A temperával kevert vörös festék vékonyan síkba transzponált, élénk felületei látni engedik a virágszirom mikrofelületét is. A festőanyag sűrűsödései és ritkulásai, az apró repedezések, hajszálerek egyszerre mesélnek az anyag és az ábrázolt tárgy természetéről. Nem csak az első impressziót adja vissza egy növényről, hanem szinte kézzelfogható aurát von köré. Gadányi Jeno, aki Vaszary tanítványa volt, 1958-ban egy diavetítéses előadás alkalmával emlékezett meg mesteréről. Különböző korszakaiban készült diákat vetített föl, és fűzött hozzá magyarázatokat. Ezek az észrevételek már az önálló pályáján mozgó festő gondolatai voltak - nem utolsó sorban mestere muveiről - ám közvetett módon tükrözték Vaszary képelemző módszerét is. Gadányi a színeknek hangzást tulajdonít - akár a muzsikusok a hangoknak színeket -, de ennél is tovább megy, mert a színek, érzése szerint illatot is képesek asszociálni. Gadányi hasonlata nem légből kapott hasonlat: Vaszary vegetációjában a virágok olyan sokaságban és változatosságban vannak jelen, hogy ez a látvány-töménység és színgazdagság a különbözo illatokra való emlékezést, kellemes irritácót hív elő. Azonban mindez alárendelődik Vaszary színekbe vitt mozgás- és kifejezőerőnek.
      Külföldi analógiák után kutatva László Gyula kritikusan emlékező írása megállapítja, hogy "ha a Nyugathoz való kapcsolódását nézzük, tanítvány volta helyett éppen erős önállóságát kell megállapítanunk. Fekete korszakában szokták Carriére-hez hasonllítani. Csakhogy Vaszary konkrétabb, színesebb, drámaibb mint francia elodje. Későbbi képeinél meg Van Dongen neve bukkan fel: de Vaszary szilajabb, érzékletesebb. Bár tanítványainak figyelmébe ajánlotta, tőle mindvégig idegen maradt a tiszta dekoráció, amit Matisse valósított meg, nem festői kutatásra a picassoi világ sem, és jól tudjuk, az absztrakt muvészettol elhatárolta magát." László Gyula elutasítja a direkt vonatkozásokat - mi marad hát? A Gladióluszra párhuzamául alkalmazható lehetséges megoldásként a franciák helyett inkább a német expresszionista mester, Emil Nolde késői festészete kínálkozik. Ezeken a festményein Nolde a virág tematikára szorítkozva fejthette ki legnagyobb szabadságal a színek hordozóerejére alapozott festészetét. Vaszary is a vörös-zöld komplementer, egymást erősítő hatásaira építi a képet, amelyet a sárga szerepeltetésével is hangsúlyoz. Mindezek között barokkos pátosszal nyújtózik felfelé a nagyra növesztett gladiólusz - akárcsak Nolde mákvirága, s képzelete más növényei. Mintha a színek (zenei) összhangzása teremtené meg és indokolná egyáltalán a tárgyi világ szerepeltetését.
      Ahogy Werner Haftmann megállapítja, Nolde Nagy pipacsánál is, a festő, a kép, és e kettő valósága tökéletesen egyet jelentenek - autonóm festői világot.

      Proveniencia:
      Egykor Keleti Andor gyűjteménye

      Kiállítva:
      1961 Magyar Nemzeti Galéria. Kat. Szám: 137.
      1967 Vaszary emlékkiállítás, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár. Kat. Szám: 28.

      Reprodukálva:
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941
      117. o.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978. XLI. Tábla

      Irodalom:
      Rabinovszky Márius: Vaszary János. Magyar Muvészet, 1930, 125-132.o.
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941
      László Gyula: Vaszary János emlékezete. Muvészet, 1967/12., 13-15.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978
      Vaszary János gyűjteményes kiállítás. Polgár Galéria katalógusa, 1998
      Mezei Ottó: Tallózás Vaszary János írásos anyagában. In: Limes, 1993/3-4., 5-24.
      Gadányi Jeno: Szöveg a Vaszary-képek vetítéséhez. In: Limes, 1993/3-4., 24-32. 
      AK

  29. Vaszary János - Dunakorzó, háttérben a Királyi Várral

    1. Taxi 3 és Taxi 4 feliratú járgány ringatózik a Dunán, a harmanicas években a pesti rakparton. Tolük nem messze kimenos matrózok társaságában kis kompánia ráérosen nézi a túlpartot, az állomásozó hajókat, és a vízen úszkáló fürdoházakat. A várost - legalábbis ezt a részét - érezhetoen a boldog békeidok glamourja lengi be. Ez is Vaszary világa. Azé a Vaszaryé, aki egyaránt odaadó híve a technikai haladásnak - ne feledjük híressé vált mondatait, ami szerint a kialakuló muvészethez több köze van egy lokomotívnak (nota bene motoros csónaknak), mint Raffaelnek - , mint a noi nemnek, a virágoknak, az önfeledt tengeri fürdozésnek és a nagyvárosnak. Ha az egyik oldalon Rimini, Viareggio, Velence, Nervi és Róma élménye, az utazások állnak, akkor a másikon, a "hazai" pályán Budapest mindennapjai, ahogyan azt a festo-polgár látja. A festmény datálását - a harmincas évek elso felére - megkönnyíti az a tény, hogy Vaszary az 1934-es II. Nemzeti Képzomuvészeti Kiállításon egységes, metropolisz-témájú festményekkel jelentkezett, s aratott nagy sikert. Stiláris megfeleloit a Korzó I. Vagy a Duna-korzó típusú festményeknél találjuk meg.
      Ha egy ilyen képre tekintünk, elso pillantásra önkéntlenül is annak dokumentatív értékét kezdjük firtatni. Változik-e a város? Hogyan viszonyulnak monumentumai a folyamatosan alakuló városképhez? Mi az, ami ebbol megmaradt, és mi az, ami végképp eltunt?
      A képkivágat egy panorámakép, amelyen a budai vár kupolája és a Mátyás-templom sziluettje fellegvárként trónol a város felett. A tagolt körvonalak mellett könnyed, élénk, levegos felületek váltják egymást, a várhegy homogén lila tömege merész perspektívával zárja le a szemhatárt. Széles, egyöntetu ecsetvonásaival Vaszary addig a határig merészkedik el, amíg a tárgyak még nem veszítik el ábrázoló karakterüket - jóllehet közel jár a nem-ábrázoló foltfestészet megvalósulásáig. Ám Vaszary mindig is ragaszkodott a látványhoz, s ecsetje nyomán a fauvizmus kifnomult eleganciával feszül a vasárnap déutáni séta illo keretévé. Ugyanazzal a lelkesültséggel figyeli a korzó életét, mint a strandét; s ha a háttér ábrázolásában nagyvonalú, akkor az elotérben részletezo. Keveretlen vörös-fehér illetve lila-zöld testükkel a város idillikus múltjához tartozik immár a vízitaxi, és a fürdoház is; Vaszary vitális, kései kolorizmusáról mesélnek. Perneczky Géza találóan írja róla:" (...) keveset spekulált, de eroteljes gesztusokkal, gyors és határozott mozdulatokkal ragadta meg képeinek témáit, az ecsetjárás és a színek frissességét megorizve dobta oda indulatos reagálásait. Szalmaláng természet? Lehet, de ebben valami többet is kifejezett, mint egyéni alkatát. Egy kort és egy nemzet ízlésének reakcióit hordozta (...) Vaszary minden esetre olyan muvész volt, aki ezt a lángot eddig nem látott új tájak és élmények fényévé változtatta."

      Irodalom:
      Rabinovszky Márius: Vaszary János. Magyar Muvészet, 1930, 125-132.o.
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941
      Vaszary János biográfia és bibliográfia. Palmiro Togliatti megyei könyvtár, Kaposvár, 1970. Bev.tan.: Perneczky Géza
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978
      Mezei Ottó: Tallózás Vaszary János írásos anyagában. In: Limes, 1993/3-4., 5-24. 
      AK

  30. Vaszary János - Cirkusz

    1. Vaszary Jánosról még életében, de halála után is sok és sokféle méltatás készült; életművét a háború előtt Petrovics Elek és Kárpáti Aurél foglalta össze, a háború után Haulisch Lenke, de feldolgozta a Fiola Pál által összeállította bio- és bibliográfia is Perneczky Géza előszavával-s ezek csak a részletesebbek. A pályakép nagyívű áttekintése tehát sok újdonságot nem ígér, érdekesebbek az adalékok.
      1918-ig Vaszary stíluskorszakai jórészt egybeesnek a magyar stílusfejlődés állomásaival. A pesti Mintarajztanodában Székely Bertalan tanítványaként kezd, majd München következik és a Hollósy -kör hatása. 1889-ben már Párizsban tanul a Julian Akadémián. A századforduló éveiben Rippl-Rónai mellett ő a másik "franciás" szecessziós mester, így ekkoriban táblaképek mellett iparművészeti terveket is készít. Együttműködik a gödöllői művésztelep alkotóival, és egy másik - a szolnoki - létrehívásában is szerepet vállal. A kilencszázas évek első felében paraszti témájú, naturalisztikus képeket fest, majd igazodva a magyar fejlődés sajátos, fordított irányához, nála is csak a szecesszió után következik egy impresszionista fázis. Ezután érdekes kitérőt tesz: képei 1912 körül az itáliai útja során látott ókeresztény mozaikok hatását tükrözik. 1914 után hadifestőként járja a harctereket, s valószínűleg az átélt megrázkódtatások hatására is, 1919-es Ernst-Múzeum-beli kiállításán gyökeresen új stílussal lepi meg közönségét.
      " A háború feldúlta lelkét, s mikor a nagy élményt kezdte feldolgozni, erős elhatározással visszatér a színhez, a feketét kihangsúlyozva. Rájött, hogy a körvonal lényegesen érdektelenebb, mint a "tömegmegjelenés", s ezzel szembeszállott a másik "modern" csoporttal, amely Kernstok vezérlete alatt a vonal jegyében szervezkedett, míg ő a színből kiindulva rohant a harcba." - írja Lázár Béla a maga sajátos stílusában.
      A Cirkusz első változatát Vaszary 1919-ben vagy 1920-ban festette. Bizonyos, hogy a már említett, 1919 márciusában az Ernst - Múzeumban megrendezett gyűjteményes kiállításán a kép még nem szerepel. Ez a kiállítása egyébként, mint ahogy a dátumból is kikövetkeztethető, a Tanácsköztársaság kikiáltása miatt megszakadt. Lázár Béla aki a "művészetet" Ernst Lajos mellett vezette, így emlékezik: "Még javában gyönyörködött közönségünk Vaszary János tehetségének megkapó kinyilatkozatásaiban, mikor ránkcsapott a vörös vész, kiállításunkat derékon kettémetszve és az intézetet létalapjában megrendítve." Borzalmas hónapok következtek. A vörös uralom urai szocializálták az intézetet, elrendelték a leltározást és annak köztulajdonba vételét. Halálos dermedtség szállott mindenre. Vaszary rögtön leutazott tatai házába és ott is maradt, amíg a viszonyok valamennyire nem konszolidálódtak. Nagyon valószínű, hogy ebben a kényszerű, teljes visszavonultságban született meg a mű, mert a következő adat már a kiállításról szól. A mester a forradalmak lezajlása után, 1920-ban, az akkor alakult és azóta megszűnt Stúdió helységeiben a Dorottya utcában három festményt állított ki. Ez a három festmény: Csendélet, Fürdőző nők és a Cirkusz. Ez utóbbi valósággal szenzációt keltett akkor és keltene bizonyára ma is, ha látnánk.
      A cirkusz-téma feltűnése a festészetben egybeesik annak a nagyvárosi tematikának az eluralkodásával, amit legelőször Manet és Degas neve jelez.
      ( A cirkusz -témák mögött eleve kétfajta hagyomány húzódik: a bizánci fogathajtó versenyek, lovasprodukciók, és a nyugat-római birodalom kegyetlen, a testi erő kultuszán alapuló, élethalálharccal szórakoztató látványosságai.
      Vaszary Cirkuszának szerkezete elsősorban a színeken alapul. A háttér vöröse előtt négy, háttal lévő lovas-alak alkot csoportozatot. Átlós irányban kifelé tartanak a képből; jelmezeik és a lovak színe nagyon különös hatást hoz létre a domináns vörös előtt. Ez a vörös a kép szélén önmaga feketével kevert tónusává változik, a bal szélén lassú átmenettel, a jobbon pedig a függönyt jelző határozott ecsetvonással. A bal szélső lovas szinte beleolvad még a háttér barnájába, csak a nyakát jelző világos folt utal kiválásra. Mellette a "kék lovas" már erős ellentétbe kerül a háttér kitisztuló részével, ugyanakkor lovának vörhenyes színe által rímel is rá. A harmadik alak fehér lovon ül, sárga jelmezben. Szinte kiugrik a képből; és az a részlet, ahol a sárga kalap, a halvány bőr és a ló fehér feje találkozik, világítóan élénk háromszöggé válik a kép középpontjában. A negyedik alak a fekete lovas. Noha egy-két szín rajta is felvillan ( a lótakaró vörös, ami a háttérrel teremt kapcsolatot, a kesztyű és a csizma barnája, ami a két domináns szín keveréke, és a ló fehér patái), a meghatározó mégis a fekete és annak árnyalatai. Ennek az alaknak nincs arca, illetve az arcát jelző festékfolt alig ül el a háttér vörösétől: olyan, mintha tűz visszfénye lenne rajta. Foltja így fekete lyukként tátong a képben. A csoport elemei élesen elkülönülnek egymástól a színkontrasztok miatt, mégis kapocsként kötik össze őket az egymásra utaló színfoltok, felerősítve azt a hatást, ami azonos mozdulatukból adódik. A megegyezés és elkülönülés összhangja teremtődik meg ezáltal. A kép szerkezete rendkívül kiegyensúlyozott, aszimmetriája ellenére is szinte klasszikus, ahol az átlós párhuzamosak addícióját a függönv ellentétes irányú átlója ellenpontozza, az előtér és a háttér választóvonalát, az alakok magasságában a hátteret elvágó határozott festékcsíkot pedig az egyenes tartású lovasok majdnem-függőleges. A képszerkezet azon a kényes egyensúlyi állapoton alapul, ami a lovak mozdulatának jellemzője. Ebből a kényes egyensúlyból, a színhasználatból és az ecsetkezelésből ( néhol visszakaparásból) adódóan a mű összhatása rendkívül nyugtalanító.
      1925-ben Vaszary így ír majd: " Az időt és teret meghazudtoló találmányok édeskeveset a múlt telített civilizációjára: rádiózenék, távoli fényképek, szikratáviratok, repülőgépek mellett a hagyomány -vieux jeu" Noha 1920-ban a felsorolt találmányok Vaszary számára még nem voltak meghatározó élmények, a háború, a korszak letűnte, a régi értékek totális szétesése azonban igen. A Cirkusz a "vieux jeu" búcsúztatása, és egyben utolsó megnyilatkozása annak a hagyományos "állókép"-típusnak, amely mindig az időtlenség érzetét kelti (legjellemzőbb példája az Aranykor Vaszarynál), és mindig sajátja egyfajta összegző, szimbólumteremtő igény. Ezután Vaszary festészetében vagy a mozgás, vagy a "modernség" minden esetben kizökkenti majd a képet időtlen jelkép-állapotából. Vaszary feladja azt a művészeti attitűdöt, amely "váteszséget", végső kérdéseket feszegető megszállottságot jelent, és a modern kor funkcionalizmusának megfelelően egyre inkább csak festői problémák megoldására törekszik. Ezzel nem áll ellentétben a művészeti közéletben és az oktatásban vállalt szerepe, egyrészt mert a magyar viszonyok -mondhatni -, erre kötelezik, másrészt mert ilyen tevékenysége is meghatározott és pontosan megfogalmazott célok (a magyar festői kultúra európai szemléletű felvirágoztatása) érdekében történik, saját körön belül.


      Irodalom:
      Rabinovszky Márius: Vaszary János. Magyar Muvészet, 1930, 125-132.o.
      Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978
      Bálint Jenő: Vaszary, Budapest, 1978
      TT
  31. Vaszary János - Párizsi modell

    1. Műteremben, modell után festett félakt 1894-ből. Fényképszerűen pontos, akadémikus naturalizmus és még valami más: a bal felső sarokban a magyar festészet egyik legizgalmasabb mesterének párizsi szignója. Csupán egy töretlenül felfelé ívelő akadémikus pálya akadémikus kezdetének dokumentumát látnánk? Nem hiszem! Az alaposan studírozott kézről tanúskodó akttanulmány felszíne alól egy fiatal lány hihetetlenül finom, a serdülőkor minden testi és lelki ambivalenciáját magába foglaló portréja sejlik fel. Élete vége felé, akadémikus pályájának lezárulásakor írta Vaszary a következő ars poeticus sorokat: "A modern művészet nemcsak hogy nem tagadta meg a természetet, hanem úgyszólván górcsövi és analitikus vizsgálat alá vette: behatolt a külső epdermisen keresztül a benső, lényeges és állandó formák jelentőségéhez, konstrukciójához, organikus képződéséhez." (idézi: László, 1967, 11.) E sorok nemcsak a festő ars poeticájáról, hanem vázlatos biográfiájáról is vallanak. Vaszary pályájának első évtizedei az analitikusan vizsgálódó naturalizmus és realizmus, illetve a benső, lényeges és állandó formákat kereső szimbolizmus és szecesszió jegyében teltek.
      Az érettségi után, 1885-ben Vaszary a pesti Mintarajztanodában kezdte meg művészeti tanulmányait Székely, Keleti, Stróbl és Greguss kezei alatt. 1887-től két évig a müncheni akadémián tökéletesítette rajztudását, ahol emlékei szerint életnagyságú aktstúdiumokat készítettek a festőnövendékek a legrészletesebb német naturalista szorgalommal. Münchenben ismerkedett meg Hollósy Simonnal és szabadiskolájával, valamint az általuk rajongva tisztelt Bastien-Lepage festészetével. Vaszary maga is a francia mester hatása alá került, s 1889-től a párizsi Julian akadémián igyekezett még jobban elsajátítani a finom naturalizmus fortélyait. Rövid magyarországi, majd római tartózkodás után 1893-ban ismét Párizsba utazott, hogy Jean-Paul Laurens-nál és Benjamin Constant-nál fejezze be tanulmányait. A nyolcvanas évek végétől rendszeresen szerepelt a Műcsarnok éves tárlatain, ahol már müncheni indíttatású népi életképeivel, ill. franciás, finom naturalizmusával is komoly feltűnést keltett, de az átütő sikert olyan szecessziós, szimbolista ihletettségű művei hozták meg számára, mint az 1895-ös Forrásnál vagy az 1898-as Aranykor. Hiba lenne azonban Vaszary művészetének imént fölvázolt autobiografikus, fejlődéstörténeti interpretációját általánosítani, hiszen a kilencvenes évek szecessziós képei után Vaszary nem Cézanne-t vagy a fauves-okat követte, hanem ismét népi-realista életképeket festett, amit újból egy szecessziós periódus követett.
      Az 1893 és 1895 közötti évek maguk is a stíluspluralizmus jegyeit mutatják. A Leány veteményeskertben (1893) és a Kislány paradicsomos kosárral egyértelműen Bastien-Lepage-nak köszönhetik tónusaikat, az 1894-es Feketekalapos nő láttán viszont kifejezetten a legmodernebb, párizsi posztimpresszionista festőkre, mindenekelőtt Touluse-Lautrecre asszociálhatunk. Sőt megtalálhatjuk az életműben 1894-es Párizsi modellünk párdarabját is. A fiatal mester ugyanebben az évben egy egészalakos Akttanulmányt is készített Párizsban, melyet szintén Jean Vaszaryként szignált. A két mű a képkivágattól eltekintve egészen precíz analógiája egymásnak, még a modellek arcvonásai is hasonlók, nem beszélve a beállítás és a háttér megoldásairól. E finoman míves akttanulmányok mindenekelőtt az akadémiák levegőjét árasztják magukból, de a kilencvenes évek mondén Párizsa és a szimbolizmus felől nézve, akár Munch és Baudelaire szellemében fogant lélekábrázolásokként is értelmezhetők.

      Irodalom:
      Lázár Béla: Vaszary János, Budapest, 1923
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete, Budapest, 1927
      Petrovics Elek - Kárpáti Aurél: Vaszary, Budapest, 1941
      Haulisch Lenke: Vaszary, Budapest, 1960
      László Gyula: Vaszary János emlékezete, Kaposvár, 1967
      Vaszary János. Biográfia és bibliográfia, öszeáll.: Fiola Pál, bev. tan.: Perneczky Géza, Kaposvár, 1970
      Haulisch Lenke: Vaszary János, Budapest, 1978
      Vaszary János összegyűjtött írásai, Budapest, 1996
      HS
  32. Vaszary János - Itáliai tengerparton
    1. Akkor, amikor Kárpáti Aurél Vaszary János halála után a baráti összefogásból megjelentetett album előszavában visszaemlékezik arra a kérdésre, hogy egyszer megkérdezte a festőt, mi volt élete eddigi legnagyobb élménye, akkor Vaszary egyetlen szóval válaszolt: "A szín". Majd elmesélte, hogy tízéves korában látott egy rossz akvarellt, ami "valami vöröshajú embert ábrázolt. Az a különös, furcsa vörös szín egyre nyugtalanított. Csak az érdekelt. Azt akartam mindenáron kikeverni, utánozni heteken keresztül. S azután még sokáig. Álmomban most is kísért. Mintha mindig csak azt kerestem volna ..."
      Vallotta, hogy a tiszta színek felhőtlenek és vidámságot keltenek a szemlélőben, míg a tónusos, mély színek harmóniát és gondolatiságot visznek a képbe. A Vaszary-irodalom is - ha nem is éppen e vélekedés nyomán - formai szempontok alapján különbözteti meg a húszas években bekövetkezett változást; addig fekete alapozású, spachtlival festett testes faktúrájú képeit felváltja a "fehér" stílus, vagy modor légies, könnyed kellemessége.
      A fehér korszakban Vaszary szinte egyáltalán nem alapozza a vásznait, a festéket erős higításban, lazúrosan és gyorsan, már-már automatikusan viszi fel a felületre. A "sietséget" pedig az indokolja, hogy azok a témák, amelyeket Vaszary ecsetjével vászonra rögzített általában az élet önfeledt, illékony pillanatait ragadják meg. Vaszary korábban is, főképpen külföldi kirándulásain sokszor alkalmazta a festészeti "naplóformát"; vagyis az élményt nem hagyni megszökni, a szín, a téma és a mozgás élményét azonnal lejegyezni, majd kifejteni-imperatívuszát. A fehér korszak Vaszaryja azonban elhagyja a szociális érzékenységgel festett realizmust és a plein-air-es természetfestést, hogy a húszas évek polgárának - a magyar fővárosban feltétlenül- egzotikus-nosztalgikus színezetű passzióihoz forduljon. A haladásért lelkesedő Vaszary ("... A kialakuló művészethez több köze van egy lokomotívnak, mint Rafaelnek") 1927-ben kimondott igazsága a Rimini-strand, a Nervi-sorozat, a háttal álló meztelen nőalakok és a nagyvárosi villódzás volt. Ami nem változott, az a bevezetőben felemlegetett szín-festészet, amihez Vaszary mindvégig hű maradt.
      Nem tudni, hogy a Tengerparton háromféle vöröse között ott van-e a mindig keresett árnyalat, de annyi bizonyos, hogy a kép fő szervezőereje a komplementer egységre kihegyezett hatás - szordínós fauvizmus. A festmény kompozíciója ismerős Vaszary e korszakának emblematikussá lett képéről, az 1928-as Parkban-ról. Az alsó harmadban elhelyezett "elbeszélésre" enyhén megemelt perspektívából látunk rá, a fölötte húzódó monokróm felület a végtelenre nyílik. A könnyed, kontúrozás nélküli színfelületek, a vörös-zöld, narancs-ultramarin hordozzák a történetet, a kép nézőjének pozícióját a háttal ülő alak befolyásolja, akinek vörössapkás feje játékosan a horizonton ül.
      A helyszín, az idő, a tengerparton, csónakok mellett időző alakok tisztán mutatják a húszas évek vége Vaszary-festészetének életes kozmopolitizmusát.

      Irodalom:
      Lázár Béla: Vaszary János. Az Ernst- múzeum művész- könyvei, Bp. 1923.
      Vaszary János biográfia és bibliográfáia. Bev. Tan.: Perneczky Géza. Kaposvár, 1970.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978.
      Szabadi Judit: A magyar szecesszió művészete. Bp., 1979., 24-29.
      Magyar Művészet 1919-1945. Szerk.: Kontha Sándor, Bp., 1985., 386-388.
      Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925. Bp, 1990.

      Proveniencia:
      Révész István gyűjteménye
      AK

  33. Vaszary János - Salome tánca
    1. "Salome-korszak"
      Farkas Zoltán Vaszary Jánosról írott nekrológjában "Salome-korszak"-nak nevezi a művész húszas évekbeli, ún. fekete-alapos korszakát. Az elnevezés jól mutatja, hogy Salome bibliai történetének ábrázolása, Vaszary egyik legjellegzetesebb ikonográfiai típusát jelentette ebben a periódusban. Ennek megfelelően számos variációban dolgozta fel, és a témához újból és újból visszatért a húszas-harmincas évek időszaka alatt. A kétalakos, csak a lefejezett Keresztelő Szt. János fejével látható Salome- ábrázolásoktól egészen a sokalakos kompozíciókig terjed a sor.

      Femme fatale
      Vaszary a századforduló femme fatale- hagyományához nyúlt vissza, amikor a "félelmetes szörnyeteg", a démonikus, vonzó, csábító, bosszúálló Salome alakját ábrázolta. A magyar művészetben párhuzamként a közeli barát, Csók István hasonló témájú képeit említhetnénk még a századelőről: Salome (1901), Vámpírok (1908). Maga Vaszary a Salome-ábrázolásokkal csak az I. Világháború után kezdett el foglalkozni, ún. expresszionista korszakában. Míg a korábbi időszakaira nem volt kifejezetten jellemző a szecesszió dekadenciáját közvetítő ikonográfiai típusválasztás, addig a háború utáni periódus tükörcserepeire esett magyar társadalmi valóságában elevenítette fel ezeket a témákat. A Salome egyik változatát Hallucináció címen is kiállította. A bizarr, morbid világra utal egy szintén a Salome változatának tekinthető mű, melynek címe Guillotine volt. A képen Keresztelő Szent János fejét csókolja Salome. Vaszary a mű címével a modern korra utal, mintegy aktualizálja a jelenetet.

      Salome-verziók
      Az aukción szereplő sokalakos műnek több változata is ismert. (Salome, magántulajdon). A táncot lejtő királylány rettenve szemléli a kívánságára lefejezett Keresztelő Szent János fejét. Az egyik változaton szinte eltolja magától a fejet, az aukción szereplő művön pedig elfordul áldozatától. Mögötte a gyilkos, körülötte az eseményeket szemlélő Heródiás emberei. Salome mesterkélt mozdulata színpadszerűvé teszi a jelenetet. Gergely Mariann szerint Vaszary Salome- ábrázolásait színpadképek, illetve filmi jelenetek is inspirálhatták.
      A sokalakos kompozíción a figurák elhelyezését olyan, ebben az időszakban készült más tematikájú művekkel hozhatjuk rokonságba, mint Paris ítélete (Rippl-Rónai Múzeum), Fürdő nők (MNG). A feketealapból előtörő, vastagon felhordott, fehérrel tört vibráló színfoltok ellentéteiből bontakozik ki a "félelmetes szörnyeteg a maga vakító testi szépségében" (Bálint).

      Proveniencia:
      a művész hagyatékából

       

  34. Vaszary János - Bolero
    1. Proveniencia:
      korábban Darnay László tulajdonában (1961)

      Kiállítva:
      Vaszary János kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1906. március–április, katalógus: 44.
      Vaszary János emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1961. katalógus: 46. (Spanyol táncosnő címen)

      Reprodukálva:
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1978, XI. kép
      Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007, 33. kép

       

  35. Vaszary János - Juhászbojtár (Juhász, Pásztor, Hazatérő juhász nyájjal)
    1. Gyapjú, scherrebek-technika, felvető sűrűsége 5/cm

      Szövés: Kovalszky Sarolta, Németelemér (utánszövés)
  36. Vaszary János - Kertben ülő nők (Parkban)
    1. A szépség festője

      A Vaszary életművéről szóló szakirodalom egyik gyakorta hangsúlyozott megállapítása a festő műveinek sokszínűségére, alkotói karakterének minden újra nyitott alaptulajdonságára vonatkozik. Ám ez a nyughatatlan, kereső attitűd
      az ő esetében tudatossággal és következetes stílusépítkezéssel párosul.
      Képeit tanulmányozva ritka egyértelműséggel jelölhetők ki az életmű - egymástól gyökeresen eltérő formajegyeket, de végig kiemelkedő minőséget hordozó - periódusai. A most bemutatott alkotás az érett festő utolsó alkotói korszakát példázza, melyet a szakirodalom, az ekkor születő művek koloritját meghatározó fehér alapozásról nevezett el. Az 1920-as évek második felétől egészen a festő haláláig tartó időszak remekművei ideáltípusát adják az elegáns, nagypolgári kollekciókba való műalkotásoknak. Nem véletlen, hogy korának legnagyobb gyűjtői, többek között Kohner Adolf, Wolfner József, Fruchter Lajos és Révész István éppen úgy versenyeztek képeiért, mint az állami és városi múzeumok irányítói. Vaszary azon kevesek közé tartozott, akik páratlan érzékkel, magától értetődő természetességgel egyensúlyoztak a népszerűség és az elitkultúra határán. Virtuóz, végtelenül kifinomult festői modorával úgy tudta tetszetős témáit megformálni, úgy tudott könnyed és kellemes lenni, hogy közben sikerült elkerülnie az olcsó és édeskés művészi gesztusokat. Rippl-Rónai bonmot-ja az ő életművére is érvényes: "Miért ne legyen szép és kellemes a jó?" Képeinek sugárzó, áramló vitalitása, par excellence festőisége hű illusztrációja művészi hitvallásának: "A kép önmagáért van - a forma és szín életét fejezi ki; nem csinál novellát, nem illusztrál, nem mesél; nem szimbólum, nem allegória, nincs a társadalom szolgálatában, nem moralizál: egyedül a szépet akarja."

      Párizs inspirációja
      Vaszary érett stílusának kialakulásához jelentős mértékben hozzájárult egy régóta vágyott, inspiráló utazás. 1925 elején, hosszú szünet után, ismét eljutott Párizsba, s tapasztalatai döntő hatást gyakoroltak művészete további alakulására.
      A kortárs francia festészet, az Ecolé de Paris felszabadult, könnyed és elegáns formanyelve, de még inkább Párizs utánozhatatlan légköre, inspiráló miliője ismét rabul ejtette szellemét. Megragadták az École de Paris vezető művészeinek munkái: Matisse, Dufy és Van Dongen festményeinek öntörvényű artisztikuma,
      az előadás eleganciája és felszabadultsága. Vaszary palettája kivilágosodott,
      a hajdani pasztózus festékkezelést idővel szinte japános könnyedséggel,
      lehelet vékonyan megoldott foltok váltották fel. A fekete helyett a fehér alapozás, illetve a gyakran alkalmazott festőkarton és a vászon üresen hagyott fehér felülete teremti meg azt a közeget, melyből az annyira jellegzetes - látszólagos hanyagsággal odavetett - kék, smaragdzöld, piros és sárga foltok felragyognak.
      A párizsi utazás nem csupán stílusváltozást hozott: jelentős mértékben módosult Vaszary képeinek témaválasztása is. Alighanem az ő festészetében nyert teret leginkább, de feltétlenül a legmagasabb színvonalon a két világháború közötti mondén nagyváros kavargó, nyüzsgő élete, Budapest utcái, terei, kávéházakkal, mulatókkal, a Dunakorzó fái alatt sétáló városi polgárokkal. A lüktető mozgás,
      a vibráló kavalkád ábrázolása mellett azonban, mint képünk is példázza,
      a csendes, elvonult pihenés is szerepet kapott piktúrájában.

      Könnyedség és harmónia
      A Kertben ülő nők a párizsi élmények által indukált stílusváltozás minden vonását magán viseli. A látvány spontán, szinte jegyzet-tömörségű megragadása
      a formálás virtuóz könnyedségével, elegáns nagyvonalúságával párosul.
      Vaszary a dekorativitásért és a könnyed, spontán megformálásért cserébe feladja a precíz, a testek térbeliségét pontosan kifejtő, tónusos festésmódot.
      Szinte modellálatlan, homogén színfoltokkal, virtuóz könnyedséggel
      formálja meg az ábrázolt jelenetet, a kellemes látvány egyetlen pillantással befogadható illúzióját nyújtva a nézőnek. A kép kompozíciója Vaszary gyakran alkalmazott, keretező módszerét idézi. Az elrendezés, a nézőpont frappáns kiválasztása nem csupán blikkfangos képi geg, de Vaszary művészi,
      lelki alkatának is jellegzetes megnyilvánulása.
      A kívülálló elfogulatlanságával, távolságot tartva kívánja rögzíteni az élményt: hűvösen megfigyelni, a teraszajtók nagy, ritmusosan osztott üvegtáblái közé helyezve, mintegy színpadra emelve az ábrázolt jelenetet,
      keretbe foglalva a hölgyek önfeledten pihenő csoportját.
      A kert fáit és bokrait megjelenítő felső zóna puha színfüggönyként zárja le
      a kompozíció hátterét, tovább növelve az ábrázolás színpadszerű hatását.
      Vaszary elhagyja a tónusos alakítás utolsó nyomait is, a feleslegesnek ítélt részletek feloldódnak a tagolatlan, felfokozott intenzitású színfoltokban.
      A kivételes karakterizáló képesség eredményeképpen - a térbeli modellálás elhagyása és a végletes stilizálás ellenére - a néző egyetlen pillanatra sem érzi
      a szereplők és a természeti környezet további jellemzésének hiányát.
      A ruhák, a frizurák, a jellegzetes kalapok kifejező képet adnak a két világháború közötti évtizedek mondén divatjáról: találó attribútumai
      a korszak nagypolgári dámáinak.

      A társasági lét időtlen nyugalma
      Vaszary képének stiláris karaktere, kevés eszközzel megoldott festőisége tökéletes harmóniát alkot az ábrázolás témájával. A társas létezés konfliktusmentes nyugalma, az egyetértés összhangja szelíd, emberléptékű tájban bontakozik ki, ahol a távlat lehatárolt, ahol a szereplőket körülöleli a természet bejárható, otthonos díszlete.
      Mozgás helyett nyugalom, magány helyett a kedélyes társaság baráti melegsége, cselekvés helyett az eseménytelen szemlélődés elmélyült öröme sugárzik.
      Ahol a táj parkká, kertté szelídül, mely beburkolja az embert,
      mint egy ölelő női kar. Nem véletlen, hogy Vaszary kizárólag hölgyeket helyezett
      a park fái elé: festői stílusának minden vonása - az érzéki színhasználat,
      a könnyed, hajlékony, légies vonalvezetés, az ábrázolt téma hangulata és tartalma - egytől egyig a női princípiummal rokoníthatók.

      A Kertben ülő nők című festmény Vaszary János érett korszakának egyik jelentős darabja. Könnyed eleganciája, letisztult kompozíciója, ragyogó színharmóniája és az ábrázolt jelenet önfeledt hangulata az életmű kiemelkedő festményévé avatja.

      Kiállítva:
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria. 2007-2008.
      Reprodukálva:
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria. Kiállítási katalógus. 163.kép 269.o.

      Irodalom:
      Lázár Béla: Vaszary János, Budapest, 1923
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete, Budapest, 1927
      Petrovics Elek - Kárpáti Aurél: Vaszary, Budapest, 1941
      Haulisch Lenke: Vaszary, Budapest, 1960
      László Gyula: Vaszary János emlékezete, Kaposvár, 1967
      Vaszary János. Biográfia és bibliográfia, összeáll.: Fiola Pál, bev. tan.: Perneczky Géza, Kaposvár, 1970
      Haulisch Lenke: Vaszary János, Budapest, 1978
      Vaszary János összegyűjtött írásai, Budapest, 1996
      Vaszary János (1867 - 1939) gyűjteményes kiállítása.Katalógus. Szerk.: Veszprémi Nóra. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007.
      MP

  37. Vaszary János - Fekvő akt

    1. Vaszary minden festménye élettel, mozgással, élőlényekkel teli. Ennek az intenzív színkezelésű, friss faktúrájú és virtuóz alkotásnak lényege a fény; az a fény, ami a képen nem látszik, hanem mindent láttat; a különös színeket, színfoltokat létrehozza, élteti; ami önmagában színtelen, körülötte azonban minden különös színekben verődik vissza - a lila fatörzsekről, a kék lombú fákról, a sötétkék hegyekről, a zöld-rózsaszín pázsitról -, és ami felé a narancs-vörös foltokon fekvő, kék kontúrú, fehér testű, ruhátlan lány nyújtózik; a szintén láthatatlan, de mindent beragyogó napkorong sugarainak irányába. A képen egyetlen aktív cselekvő, a földön felszabadultan nyújtózó nőalak valójában a színorgiával teli természet részévé, szőnyeg-, pázsit-, de mindenképp élénk, aktív színfoltjává, fauve-os, matisse-os mozgalmas ornamentikájává válik.

      Az impresszionizmus sajátos adaptálása, a francia fauvizmus (az ellentétes tiszta színek egymás mellé helyezése), Matisse vagy a japán festmények hatása egyaránt érződik a legkülönbözőbb stílusok elsajátításáról híres, mégis egyéni expresszivitású Vaszary festményén. Alkotásai a színek dinamikájának köszönhetően mozgalmasak. Ez a sajátos "aktivizmus"; a mindig más stílusban újraéledő, megnyilvánuló frissesség a Székely Bertalannál, majd Münchenben Hollósy Simonnál, Párizsban a Julian Akadémián tanuló Vaszaryt az avantgarde felé is nyitottá tette.

      Ha a fűben fekvő energikus, az életnek lelkesen örvendő nőalakot Matisse női sziluettjeihez hasonlítjuk, szembeötlő Vaszary figurájának plaszticitása, térbelisége és érzelemmel, vitalitással teli mivolta. Ha megfigyeljük a háttér hegyvonulatait, észrevehető, hogy azok a diagonálisan fekvő nőalak körvonalait keretezik és erősítik fel. Matissetól eltérően Vaszary sűrű, függőleges (sajátos módon ecset helyett) spachtli-vonásokkal tölti fel, ezáltal tömbösíti mind a hegy koporsó szerű formáját, mind pedig a réten hempergő aktot.

      Bár Vaszary plakátokat és gobelineket is tervezett, dekorativitása sokkal hatásosabb és élénkebb egy plakát hordozófelületén megszokott ábrázolásmódnál. Vaszarynak ez a festménye is azt bizonyítja, hogy képeinek intenzitása vetekedhetne egy mai rekláméval, azzal együtt, hogy Vaszary sem nem szájbarágós, sem nem didaktikus. Figurális vagy tematikus tartalommal és szellemi-erkölcsi mondanivalóval sem terheli túl képeinek felületét; annál inkább ért a kihagyáshoz, a kevéssel sokat - sőt élénk hatást - elérni, éreztetni, érzékeltetni; egyszóval: élettel telíteni.

      Irodalom:
      LÁZÁR Béla: Vaszary János, Bp. 1923
      HAULISCH (BORDÁCSNÉ) Lenke: Vaszary, A Művészet Kiskönyvtára XXII, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp. 1960
  38. Vaszary János - Olvasó nő

    1. Vaszary Jánosról, a festorol és emberrol sokan és sokszor megnyilatkoztak már, egyvalamiben azonban mindenki egyetértett: a magyar festészetben nálánál kevés mozgékonyabb, szenvedélyesebb és nyugtalanabb természetű, mégis európai (értsd: franciás) ízlésű és kulturáltságú festot találunk - talán az egy Rippl-Rónait kivéve. Kállai Erno a "franciásan kutivált szellem" és "féktelen magyar érzékiség" szélsoségei között helyezi el Vaszary művészetét, egy sajátosan magyar művészpályát, ami - Rippl-Rónain keresztül Vaszaryra vonatkozatava is igaz - "nagyonis Párizsban indul és nagyonis Budapesten végzodik". A Vaszary- életműben a mai szem a hajlékony és csapongó tehetséget, a legkülönfélébb festoi témák között kötetlenül kalandozó fantáziát, a könnyed és virtuóz festo- és rajztechnikáát csodálja.
      A tanulóévek Münchenhez, a vándorévek Párizshoz kötik. Az 189O- es évek végén már egyik város sem jelentette csupán az akadémikus hagyományok és a történelmi tablófestészet konzerválását, így München is lassan megadja magát a szecessszió bizarabb áramlatainak, és Párizsban, az impresszionizmus nagy hullámának lecsendesedésével; a Nabik ornamentális, dekoratív síkfestészete, Cézanne elmélyült képépítése, Van Gogh zaklatott felületei, Gauguin dekoratív szimbolizmusa, az "art minor" és "grand art" közelítései lazítják fel s színezik át a festészeti palettát.
      Az Olvaso no című pasztellrajz ugyanis ezen tágabb, franciás horizonton helyezheto el, amely Vaszary, tízes évek elso felében új lendületet vevo dekoratív, érzéki periódusának egyik szép példája. Ha az Olvasó no szellemi közegét, elozményeit szeretnénk felvázolni, 1894- ig kellene visszamennünk, amikor is Párizsban megfesti a Fekete kalapos not. Az elegáns hölgy rezzenetlen babaarccal tekint ki a képbol, de a hangsúly nem is ezen van, hanem kontúrvonalak izgalmas kanyargásában, a sárga ruhán és dekoltázson játszó fény- reflexeken az anyagok és színek érzéki felelgetésén. A bársonyos, meleg színfoltok ugyanakkor olyan lágyan terítik be a kép felületét, amiben a Nabik stilizáló művészete, s Vaszary iparművészeti vonzódása is ott lebeg. A szakirodalom e képet a magyar szecesszió gyöngyszemeként emlegeti, ami ebben a tiszta formájában többé nem tér vissza. Ez kétségtelen tény, ám ha az Olvasó no szemléletbeli rokona után kutatunk, akkor az analógia mégis ezzel a festményével a legnyilvánvalóbb, ami a sík, vonal (kontúr) és a színek összhangját illeti.
      Vaszary Olvasó noje inkább életkép, hiszen a modell háttal ül, levelet olvas, s mi, a kép nézoi egy kissé megemelt perspktívából lepjük meg, befelé forduló és intim tevékenysége közepette. A tér egyetlen beazonosítható eleme az arany- zöld, karcsú fotel, amely egy fele részt barna, fele részt kobaltkék háttér feszes síkja elott nyújtózkodik el hosszan, hogy a képtér nagy részét szinte kitölti. A fotelben mélytüzű, vörös párnának támaszkodva, s talán a párna vegetatív, terjeszkedo foltja miatt a egészen a szélre szorulva, karcsú, kontyos no ül. Elegánsan keresztbetett lábbal, térdére támasztott karjával tartja szeme elé a vakítóan fehér papírlapot. Vaszary sietos és könnyed mozdulatait orzi a nyers kartonra vitt pasztellkréta szálkás sorjázása, ugyanakkor az öntörvényű színfoltokat és a szertelenül kígyózó, kanyargó kontúrokat éppen ez, a kép jobb felso sarkból kiinduló és átlósan lefelé tartó következetes szálka- fátyol rendezi egységessé. Lázár Béla éles szemű megjegyzése nagyon is illik erre a képre, amely szerint "az o /Vaszary/ művészete a motívumvisszaadáson jóval túl kezdodik, ott, ahol minden színné válik, a szín csillogni, ragyogni, elfojtott szenvedélyben izzani, izgalmas érzésekben belso tűzzel égni, lángolni, tündökölni kezd. A drága ékkövek izzó színereje ég az o topázzöldjében,zafírkékjében, jácintsárgájában, ametisztlilájában vagy rubinvörösében (...)". Valóban úgy tűnik, hogy a motívum felszívódik a szín szupremáciájában vagy ahogyan Werner Hofmann mondja "ami a festészetet illeti, a "noies" világérzés mellett döntött" vagy a szín "mint "természeti ero" kerül a képbe", ami természetesen francia találmány.. Ha Vaszary képét jól megnézzük, a különbözo anyagi minoségek - a lány blúzának a selyme, a brokát szoknya vagy a fotel súlyosabb huzata, a papír, a fal mind - az egymásnak feszülo színek nyomán teljesen kiegyenlítodnek, s úgy bomlanak ki a fekete kontúrból, mint egy buja és egzotikus virág. A no virág; vegetatív, szunnyadó lény - egy lehetséges olvasatban, s ezzel el is érkeztünk a századelo/századvég egyik alapveto metaforájához. Vaszary pasztellképének legközelebbi analógiáját természetesen Rippl-Rónai noalakjainál találjuk meg, a Les Vierges (A szűzek, 1) vagy a No kertben (1896) a karosszékben ülo no (189o-es évek) intim hangulatú, dekoratív lapjain. A kertben sétáló, idejüket csendes tevékenységgel múlató, vagy a karosszékkel teljesen eggyé olvadó asszonyok mind az intim befeléfordulás és oldottság szimbolikus képei.
      Vaszary Olvasó no-je, akár a Kalapos no, az életmű rendhagyó darabja. Pasztellképünk azt az állomást mutatja, amely még megorzött valamit az impresszionizmus vibráló felülethatásából, a japán művészettol örökbe kapott szecessziós vonaljátékból, s amelyeken végül Vaszary, a nagy stiliszta szín elképzelései uralkodnak.

      Irodalom:
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978.
      Kállai Erno: Új magyar piktúra 1900-1925. Bp, 1990.
      Vaszary János biográfia és bibliográfáia. Bev. Tan.: Perneczky Géza. Kaposvár, 1970.
      Szabadi Judit: A mag yar szecesszió művészete. Bp., 1979., 24-29.o.
      Lázár Béla: Vaszary János. Az Ernst- múzeum művész- könyvei, Bp. 1923.
      AK
  39. Vaszary János - Az olasz Riviérán
    1. A húszas évek végétől Vaszary János szinte minden nyarát Itáliában töltötte,
      az Adriai-tenger partján vagy az olasz Riviérán. Elbűvölte őt a fürdőhelyek mozgalmas élete, mediterrán hangulata. A szignált képei segítségével nagyjából feltérképezhető, hogy merre utazgatott. Megfordult Piranóban, Riminiben, Pesaróban, a Genovai-öböl legszebb helyein: Nerviben, Viareggióban, Portofinoban. Mindenütt a vízparti látványt, a halászbárkák és a vitorlások
      szín-kavalkádját örökítette meg. Néhány ecsetvonással felvázolt pillanatképein
      a nyaralók strandéletének ellesett epizódjait rögzítette, elkapott egy-egy karakteres gesztust, mozdulatot, néhány jól elhelyezett folt-együttessel a tengeri fürdőzés magával ragadó hangulatát varázsolta a nézők elé.
      A színes kabinok és csíkos napernyők forgatagában áramló lármás tömeg
      eleven lüktetését érzékeltette.
      Ugyanakkor van olyan képsorozata is, - aukciós képünk is ezek közé sorolható - ahol a tenger kékjének távolba vesző horizontja, a napsütötte homok bágyasztó forrósága, a jóleső szemlélődés boldog semmittevése adja a festmény témáját.
      Ez különösen a harmincas évek elejétől jellemző, amikor Vaszary tengerparti képei a korábbiakhoz képest több szempontból változtak.
      Egyre inkább az időbeliség képi megjelenítésének a problematikája foglalkoztatta: miként lehet gyors ecsetjárással megragadni az illékony időt, vagy éppen ellenkezőleg, hogyan érzékeltetheti a festő a látszólagos mozdulatlanságban
      a természet belső áramlását.
      Ezt a festői törekvését fedezzük fel aukciós képünkön is, az előttünk játszódó epizód olyan magától értetődő, valóságosan természetes, akár egy korabeli dokumentumfilm kiragadott jelenete. A kompozíció centrumába helyezett üldögélő figura a messzeségbe kémlel, mozdulatlan alakja szinte eggyé válik környezetével. A csónakok mellett időző társa is elpilledni látszik a déli hőségben. Minden csendes, csak a tenger felől áradó friss szellő oldja a perzselő nap hevét. Az érett sárga és barna színek izzása a nyári meleget érzékelteti, a tenger hűvös kékje a megmártózás üdítő lehetőségét sugallja. Képünk kompozíciós megoldása
      a tengerparti jelenetek visszatérő képépítését követi. A festmény előterébe kerül az egymás mellé sorolt motívumok lineáris vonulata, míg a háttérben a "nagy kékség" a hatalmas ég és végtelen víz találkozása látható. Tudatosan váltogatja
      a virtuóz módon felkent színfelületeket, szinte egymásnak felelgetnek a formák,
      a komplementer színek. Az olasz Riviérán Vaszary Itáliában készült kompozícióinak jellegzetes, 1930-as évek elején készült, érett alkotása.
      Tudatos komponálás, virtuóz ecsetkezelés, kiegyensúlyozott,
      erőteljes színhasználat és a dekoratív részletek nagyvonalú kidolgozása jellemzi. Életszerűek és szeretni valóak ezek a képek, a mediterrán világ természet közeli létezését, örömteli elevenségét közvetítik felénk.

      Irodalom:
      Vaszary János: Új és régi művészet Veneziában. Az Ujság, 1926. június 9. 2. old.
      Vaszary János: Ravenna-Rimini. Pesti Napló, 1928. szeptember 29. 5-6. old.
      Farkas Zoltán: Vaszary János képei. Nyugat, 1930. 5. sz. 406. old.
      Rabinovszky Máriusz: Vaszary János. Magyar Művészet, 1930. 3. sz. 125-133. old.
      Haulisch Lenke: Vaszary János, Bp. 1978.
      Gergely Mariann: Kelet és Nyugat. Vaszary János művészete a húszas-harmincas években. In. Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 2007. 79-100. old.

  40. Vaszary János - Ernyők Viareggióban
    1. Proveniencia:
      a művész özvegyének tulajdonában (1940)

      Kiállítva:
      Vaszary János képei. Ernst Múzeum, Budapest, 1930. (Ernyők alatt Viareggioi tengerparton vagy Színes ernyők a tengerparton Viareggioban 69. illetve 70. katalógusszámon)
      Vaszary János emlékkiállítása. Gróf Almásy-Teleki Művészeti Intézet, Budapest, 1940. március 3–17. katalógus. 137. (Fürdősátrak Viareggioban címmel)

      Aukcionálva:
      BÁV 11. árverés, 112. tétel

  41. Vaszary János - Intérieur
    1. Vaszary 1906-os kiállítása
      Vaszary 1906. márciusában a Nemzeti Szalonban rendezte meg első önálló kiállítását. A tárlat anyagát zömében 1903 és 1905 között készült művek alkották, de a kollekcióban helyet kapott néhány 1906-ban készült friss alkotás is. A Hölgy Kutyával, a Leány feketében (Merengő), valamint a Műteremben című alkotások mellett így kerülhetett az anyagba az Intérieur is. Ezek az új festmények ugyan még visszautalnak Vaszary fekete korszakára, de időközben a sötét színeket mély lilák és zöldek váltották fel. Egyszerűség és rafinéria uralkodik e képeken, ahol olyan intim világ tárul elénk, mely érzéki melegségével a Nabik festészetét idézik.

      Előképek
      Vaszary enteriőrképeinek előzményeit a francia impresszionizmus és a Nabik festészetében találjuk meg. Elsősorban Pierre Bonnard és Edouard Vuillard intim festészetére utalnak képei, de a festmények naturalizmusa még inkább a nagy elődök Eug?ne Carriér és James Abbott McNeill Whisler hatását feltételezik a ciklus elkészültekor.
      A 19. század végének francia festészetében az enteriőrkép nem egyszerűen egy zsánertípust jelentett. Az impresszionisták és Nabik számára az enteriőr szimbolikus jelentéssel bírt, a belső lelki világ kifejezésének egyik gyakori eszköze volt. Az intim térben felsejlő formák és színek egyet jelentettek a lélek rezdüléseinek kivetülésével. Ez a szimbolizmus a valóság átformálása, idealizálása útján kereste az áhított egységet való és örökkévaló között. Képeik lágy fényszonettek, melyekben nem az anekdotikus szál hordozza a fő hangsúlyt, annál inkább a hangulat, a színek és a felsejlő formák harmonikus összehajlása, ami tisztán a lélekre, a belső hangulatokra reflektál.

      Az intim enteriőrképek
      Akárcsak Whislernél, Vaszary 1906 körül készült alkotásain is nagy szerepet játszanak a sötét színek. A mély kolorit nem a fény egy fokozatát jelenti, hanem igazi pozitív színként értékelendő képein. Akárcsak Rippl-Rónai sötét tónusú portréi, sejtelmes hatásokat képes elérni a fekete mélycsengésű erejével, vagy éppen a sötétlila bársonyos puhaságával. Vaszary sötét színei átláthatatlan sötétséget formálnak, melyen a leggyöngédebb féltónusokban szűrődnek át kosztümös alakjai. Puha lágy átmenetekkel és a festék finoman differenciált textúrájával érzékelteti a test kerekded formáit. "Egyik Interieur képén a kereveten nyugvó nő lila szoknyáján mily éles a valőr-különbség és  a színtörés megfigyelése, ezzel nemcsak harmóniát, hanem reliefet is adva a tárgynak. Egyáltalán nem színkontrasztokkal, hanem színes árnyékokkal, egyenes fénnyel árnyékol …" – írja az itt tárgyalt képről Dr. Lázár Béla az 1906-os kiállítás kritikájában.
      Ehhez a rafinált modelláláshoz társul Vaszary ecsetkezelésének biztonsága, mely energikus vonásokkal, széles foltokban a formák mozgását követik. Ecsetkezelése nyomán a tárgyak határai elmosódnak sejtelmessé válnak, ami időtlenségben és éteri nyugalomba fátyolozza szobabelsőit és bennük felsejlő modelljeit.

      Kiállítva:
      Vaszary János kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1906. katalógus: 70. vagy 75. számon (Intérieurben címen)

      Kiállítva és reprodukálva:
      Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007. október 18. – 2008. február 10. 21. kép

      Reprodukálva:
      Vasárnapi Újság, 1906. 13. 204. oldal
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Képzőművészeti Kiadó Vállalat, Budapest, 1978. 53. kép
      KG

  42. Vaszary János - Parasztlányka
    1. Feltehetőleg kiállítva:
      Vaszary János kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1906.

      Reprodukálva:
      Magyar Művészet, 1906. 285. oldal (színes táblán)

  43. Vaszary János - Virágok vázákban

    1. Életöröm
      Vaszary János egyik kedvelt műfaja a virágcsendélet volt, és ebben a műfajban a huszas-harmincas években teljesedett ki művészete. Számos virágcsendéletet készített ekkor, melyek legfontosabb funkciójuk révén szervesen illeszkedtek más műfajok, így elsősorban a nő ábrázolások, vagy tájképek sorába. Lényegében ugyanazt az örömmel teli, kifinomult ízlésvilágot, komplex életérzést közvetítették minden esetben. Nem véletlen, hogy Vaszary sokszor kombinálja ezeket a különböző műtípusokat egy képen belül is (lásd pl. Kertben, 1937 körül, magántulajdon). Vaszary virágcsendéleteinek címadásakor gyakran használta a virágok latin neveit: cineráriák, peóniák, gladióluszok. A latin elnevezéssel hozzájárult, hogy megnemesítse, egzotikussá tegye a gyakran egyszerű kerti virágokból álló képek tárgyait.

      Virág-lélek
      Gerő Ödön a korszak egyik fontos kritikusa írta Vaszary virágképeiről, hogy "megszólaltatják a virágnak azt a sajátosságát, hogy lelke van, hogy testté vált mozgás." Vaszary új életet teremt, a puszta imitáció helyett transzformálja a virágok lényét és a festészet révén új értelmet ad létezésüknek. A három váza, mely térbeli elhelyezkedésével és színezése révén adja meg az alapját a kicsattanó színorgiának, melyet Vaszary ezúttal is mesteri módon a spontaneitás, a frissesség hatását imitálva alkalmazott. A narancssárgák és citromsárgák kerülnek utoljára a képre, megadva a végső ritmikáját az egész kompozíciónak.
      Vaszary több rétegben festette színeit, az üres képfelületeket szürkével töltötte ki, a vászon fehérje itt-ott villan csak ki. A festésmód így a huszas évek második felében született festményekkel rokonítja a művet.

      Hazai Ödön
      A Galéria aukcióján szereplő mű eredetileg Hazai Ödön tulajdonában volt, aki a háború után a Vaszary gyűjtők közül az egyik legjelentősebb Vaszary kollekcióval rendelkezett.  Olyan fontos, sokszor reprodukált művek fémjelezték gyűjteményét, mint a Telepátia, a Hotel-hallban, vagy a nem régiben "A magyar festészet rejtőzködő csodái" című kiállításon felbukkant reprezentatív mű, Vaszary egyik legszebb kései tájképe, a San Remo (1937).

      Proveniencia:
      - egykor Hazai Ödön gyűjteményében
      KA

  44. Vaszary János - Déli pihenő
    1. Vaszary János 1905 tavaszán, nem sokkal azután, hogy eljegyezte ifjú menyasszonyát, Rosenbach Máriát, tanulmányútra indult Olaszországba, Franciaországba és Spanyolországba.
      A közel negyven éves, zárkózott természetű festő kivételes boldogságban, vágyakkal teli várakozással élte meg ezt a két hónapot. Rabul ejtette a szívét egy nő; élményeit, benyomásait legszívesebben minden pillanatban megosztotta volna vele. Ezért aztán levelek és képeslapok sokaságával ostromolta a távoli kedvest, beszámolva az utazás minden részletéről. Az érzékletes leírások,
      finom utalások és bensőséges megjegyzések felfokozott érzelmi állapotáról tanúskodnak. A Dél-európai mediterrán környezet dús vegetációja és természet közeli, energikus életvitele magával ragadta Vaszaryt.
      Rengeteget vázlatozott, ecsettel a kezében kis fatáblákra rögzítette képi élményeit.
      A virtuóz rajztudás és könnyed festésmód briliáns impresszionista
      kompozíciókat eredményezett.
      Jó néhányat közülük később nagyméretű olajképeken is megfestette.
      A vérbeli szenvedélyek izgalmával igazából Spanyolországban találkozott. Lenyűgözte a madridi Prado-gyűjtemény; a spanyol királyi pompa és a nyomasztó udvari hatalom levegője Vélasquez grandiózus festészetében.
      Az utcákon, tereken, akármerre nézett, mindenütt izzó színek sokasága vette körül. Egyik levelében egy katonazenekar skarlátvörös uniformisáról írt, egy másik levelezőlapján aranyszőrű pejlovakról, illatos hársfa és citrom allékról tudósított.
      Egy következő levelében őszinte elragadtatással számolt be jegyesének a spanyol tánc szenvedélyességéről, a mór hagyaték keleti érzékiségét felfedezve
      az izgató mozdulatokban.
      A madridi Arénában végignézett egy igazi spanyol bikaviadalt,
      és a rekkenő hőség ellenére Barcelonába és Toledóba is elutazott.
      Vaszary spanyolországi képei minden úti beszámolónál elevenebben mutatják örömteli alkotásvágyát, az intenzív látványélmények festői adaptációit.
      Művészi érzékenységgel ragadta meg a keleti hatásokkal átitatott spanyol kultúra karakteres motívumait. Határozott festői gesztusokkal, színekkel, beállításokkal fejezte ki ennek a délvidéki szenvedélyes világnak a sajátos atmoszféráját.
      A Déli pihenő című képén szinte érezzük a fehér falakon visszaverődő forróságot, és az árkádos belső udvar árnyat adó hűvösét.
      A sötét hajzuhataga mögé rejtőző vörös ruhás nő egy pillanatra megpihen,
      de nyomában megjelenik a férfi, hanyagul az ajtónak támaszkodik és vár.
      Szavak nélkül, beszédes mozdulatokkal jeleznek egymásnak.
      " micsoda játékot tudnak csinálni a legyezővel!"
      - írja Vaszary egyik levelében.
      A férfi-nő viszony alakulása, akárcsak szenvedélyes táncaikban meghatározott koreográfiával, egyszerre nyíltan és mégis rejtett formában bontakozik ki.
      A nőket meg kell hódítani, a férfiak pedig - választékos öltözékükkel, merészen félrecsapott kalapjukkal, könnyeden határozott fellépésükkel - hódítani akarnak.
      Vaszary a tanulmányútról hazatérve gyors ecsetvázlatait is felhasználva nagyméretű olajképeket festett, ennek egyik szép darabja aukciós képünk.
      Nem tudni biztosan, hogy 1906-os nagy sikert aratott gyűjteményes kiállításán szerepelt-e ez a mű, de a katalógus listában spanyolországi képei között
      egy Pihenő című olajfestményre felfigyelhetünk. A kiállítást követő kritikák egyöntetűen értékelték "erősen kolorisztikus, a szín gazdagságát, erejét,
      szinte nyers tarkaságát" hangsúlyozó festészetét, a "színes, életteljes hatások" érvényesülését. Lázár Béla ezt írta: "Érdekes szemlélni, mint vezeti a mozgást az ecsetvonás iránya, mint ad életet a síkoknak, mint válik egyszerűvé, kifejezővé, formák összefoglalójává, itt apró foltokba, ott széles vonalkákba omolva."
      A spanyol út után - írja Lázár Béla - " a fényhatást kereső egyszerre színhatást sóvárgóvá változott." Festészete valóban bátrabbá, modernebbé vált. Formái összefogottabbak, tömörebbek lettek, a részletek kidolgozása helyett az erőteljes gesztusokra, a határozott ecsetjárásra és merész színhatásokra helyezte a hangsúlyt. Aukciós képünk ennek az ihletett időszaknak egy bravúros alkotása, amely témájában és vérbő festői megoldásában a spanyolországi mediterrán világ utánozhatatlan hangulatát érzékelteti.

      Irodalom:
      (Fülep Lajos): Vaszary János képei. Magyar Szemle, 1906. 13. sz. 207. old.
      Lázár Béla: Vaszary János. Művészet, 1906. 5. sz. 281-290. old.
      Lázár Béla: Látogatás a műteremben Vaszary Jánosnál.Jövendő, 1906. ápr.7. 6-7. old.
      Lyka Károly: Vaszary János kiállítása. Új Idők, 1906. 14. sz. 323. old.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp. 1978.
      Vaszary János (1867-1939) gyűjteményes kiállítása (kat.).Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 2007.
      GM

  45. Vaszary János - Virágcsendélet
    1. Kiállítva:
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1935. katalógus: 126.
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. MNG, Budapest, 2007. katalógus: 180.

      Reprodukálva:
      Márjás Viktor: A mai Vaszary. Magyar Művészet, 1935/6. 163.
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Szerk.: Veszprémi Nóra. MNG, Budapest, 2007. 281.

       

  46. Vaszary János - Virágok fekvő kosárban
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      Vaszary János kiállítás. Polgár Galéria, Budapest, 1998. április 23. – május 9. katalógus: 40.

      Reprodukálva:
      Rum Attila: Vaszary János. BUMBUM, Budapest, 2005. 100. kép

       

  47. Vaszary János - Ülő nő lila napernyővel

    1. Vaszary János az egyetemes fejlődésnek némiképp ellentmodva, előbb élte szecessziós korszakát, mint bármely másikat, ami utána következett (Perneczky Géza megállapítása szerint mindjárt kettőt is: egyet 1900 körül, amelynek klasszikus remekműve az Aranykor lett, és egy másikat, egy kicsit megkésett, "második szecessziót" 1911 körül.). E két pont közé illeszthető be Vaszary impresszionista periódusa, amelzet az életmű sajátos logikája mellett Vaszary ekkoriban Itáliában és Spanyolországban tett utazásai is inspirálnak.
      Impresszionizmusa "ellőkészítéséhez" szorosan hozzátartoznak a Rétsági parasztok életéből leszűrt jelenetek (Pihenő nógrádi búcsusok, 1905), amelyeknél Vaszary a plain air festés színpompás üdeségét teszi át a falusi élet valóságába. Kárpáti Aurél - az 1941-es monográfia egyik szerzője - erről így ír: " (...) a Nógrádi búcsúsokon már kitetszik, hogy ezek a magyar népéletből vett mozzanatok kínálva-kínálják az alkalmat a színek tüzének felfokozására. Csillogó féényözön kezd elömölni Vaszary képein, s az alapszínek mindinkább önmagukért jutnak vezető szerephez ... Az irodalmi téma váratlan festői értéket hordozott , amelyet a művész a plain airből bevitt az interieurbe is." Ehhez a kiszínesedéshez járult hozzá a mediterráneumi élmény, amelynek intenzitására nyelvi leleményekben sem szegény levelezéséből lehet következtetni. Nem hajszolta az impressziókat, de semmit nem mulasztott el lejegyezni papiron vagy kis fatáblán, ami tekintetét ne tartotta volna fogva. Ennek az útnak a hatására születtek az Espada- típusú képek, ahol a tárgyak felszínén tükröződő fények nyomán, az egyszeri benyomás frissességével alakul ki a kompozíció. És ennek az útnak a vitathatatlan életességét viseli magán az Ülő nő napernyővel című kép is 1909-ből. Ekkor Vaszary Tatán, a Thoroczkai Wigand Ede tervezte házában tölti a nyarakat, ahol ez a kisméretű olajkép is készült: lehet pillanatkép, de lehet beállított jelenet is egy erdőszéli tisztáson ülő fiatal hölgyről, aki alacsony kisszéken ül, fejét virágdíszes, divatos kalap fedi, állát a kezére támasztja, napernyője hanyagul hever a földön. A lényeg úgysem a leíráson van, hiszen a kép értékét a nyelvi formában aligha visszaadható szín-festés adja meg.
      Vaszary teljesen elhagyja a kontúrokat és az egységesen sodródó rövid ecsetvonásokkal rendezi a látványt, ami ugyanakkor a levegő vibrálását, a tiszta, napsütéses időben látszó atmoszferikus mozgásokat is tükrözi. Az impresszionista fényfestés szabályait követi Vaszary is, amikor színes árnyékokat alkalmaz, a komplementer színek rendje szerint: a nő kék ruháját megvilágító fény sárga reflexekben játszik, a napernyő bíborlila színe rímel az alak által vetett zöld árnyékra, a fák türkiz-züld lombjai a sárga mezőre stb. A tájban és a természetben önfeledten - itt a napernyő leengedésének gesztusával jelezve - elmerülő lányok és asszonyok Vaszary kedvelt és mindig is megtartott témái közé tartoznak.
      E kis kép időbeli és tematikus párdarabja a Fényes-fürdő Tatán című kép (Petrovics, 22. kép), szintén 1909-ből. A vízparti jeleneten fürdőzők, partmenti nádas, távoli templom, napernyővel álldogáló nőalak formáit vehetjük ki, azonban a fény hatására szinte az összes forma felbomlik és feloldódik, egy, a színekben egységes sugárzású, friss képben.
      Mint ahogy Vaszary megtalált-felfedezett kolorizmusának kis remeke ez a festmény is, ami egykor Keleti Andor gyűjtő tulajdonában volt.

      Reprodukálva:
      Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1978. 58. kép

      Kiállítva:
      Válogatás magyar magángyűjteményekből.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1981.
      Kat. szám: 227.

      Irodalom:
      Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1960.
      Vaszary János. Biográfia és bibliográfia. Bevezető tanulmány: Pernetzky Géza, Kaposvár, 1970
      Petrovics Elek - Kárpáti Aurél: Vaszary János. Budapest, 1941.
      Vaszary emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1961.
  48. Vaszary János - Szabadban
    1. VASZARY JÁNOS TANULMÁNY

      Mitől lesz monumentális hatású ez az igen kis méretben megfogalmazott szabadtéri jelenet? Milyen eszközökkel éri el mindezt Vaszary?
      A kérdés persze költői, és könnyen megválaszolható. Vaszary mindent tud, amit festőnek a színről, vonalról,a komponálásról és modellálásról stb. tudni kell, és ebben a maga virtuóz módján uralta közegben természetesen bomlanak ki szecessziós, impresszionista vagy éppen a realista hagyományokra épülő képei.
      Az itt ábrázolt jelenet és leírása voltaképpen egyszerű: szabad ég alatt, lombos fák vagy bokrok tövében két nő ül. Az egyiket profilban látjuk, fején divatos kalap, kezében könyv, a másik a nézőnek háttal, teljességgel meztelenül, fejét megadóan oldalra hajtva - hallgatja az olvasmányt. A két alak együttese és az alak megformálása már ismerős lehet a Fürdés után (1903) vagy az Alvó akt (Petrovics, 18. Kép) című képről is. Ám itt a puha és sötét háttérből sejtelmesen világító alakokról a hangsúly a tájban létező, azzal szinte eggyé olvadó nők egységére kerül. A korábbi, Bastien Lepage-os és Carriér-es gyöngyházrealizmus, az alakok feszes zártsága megtörik és helyet ad egy könnyedebb, telt színeket és formákat alkalmazó, a plain air szellemében fogant naturalizmusnak.
      A kompozíció középpontja a vörös kontúrral lágyan körbekerített meztelen nő, aki felhúzott lábával gömbölyödő tartásával hatalmas fehér kagylót formáz. Teljes test-felületével a napnak kínálja magát - hasonlóan Gustav Klimt merész beállítású Danaé-képéhez, ahol a lány az aranyeső formájában érkező Zeuszt várja éppen.
      Amíg a könyvét elmélyülten olvasó társnő alakja szinte beleolvad a háttérbe, addig a meztelen nőalak - a másik kontrasztjaként - ernyedten és passzívan, állatias ösztönösséggel bújik meg barátnője mellett. A szemlélő tekintetét mégis ez az alak vonja magára. Bőre világító fehérségét csak egy-két helyen töri töri meg illuzionisztikus modellálás; hullámzó kontúrjaival odaadóan és lágyan simul bele a vörös drapériába és a zöld fűbe. A piros-zöld komplementer egységre épülő kép Vaszary ekkoriban ébredő kolorizmusát tükrözik.
      A Courbet és Manet, egyáltalán a francia ipmresszionizmus nyomán megfogalmazott, a nő és a természet egységére épülő "reális allegória" ("... a test ...a tompa, buja természetesség szimbóluma, a történelem nélküli szerves létezésé" - Werner Hofmann: A földi paradicsom. Bp., 1987) fél évszázaddal későbbi rezgéseit érezzük Vaszary vásznán is, higgadtan és szenvtelenül. És éppen ezért nagyvonalúan.

      Irodalom:
      Rabinovszky Máriusz: Vaszary János. Magyar Művészet, 1930/3., 125-133.
      Vaszary. Bev. Petrovics Elek, Kárpáti Aurél. Bp., 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary. Bp., 1960

  49. Vaszary János - Akt tengerparton
    1. Reprodukálva:

      - Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: Vaszary, Budapest, 1941, 72. oldal

      - Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007. október 18- 2008. február 10, 285.

  50. Vaszary János - Akt a műteremben

    1. Különleges alkalom az aukció közönsége számára is, hogy két olyan Vaszary- képet láthat együtt, mint amilyen a Hölgy rózsaszín kalapban és az Akt műteremben, hiszen a kirobbanó életöröm festője, a hedonista Vaszary egyik legfontosabb témája, A NŐ jelenik meg két teljességgel különböző alakban.
      A műteremben egy meztelen fiatal nő minden szépelgő vagy szándékoltan erotikus póztól mentes, magafeledten alvó figuráját látjuk - egy békés, lopott pillanat tanúiként. Az alabástromfehér bőrön kékes, szürkés árnyak játszanak, üde rózsaszínek villannak, a fény néhol finoman puhítja a kontúrokat, az ecset szinte dédelgetve időz a sötétrózsaszín foltocskákkal jelzett formáknál. A test súlyától behorpad a párna, lába alatt összegyűrődött a lepedő, a kar, a csukló és az ujjak hajlása szögletes, szaggatott ritmusú, a szétterülő, sűrű, sötét haj födetlenül hagyja az arc egy részét, a fülecskét és a finom ívű, gömbölyű tarkót. Mennyi apró, véletlenszerű motívum, mely most hirtelen és önkéntelen feltárulkozásában szinte erotikusabb, mint a meztelen test egésze!
      S miközben a művész hallatlan finomsággal és érzékenységgel formálja meg az aktot megadva a tiszteletet a csodálatos pillanatnak, a nőiség e spontán, természetes megnyilvánulásának - a képfelület egésze nyugtalanul vibrál. Vibrál a villódzó fehér fényektől, a széles, lendületes, erőteljes, de nem nyomasztóan súlyos ecsetvonásoktól, mintha az alvó körül minden mozgásban lenne.
      Ez a dinamizmus, az élet szépségének felfedezése az apró rezdülésekben, a dús festőiség egyértelműen mutatja Vaszary művészi irányultságát és alkati hasonlóságát a franciás temperamentumhoz, noha ekkoriban a német expresszionizmus is megérintette.
      Művészete éppen ekkoriban, "a két világháború között vált leginkább sajátossá, leginkább önmagává"- írja Haulisch Lenke. Nem véletlen, hogy képünk stiláris értelemben vett párdarabjai (Ébredés, Lovasok) közül került ki a monográfia címlapja is (Színpadi jelenet).
      A festmény tehát igazi ritkaság - hangja jól hallhatóan csendül ki a fontos műveké közül, s ha keletkezési idejére, a világháború utáni szituációra gondolunk, az Élet olyan komoly, lírai, őszinte hangú dicsérete zeng fel benne, mely felér minden mámoros hangú dicshimnusszal.

      Irodalom:
      Farkas Zoltán: Vaszary János gyujteményes kiállítása. Vasárnapi Újság, 1912. 13.sz. 248.o.
      Vaszary János emlékkiállítása, Budapest, 1940. kat.bev. Petrovics Elek
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978.
      Kállai Erno: Új magyar piktúra 19oo-1925. Bp, 1990.
      Vaszary János biográfia és bibliográfáia. Bev. Tan.: Perneczky Géza. Kaposvár, 1970.
      Lázár Béla: Vaszary János. Az Ernst- múzeum muvész- könyvei, Bp. 1923.
      Magyar muvészet 1890-1919. Szerk.Németh Lajos, Bp., 1981
      KZS
  51. Vaszary János - Lovasok a víz mellett
    1. Proveniencia:
      korábban Révész István gyűjteményében

      Kiállítva és reprodukálva:
      Vaszary János. Polgár Galéria, Budapest, 1998. április 23. – május 9. katalógus: 16.

      Reprodukálva:
      Petrovics Emil–Kárpáti Aurél: Vaszary János. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1942. 33. kép

       

  52. Vaszary János - Fürdés után
    1. Feltehetőleg kiállítva:
      Az akt a múlt század középétől napjainkig. Helikon Galéria, Budapest, 1922. április, katalógus: 66.
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1924. február, katalógus: 104.

      Reprodukálva:
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Amicus Kiadó, Budapest, 1927. oldalszám nélkül

  53. Vaszary János - Kislány színpompás réten
    1. "Friss levegő"

      "Uraim, nyissák ki az ablakokat, hadd áradjon be friss levegő ebbe az országba!" – szólította fel Vaszary János egy alkalommal tanítványait, belépve az áporodott szagú epreskerti műterembe. A mester e frappáns paradoxonnal próbálta a fiataloknak megvilágítani szentül vallott hitét, mely szerint a lehető legszélesebb látókört igénylő, minden pozitív hatásra fogékony művészi magatartás és a hazaszeretet semmiképpen sem lehetnek egymást kizáró fogalmak. Az 1930-as évek Magyarországán az ilyen és ehhez hasonló gondolatok egyre erőteljesebb támadásnak voltak kitéve. Vaszary, aki még hetven körül is az életerő eleven megtestesülése volt, festészetével éppúgy mint írásaiban, lankadatlan küzdelmet folytatott a Horthy-korszak konzervatív és a nemzeti értékeket az ésszerűtlenség határát messze átlépve propagáló kulturpolitikája ellen. A legjobb példával járva tanítványai előtt, vásznai egyre ropogósabb frissességgel hirdették a modern művészetben rejlő kimeríthetetlen lehetőségeket, kiállításain "a színek oly új árnyalatokban való gazdagságával bódított el, ami egyszerre virágoskertté avatta a falakat."

      Színpompás vásznak

      "Az alap felvilágosodik s színszenvedélye elementáris erővel tör ki vásznain a háború után. A feketével ellentétben, világos alapra tiszta színekkel festett képeiből igyekszik kihagyni mindent, ami a szín ragyogását, tüzét elbágyasztaná. Káprázatos színhatásokat keres, oly témákat, melyeknél akadálytalanul csaponghat színszimfóniáiban: kékek, orangeok, cinóberek, zöldek és a kihagyott alapozott fehér vászon csodás harmóniában zsonganak." – írta mestere színimádatáról egyik kedvenc tanítványa, Pécsi-Pilch Dezső. E szöveg illusztrálására is kiváló példa Vaszary itt bemutatott műve, mely tavaszi színpompába öltözött réten nyújtózó kislányt ábrázol. Tavasz, fiatalság, üdeség és frissesség fogalmainak szó szerint színtiszta megnyilvánulása e festmény, mely fennen hirdeti Vaszary véleményét a festészetről és annak egyik alapvető feladatáról, a gyönyörködtetésről. Matisse pár évtizeddel korábbi szavai csendülnek vissza Vaszary kései színszimfóniájából, mely szerint: "Az én álmom egy olyan művészet, melyet egyensúly, tisztaság, nyugalom tölt be, melynek tárgya nem nyugtalanít, és sok figyelmet nem igényel, amely minden szellemileg elfoglalt egyénnek, épp úgy a kereskedőnek, mint a művésznek enyhülésül szolgál. Szóval: szellemileg megnyugtat, hasonlóan egy jó karosszékhez, mely a fizikai kimerülés számára nyújt üdülést."

      Vaszary gyermekábrázolásai

      Ha egyszer valaki reprezantatív albumba gyűjti a magyar festészet legszebb gyermek-ábrázolásait, ott Vaszary e témájú művei közül is jónéhánynak szerepelnie kell majd. Talán nincs is több olyan festőnk, aki minden korszakában, ennyiféle stílusban, ilyen kimagaslóan gyönyörű gyerekképek sorozatával ajándékozott volna meg bennünket. A Kislány paradicsomos kosárral (1895), a Veréb (1925), a Tejivó gyermek (1935), vagy a Levest kanalazó gyermek (1937) eltérő stílusú, de egyaránt bájos, bensőséges és közvetlenséget sugárzó remekművek. Az itt bemutatott, napfürdőző gyereklányt megjelenítő festmény és a jó három évtizeddel korábban készült Alvó parasztfiú (1905 körül) összehasonlítása különösen tanulságos. Festés- és látásmódjuk alapján mintha egy egész világ választaná el őket egymástól. A hagyományos, lineáris perspektíva szabályai szerint, naturalista szemléletben, plasztikusan modellált fiúportréval ellentétben, a kislány ábrázolása teljesen nélkülözi a plasztikát és az árnyékolást. A világos alapra széles ecsettel, de áttetsző vékonysággal festett utóbbi kép lényegét a tiszta színek és az izgatottan vibráló körvonalak játékos összhatása adja. Míg az első még a századforduló naturalista-impresszionista hagyományában fogant, a másik a magyar art deco romantikus vonulatának mintapéldája.


      Reprodukció:
       A magyar festészet rejtőzködő csodái – Válogatás magyar magángyűjteményekből II. 1920–1984, Szerkesztette: Virág Judit – Törő István, Budapest, Mű-Terem Galéria, 2005, 197.

      Kiállítás:
       A magyar festészet rejtőzködő csodái – Válogatás magyar magángyűjteményekből II. 1920–1984, Budapest, Mű-Terem Galéria, 2005.

      Irodalom:
      Aknai Katalin: Vaszary János: Kislány virágok közt, In: A magyar festészet rejtőzködő csodái – Válogatás magyar magángyűjteményekből II. 1920–1984, Szerkesztette: Virág Judit – Törő István, Budapest, Mű-Terem Galéria, 2005, 196-197.

  54. Vaszary János - Kék hajó
    1. Kiállítva:
      J. Vaszary. Galerie Semiha-Huber. Zürich, 1964. december - 1965. január, katalógus: 33.
       

  55. Vaszary János - Vadászat
    1. Proveniencia:
      korábban Dr. Szende Andor tulajdonában (1926)

      Kiállítva:
      III. Kiállítás. Helikon Galéria, Budapest, 1922. február, katalógus: 52.
      Velencei biennálé. 1922.
      Akt-kiállítás. Műcsarnok, Budapest, 1925. december – 1926. január, katalógus: 212.

      Reprodukálva:
      Műbarát, 1922. 1. 7.
      A magyar akt-kiállítás albuma. Országos Magyar Képzőművészeti Társaság, Budapest, 1926. 73.

  56. Vaszary János - Pihenő a kertben
    1. "Az én álmom egy olyan művészet, melyet egyensúly, tisztaság, nyugalom töltbe, melynek tárgya nem nyugtalanít, és sok figyelmet nem igényel, amely minden szellemileg elfoglalt egyénnek, épp úgy a kereskedőnek, mint a művésznekenyhülésül szolgál. Szóval: szellemileg megnyugtat, hasonlóan egy jó karosszékhez, mely a fizikai kimerülés számára nyújt üdülést." E sorokat a moderneurópai festészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Henri Matisse írta 1908-ban. Aművészi hitvallásként megfogalmazott program szerint a művészetnek elsődleges célja a gyönyörködtetés, a művész legfőbb feladata pedig, hogy az emberek vizuális gyönyörök iránti vágyát kielégítse. S bár Kerényi Imre házi protest művészei között bizonyosan akadnának néhányan, akik vitatkoznának ma ezzel a művészi alapállással, mindenesetre Vaszary János számára is inkább a Matisse-i modell volt irányadó, mint az aktuálpolitikus vagy történeti festészet. Vaszary művészetének fő iránya (a szórvány háborús témájú és egyházi megrendelésre készült műveken kívül) egyértelműen Matisse örömfestészetének a jegyében zajlott. Nem közvetlenhatásról van itt szó, hanem sokkal inkább a művészi alapállás hasonlóságáról. Ezeknek a felszabadult, dinamikus és a színek végtelen játékában tobzódóképeknek egyik legismertebb példája, a valószínűtlenül sok példányban és variációban létező Parkban című kompozíció. Ennek prototípusa 1928-as dátummal vonult be művészetünk történetébe és került pár évvel később, a MagyarNemzeti Galéria elődjének számító Fővárosi Képtárba. Ezek az "egy szép nyáridélután" típusú képek az 1920-as évek végétől váltak egyre fontosabbá Vaszaryszámára. A kertben ülve beszélgető, olvasó, vagy gondtalanul heverésző, felöltözött vagy éppen ruhátlan nőalakokat ábrázoló festmények Vaszary egyik művészi védjegyévé váltak az 1930-as évekre. A művész számára nyári tartózkodásának állandó helyszíne, tatai villája és annak gyönyörűséges parkja egyfajta magánhasználatú Árkádiaként működött. Felesége, Rosenbach Mária a következőképp idézte meg emlékirataiban a tatai villát és környezetét: "Néhány évvel később [1910 körül] vásároltunk egy üres telket, és arra építettük a jelenlegis birtokunkban levő villát, mely egészségi szempontból a körülötte befásítottterülettel együtt kifogástalan üdülőhely.

      [...] A nyarat ezután is mindig Tóvároson töltöttük, s ha házunk sok lépcsőjével,zegzugos fülkéivel nem is éppen kedvemre való, a remek árnyékos kert, évről-évre jobban termő gyümölcsösével mindenért kárpótol." A Thoroczkai WigandEde által tervezett ház tehát kevésbé volt kényelmes, mint amilyen tetszetősés a korban divatos, de a kert az valóságos földi paradicsomként jelenik megRosenbach Mária írásában és nemkülönben Vaszary festményein. A most aukcióra kerülő kép is ezek közé, a tatai villa parknak beillő kertjében ábrázolt alakos jelenetek szépséges sorozatába tartozik. Az 1930-as évek közepén született festmény Vaszaryt festőereje teljében mutatja. A művész kivételes kompozíciós készségéről tanúskodik a teljes képsíkot szőnyegszerű dekorativitással kihasználó, rálátásos nézőpont modern alkalmazása. Bár praktikus szempontból kissé abszurdnak tűnik, hogy egy ifjú hölgy a fűre terített szőnyeg mellett merüljön el például az ekkoriban igen divatos Paul Geraldy Toi et moi (Te meg én, 1913) című verseskötetében, avagy a korban szintúgy közkedvelt Vaszary Gábor író akármelyik bestsellerében, de kompozíciós szempontból viszont teljesen érthető Vaszary válasza erre a művészi kihívásra. Az oly sok képen felbukkanó pirosra festett kerti bútor, a színpompás napernyők és a dekoratív szőnyeg, ebben a felállásban izárólagmaguk mellett engedtek helyet az ábrázolt nőalak számára. A kép színben és formában pontosan így került a kizárólag Vaszaryra jellemző tökéletes és utánozhatatlan egyensúlyba.

      RA

  57. Vaszary János - Csendélet
    1. A magyar festészet legváltozatosabb alakja Vaszary János, akinek életműve lakmuszpapírként mutatja meg a 19. század végi, 20. század eleji festői irányzatok széles skáláját, kezdve az akadémikus stúdiumoktól a népies, majd plein-air naturalizmuson és a szecesszión át érintve a posztimpresszionizmust, fauvizmust, expresszionizmust egészen az art-deco-ig. Minden stílustörekvésében közös volt azonban a tárgyi világ dekoratív stilizálására való törekvés, és a szenzuális hajlam, amelyhez mediterrán utazásai különösen nagy revelatív erővel járultak hozzá.
      Az érzéki valóság dekoratív ornamenssé való transzponálása iránti igénye és a természeti szépség iránti rajongása elsősorban női alakjaiban, majd az 1930-as évek virágcsendéleteiben öltött látványos formában testet. A ciklus stílusbeli előkészítőjének tekinthetőek 1925-ös párizsi útjának könnyed színvázlatai, melyek egyben fehér alapos korszakának nyitányát is jelentették. A legegyszerűbb és legzártabb műfaj, a csendélet dominanciája, a közvetlen környezet tárgyi világa felé fordulás életkörülményeiből is adódott. A társadalmi kirekesztés fokozódásával mindinkább tatai házának "hortus conclusus"-ába vonult vissza, ahol a kerti nyugágyak, filagóriák és dísznövények motívumaiból egy tűnő félben lévő aranykor képeit festette.
      Vázlatos, jelzésszerű emberalakjaitól eltérően individuumként felfogott kerti virágok változatos sorozatát alkotta meg, melyeken a híg olajfestékkel szinte hevenyészve odavetett ecsetvonások csak a leglényegesebb jegyekre szorítkozva közvetítik a pünkösdi rózsa, peónia, gladiólusz, gyöngyvirág, árvácska, krizantém, pipacs, margaréta stb. egyéni jellemzőit.
      Ehhez a kosárba helyezett virágcsokrot ábrázoló képhez hasonlóan a legtöbb virágcsendéleten a kertből vagy mezőről gyűjtött, vágott virágok tűnnek föl asztalra, ablakpárkányra helyezve, mintegy kiemelve természetes közegükből s a művészet esztétikai dimenziójába emelve. A kobaltkék háttér előtt a fehér alapon hímzett mustrának hat a szirmok sziporkázása. Itt egy fonott kosár, máshol üveg- vagy kerámiaváza hajlékony, lendületes vonallal kanyarított öble fogja össze a súlytalannak tetsző, csaknem elröppenő virágfejeket, zöld levélkéket. A centrumból indított ecsetvonások petárdákként ívelnek a szélek felé, majd szétpattannak a színek tűzijátékában.
      Mindez persze gyorsan illanó varázslat, ahogy a vázába, kosárba helyezett virág is haldokló szépség, mely gondolatot a szecesszió emelte kultusszá. Ugyanakkor egy ilyen gondosan összeállított csokor ajándékkosárba téve találkozások, flörtök, kerti mulatságok és ünnepek emlékét idézi. A festmény ennek a mulandó életörömnek a mementója, sőt a művészet eszközeivel örökkévalóvá változtatása.
      MG

  58. Vaszary János - Mezei virágok
    1. Vaszary János 1920 őszétől 12 éven át tanított a Képzőművészeti Főiskolán, majd két szabadiskolában gyakorolta művészetpedagógusi hivatását. Egyik tanítványa, Hincz Gyula a következőképp foglalta össze meg a mester oktatási elveit: "Tanításának lényege: a természet leábrázolása és a művészet két külön világ. Az első bevezető rész, amit tudni kell. A másik, a tulajdonképeni: véleménynyilvánítás a világról; egy kor szellemének megfogalmazása, egyúttal kontrolja is; etikai magatartás az esztétika törvényeivel. Egyszóval művészet." (Pilch, 1939)

      Vaszary az 1920-as évek közepétől tér át a fehér alapozásra való közvetlen festésre. Ebből következően festésmódja is gyökeresen megváltozik, széles ecsetvonásokkal egyre áttetszőbb rétegekben viszi fel vásznaira a terpentinnel híggá oldott olajfestéket. Paletta helyett egyszerű üveglapot használ, amely lehetővé teszi a szín fénytelítettségének még a vászonra kerülés előtti állapotában való tanulmányozását. "A feketével ellentétben, világos alapra tiszta színekkel festett képeiből igyekszik kihagyni mindent, ami a szín ragyogását, tüzét elbágyasztaná. Káprázatos színhatásokat keres, oly témákat, melyeknél akadálytalanul csaponghat színszimfóniáiban: kékek, orangeok, cinoberek, zöldek és a kihagyott alapozott fehér vászon csodás harmóniában zsonganak." (Pilch, 1939) Ecsetje alatt az olajfesték sűrű anyaga vízfesték jellegűvé, a háromdimenziós természeti látvány pedig kétdimenziós látomássá absztrahálódik. Az akvarell frissességével felrakott olajfesték virtuóz magabiztossággal és gyors ecsetvonásokkal kerül a vászonra, az élmény pillanatnyiságának megragadására törekvő igyekezettel. Vaszary eredendően dinamikus színlátása az 1930-as években bontakozik ki a maga teljességében. Művészi célja a lehető legtakarékosabb eszköztárral és koncentrált figyelemmel minél többet kifejezni. Festészetében a végletekig redukált rajzzal egyre bonyolultabb formákat is érzékeltetni tudó készség párosul a szinek mind feszültségtelibb kontrasztjainak alkalmazásával.

       Az itt bemutatott Mezei virágokat ábrázoló csendélete legutolsó éveire tehető. A rendkívüli műgondot igénylő alla prima festéssel készült mű stílusbeli párhuzamait a hagyományos kínai és távol-keleti tus- és temperafestészetben találjuk meg. A lineáris perspektíva hiánya, az ábrázolás síkszerű és dekoratív jellege, valamint az üres háttér alkalmazása azok a jellegzetességek, melyek összekötik ezeket az időben és földrajzilag is oly távoleső műveket. Szintén a klasszikus kínai mesterekkel közös Vaszaryban a mesterségbeli tudásnak az a foka, melynél a végletekig begyakorolt kéz és szempár összehangolt teljesítményéből is könnyednek, magától értetődőnek ható műalkotás születik. Az előbbiekkel ellentétben azonban a modern festészet egyik legnagyobb vívmányaként Vaszarynál is jelentkezik a színkezelésben megnyilvánuló expresszív dinamika. Az elvont filozófiai tartalmú festészettel szemben Vaszary számára a festés eruptív erejű önkifejezésként jelenik meg, villanásszerű, robbanékony ecsetkezelésével a magabiztos individuum intenzív belső élményvilágát fejezi ki. Virágcsendéletén a formák kontúr és árnyékolás nélküliek, csupán az ecset elemelkedése a vászontól szabja ki létük terét a képsíkon. A határozott körvonaltól mentes színfoltok kavalkádja a vászon üresen hagyott részeitől válik eleven, lélegző organizmussá. A vázának alapul szolgáló asztalsík vagy ablakpárkány csupán jelzésszerű és folytonosságában is megszakított vonallá egyszerűsödik. S bár Vaszary festészetében sosem lépett át az absztrakció világába, a fehér alapon megjelenő törtfehér virágszirmok merész alkalmazásával eljutott a természeti látványból kiinduló festészet egyik végpontjára.

      Irodalom:
      Rabinovszky Márius: Vaszary János. Magyar Művészet, 1930, 6/3, 125-132.
      Márjás Viktor: A mai Vaszary. Magyar Művészet, 1935, 11/6, 161-168.
      Lázár Béla: Vaszary János. [Előszó az Ernst Múzeumban 1935 februárjában rendezett gyűjteményes kiállítás katalógusához], Budapest, 1935, 3-5.
      Pilch Dezső: Vaszary János. In: Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve: 1937/38 – 1938/39. szerk. Ferenczy József, Budapest, 1939, 49-59.László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach, 9), Kaposvár, 1967.
      RA

  59. Vaszary János - Akt dekoratív háttérben
    1. Vaszary János az évtizedek óta itthon és külföldön egyaránt ismert és díjak, kitüntetések garmadájával elhalmozott festőművész, egy frissen alakult művésztársaság, az UME (Új Művészek Egyesülete) vezetőjeként lépett fel 1927-ben. A KUT-ból (Képzőművészek Új Társasága) kivált, attól függetlenedni kívánó művészcsoport első önálló kiállítását a bécsi Künstlerbund Hagen összes helyiségeiben rendezte meg 1928 januárjában, majd a következő hónapban Budapesten is bemutatkozott. A budapesti Nemzeti Szalonban rendezett kiállítás katalógusának tanusága szerint Vaszary ekkor 13 darab olajfestményt és 21 darab grafikát állított ki. Ezek között 242. katalógus szám alatt, 400 pengő eladási áron van feltüntetve egy Akt dekoratív háttérben című alkotása. Az itt tárgyalt mű hátoldalán a Nemzeti Szalon egykorú, hiteles raglapján a mű címének apró eltérésével (Akt dekoratív háttérrel) ugyanezek az adatok szerepelnek. Ugyanez a képcím a korábbi bécsi kiállítás katalógusában is felbukkan, ezért valószínűsíthető, hogy az időközben elkallódott raglap dacára, bizonyosan ez a mű szerepelt a bécsi Künstlerbund Hagen kiállításán is.

      Az Akt dekoratív háttérben címet viselő akvarell legközelebbi analógiái között említhetőek a Magyar Nemzeti Galéria 2007 októbere és 2008 februárja között rendezett Vaszary János gyűjteményes kiállításán szerepelt Salome (1928, MNG kat. 142.) valamint a Lila táncosnő zöld fejdísszel (1927, MNG kat. 274. eredeti címe feltehetően: Revue-alak zöld fejdísszel). Mindkét említett mű pontosan azzal a zaklatott, expresszív ecsetkezeléssel készült, mely Vaszary ekkori stílusára, valamint az Akt dekoratív háttérben című művére is jellemző. "…minden ecsethúzásán egy, az eszközeit jól megválogató, fantáziáját a rendkívüli intellektus fékező józanságával irányító művész fölénye érződik." – írta 1927-ben Bálint Jenő, aki Vaszary János művészete címen megjelent kismonográfiájában, több olyan Vaszary-mű reprodukcióját is közölte, melyek szintén közeli párhuzamai képünknek. Így a Hotel Halleban valamint a Jazz-band című művek tovább erősítik az Akt dekoratív háttérben 1927-es datálását. Véleményem szerint az  Akt dekoratív háttérben minden kétséget kizáróan Vaszary János sajátkezű, hiteles, 1927-ben készült, remekbeszabott alkotása.


      Kiállítás:
      Des Ungarischen "Vereines Neuer Künstler". Wien, Künstlerbund Hagen, 1928 január. Kat. sz.: 230. Akt mit dekorativen Hintergrund, Grafik, 500 Sch.
      Az Uj Művészek Egyesülete (UME) első budapesti kiállítása. Budapest, Nemzeti Szalon, 1928 február. Kat. sz.: 242. Akt dekoratív háttérben, grafika, 400 Pengő
      RA

  60. Vaszary János - Ülő leányka
    1. Vaszary János festészete az első világháborút megelőző majd három évtized alatt számos stílusfordulaton esik át : a realizmusból kiindulva a szecesszió zárt formaalakítása után a kései impresszionizmus oldottsága, végül az avantgard, a formák belső szerkezetét kutató látásmódja alakítja művészetét. A háború megrázó tapasztalai segítik elszakadását a századelő gyorsan változó stílusáramlatainak közvetlen követésétől. Az 1920-as évek elejére megtalálja saját hangját, kialakítja sajátos, sodró lendületű, friss, virtuóz technikára alapozott energikus festői modorát.

      Az Ülő leányka ennek az új, fekete alaposnak is nevezett stíluskorszaknak reprezentánsa. A formák plasztikus, festőkéssel pasztózusan felkent színrétegekből épülnek fel, a festék zsíros matériája elevenen őrzi a személyes gesztusok dinamizmusát. A sötét alap fokozza az élénk színfelüleletek intenzív izzását. LázárBéla, Vaszary értő kortárs műkritikusa ezt a “színeksztázist" látja új stílusa legfőbb jellemzőjének. “Viharzó színei … formáinak hatalmas plasztikus erőt sugallnak, tömeghatást és térillúziót keltenek és belső tüzükkel, csillogásukkal, színfoltjaik lüktető ragyogásával drámai izgalmakba hozzák szemünkön át egész lényünket." - foglalja össze 1924-ben megjelent monográfiájában e “kolorisztikus reneszánsz" jellemzőit. Vaszary új drámai expresszivitása nem csak az ezekben az években született sokalakos kompozíciókon, a cirkusz-, lovas- és színpadképek nagyszerű sorozatán érvényesül, de az itt látható bensőséges műnek is bizonyos monumentalitást kölcsönöz.

      Az Ernst Múzeum 1921 májusában megrendezett Magyar remekművek kiállításán bemutatott Kis leány illetve Szőke leány c. művek valamelyike, reprodukció hiányában feltételesen azonosítható a bemutatott képpel. Hasonlóképpen az Ernst Múzeumban 1924-ben, megrendezett, Vaszary  huszas évekbeli műveinek gyűjteményes tárlatán kiállított Ülő leányka. A kép témában és kompozícióban is legközelebbi rokona a lappangó Nevető leányka, mely Lázár Béla említett 1924-es monográfiájának címlapján jelent meg, illetve a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében lévő Fiú arcképe.

      Irodalom:
      Az Ernst Múzeum kiállításai XLVII. Magyar remekművek. 1921. május. kat. 125. Kis leány, kat. 129. Szőke leány
      Lázár Béla: Vaszary János. Az Ernst Múzeum művész-könyvei VII. Bp. 1923.
      Az Ernst Múzeum kiállításai LXVI. Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Bp. 1924. február. kat. 78. Szőke leány, kat. 92. Ülő leányka Petrovics Elek: Vaszary. Atheneum, Bp. 1941. 40. tábla (Nevető parasztfiú)
      Haulisch Lenke: Vaszary. 1867-1939. Bp. 1963. 25.o., 28.kép (Fiú)
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp. 1978. 36-39.o., 122.kép (Nevető leányka)
      RA

  61. Vaszary János - Fiatal leány (Cigánylány)
    1. Vaszary János férfikora delén, művészi sikerei csúcsán kerül a szerbiai hadszíntérre 1914-ben. Ettől kezdve mint önkéntes haditudósító négy éven át dolgozik a balkáni majd az északi frontvonalakon. Háborús műveit a császári és királyi sajtóhadiszállás 1916 és 1918 között megrendezett hazai és külföldi tárlatain több ízben bemutatja. A századvégen kibontakozó művészetét nyomonkövetők Vaszary új, a korábbinál erőteljesebb stílusfordulatát konstatálhatják ekkor. A magyar naturalizmus ígéretes tehetségét a századelőn magával ragadja a dekoratív, szecessziós formalátás hatása, ezt egy neoimpresszionista, színdús, pasztózus stíluskorszak követi, végül a tizes évek elején a Nyolcak hatását mutató munkái jelzik a formai tisztulás, egyszerűsödés iránti igényt. Ezen törekvés következetes végigvitelét a háborús évek megrázó élményei segítik. A baloldali, háborúellenes hazai progresszió – így a MA kritikusa is – Vaszaryban látja a világégés egyik leghitelesebb közvetítőjét, akinek “munkáiban a háború nem mint szokatlan tömegmegmozdulás, novellisztikus téma-külsőség – hanem a művészt, mint embert teljesen átformáló expresszionisztikus erő jelenik meg." Hadifestőként Vaszary benyomásai gyors, lényegretörő rögzítésére kényszerül, a látvány szigorú vázának, belső szerkezetének feszes felvázolására, a színek csupán jelzésszerű alkalmazására. A boldog békeidők hedonisztikus szépségkultuszát, kifinomult, mitologikus szimbolizmusát a harcterek drámája kíméletlenül felszámolja, a korábbi évtized dús színpompáját puritán, sötétre hangolt kolorit váltja fel, dekoratív arabeszkjei a forma szikár szerkezeti vázára feszülnek.

      Ahogy Mednyánszky László hadi képein, úgy Vaszary rajzain sem a dicsőséges harc, hanem az embertelen háború lenyomata jelenik meg. A sebesültek, halottak, foglyok, menekültek kiszolgáltatott tömegéből olykor kiválik egy emberi arc: harcostárs, ellenség vagy civil polgár vonásait rögzíti Vaszary vázlatfüzetébe. A háborús évek portrégalériájának egyik kiemelkedő darabja a Fiatal leány arcképe is. Mentesen a korábbi évek társasági portréinak édeskés bájától, határozott és lényegretörő ecsetvonásokkal eleveníti meg a festő modelljét. A modell egzotikus, mandulavágású szemei, Vaszarynak a  formát konstruktív síkokra bontó látásmódja a német expresszionizmus, a Die Brücke csoport, Ernst Ludwig Kirchner és Otto Mueller arcképeinek hatását mutatja. A portré kékre hangolt koloritja a háború utolsó éveinek nagy biblikus kompozícióival (Golgotha, Piéta) rokonítja az arcképet. Az arc szerkezetét analizáló feszes dinamikája a háború utolsó éveinek több portréját is jellemzi (Siratóasszony, MNG; Kendős nő, Mgt.), köztük a legmegrázóbb egy félmeztelen gyermek arcképe (Nagyházi Galéria, 1996, április). A Fiatal leány komoly tekintetű modelljének megformálása ugyanakkor már előlegzi a huszas évek néhány virtuóz technikával megrajzolt női arcképét is (Veréb, Mgt.; Telepátia, Mgt.).

      Vaszary 1919-től rendezett kiállításain több leányarcképét is bemutatja. A festmény Haulisch Lenke monográfiájában, illetve a Polgár Galéria Vaszary-kiállításán Cigánylány címmel szerepelt. Ez a képcím a festő 1922-ben a Nemzeti Szalonban és a Belvedere Galériában, valamint 1924-ben az Ernst Múzeumban megrendezett tárlatán is szerepelt, de festményünk korabeli reprodukció híján az ott bemutatott művek bármelyikével csak feltételesen azonosítható.

      Kiállítva:
      Vaszary János. Polgár Galéria, Budapest, 1998. április 23 – május 9. Kat. 15. Reprodukálva a katalógusban.
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Az Ernst-Múzeum kiállításai LXVI. Ernst Múzeum, Budapest, 1924. kat. sz.: 45.
      A “Helikon" kiállításai. Budapest, 1922, február, kat. sz.: 67.
      A Szinyei Merse Pál Társaság művésztagjainak első kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1922, november – december, kat. sz.: 17.

      Irodalom:
      Föld Tamás: Tárlatok. MA, 1917. 5. sz. 79.
      Lázár Béla: Vaszary János. Budapest, 1923.
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Budapest, 1927.
      Petrovics Elek – Kárpáti Aurél: Vaszary. Budapest, 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978. 30-33. Reprodukálva: 120. kép
      RA

  62. Vaszary János - Macska párnák között
    1. Aukcionálva:

      •Műgyűjtők Galériája 19. árverés, 123. tétel

      •Kieselbach Galéria 21. árverés, 208. tétel

      Reprodukálva:

      •A 121 legszebb magyar festmény.

      Virág Judit Galéria, Budapest, 2009. 183. oldal

       

  63. Vaszary János - Ősz
    1. "Mindent a kertbe"

       

      A természet ábrázolása végigkísérte Vaszary János pályáját. Különböző alkotói periódusaibanmindig másképp viszonyult a természeti környezethez, más-más festői gondolattalfogalmazta meg érzékeny kapcsolatát az őt körülvevő naturális valósággal.Korai zsánerképein az akadémikus konvencióknak megfelelően hangulatos kulisszakéntjelenítette meg az akkurátusan megfestett kertrészleteket. Az Aranykor (1898)misztikus álomkertje az 1900-as évek szecessziós ízlésvilágának bizarr, mélabúvalátitatott erotikus miliőjéhez teremtett érzéki környezetet. A századelőn készült plein-airés impresszionista kompozícióin alkalmazott friss koloritjához és felszabadultecsetjárásához a mediterrán világból merítette az "örömfestés" éltető vitalitását. Akésőbbiekben a fauve-os formai jegyek: az erőteljesebb tiszta színfoltok, a határozottkontúrvonalakkal körbefogott szabadon alakított formák kaptak nagyobb hangsúlyta bensőséges kerti jelenetek hangulatos megjelenítésénél. Az első világháború és azazt követő depressziós évek traumatikus élményei az expresszivitás indulatát hoztáka festészetébe. A világégés drámai jeleneteinél a festő heves ecsetkezeléssel óriásivörös felületeket vetett az égbolt távoli horizontjára. A balkáni hadszíntéren készültképeinél már megjelentek a későbbi periódusában alkalmazott pasztózus festésmódvastag festékpászmái. A fekete alapra kent égő vörös pigment rétegek fájdalmas kontrasztkéntfeszítették az érzelemmel telített kompozíciókat.

      Fehér alap élénk színekkel – 1920-as évek

       

      A megpróbáltatásokkal terhes időszak után a húszas évek közepére a közel hatvanévesVaszary végre visszatérhetett szeretett Párizsába. Teljes személyiségével nyitottvolt az új impulzusok, az izgalmas művészeti élmények befogadására. Érdeklődve figyeltea modern Párizs nagyvárosi életét, a hétköznapok divatja éppúgy lázba hozta,mint a nyüzsgő utca zsivaja, a bárok mélyéről kihallatszó zene vagy a reklámtáblákfényei. A kortárs képzőművészetet tanulmányozva rátalált az École de Paris festőire, aműkereskedők kínálatából többek között Foujita, Van Dongen, Utrillo munkáira figyeltfel. Könnyed festéstechnikájuk hatására megújította stílusát. A fekete alapot fehérreváltotta, a pasztózus, nehéz festékpászmákat elhagyta, és az alla prima festés virtuózspontaneitásával dolgozott. Akvarellszerű könnyedséggel kezelte a higított olajfestéket,vékony rétegben vitte fel a tiszta színeket a fehér alapra. A nagyvárosi életképekés az éjszakai látványosságok káprázata után itáliai utazásai örömteli változatosságothoztak számára. Velence, Perugia, Assisi mellett az Adriai-tenger és a Riviéra különbözőfürdőhelyein töltötte a nyarakat. A mediterrán világ pozitív életszemlélete intenzívebbfestői kifejezésre ösztönözte. Hol a halványra higított festék vázlatos ecsetvonásaivalörökítette meg a vízparti eseményeket, a nyaralók strandéletének ellesettepizódjait, hol a sűrű olajfesték plasztikus festékfoltjaival formálta a harsogó színeketmozgalmas látvánnyá.

      Parkok, kertek, tenger – 1930-as évek

      Ha nem a rajongva szeretett itáliai tengerpart valamelyik nyüzsgő fürdőhelyén múlattaaz időt, akkor többnyire tatai kertes házába vonult vissza a budapesti művészeti közéletegyre bántóbb támadásai elől. A Vaszary házaspár számára tavasztól késő őszig anyugalom szigete volt a tatai kert, ahol a barátok gyakran meglátogatták őket. A szecessziós Thoroczkai villa magas teraszajtóit teljesen kitárták a napfényes természetfelé, a divatos strandöltözékekbe bújt hölgyvendégek a nagyváros hangulatát hozták ela vidéki hétköznapokba. Virágcsokrok a nappali szoba asztalán, vidám kerti virágok azablakpárkányon, zöld lombú fák a parkban: Vaszary képein tapintható közelségbe kerülteka természet színei, formái, illatai. A tobzódó színek dekorativitása visszafogott,redukált festésmóddal párosult. "A tárgyak testisége majdnem teljesen feloldódott –írja Farkas Zoltán (Nyugat,1930/5. sz. 406.) –, az ábrázolás módja még odavetettebb,még kevésbé kidolgozott, még befejezetlenebb, mint eddig volt. Egy-egy jól megfigyeltmozdulat vagy karakteres gesztus a pillanatfelvételek spontaneitásával elevenedettmeg az akvarelljein és olajképein. Vaszary korabeli munkái Kees van Dongen és főlegRaoul Dufy kompozícióival mutatnak rokonságot.

      "Őszikék" – 1930-as évek vége

      Vaszary késői festészetéről Herman Lipót így vall: "...egy bizonyos lágyság, bársonyosságveszi át az uralmat [...] egy alig észrevehető édesség az eddigi – szinte erőteljes– vonalakat és színfoltokat oly jótékony módon enyhíti, hogy szinte líra csendül ki belőlük."(Pesti Napló, 1935. február 24. 35.) Oldottabb kolorit jellemzi a korszak képeit, anapszítta árnyalatok beleolvadnak a vászon matériájába. Az élettől duzzadó, harsogószíneket inkább az egymásba áradó érett színek jóleső melegsége váltja fel. Az 1938körül készült Ősz című kompozíción a tatai park lombkoronái a délutáni napsütésbenvöröslenek, a háttér sötétkék foltja a közelgő alkonyatot jelzi. A nagyvonalú ecsetkezelésselfelrakott markáns színfoltok látni engedik a festői formaalkotás érzékeny gesztusait.A húszas években készült parkjelenetek üde hamvassága itt már nem érezhető,a növények bágyadt érzékiséggel nyújtóznak a fény felé. A virágok még teljes pompájukbanillatoznak, de az elmúlás lehelete már megérintette őket. A kissé mélabúsanmerengő női figurák többé nem divatos városi dámák, stilizált alakjukkal, hajlékony,dekoratív vonalaikkal szinte eggyé válnak a természeti motívumokkal, a kép ritmusátalakítják. A vörhenyes ősz csorduló vöröse és narancssárgája szinte belevágódik a kékháttér felületébe. A Petrovics Elek–Kárpáti Aurél bevezetőjével megjelent albumbankiemelt helyet kapott a kép, a fekete-fehér reprodukciók mellett a néhány kiválasztottszínes nyomat között szerepelt. Kárpáti Aurél szavaival: "Köztük olyan remekek, minta mély, fojtott színek haldokló pompájában kigyúló Ősz." (K. A. i.m. XXIII.) (…) "Egy forrongóés alakuló világ káoszában ő a Rend törvényeit kereste. Örök-nyugtalan színálmaibanaz Örök Harmónia után való sóvárgás muzsikált." (K. A. i.m. XXIV.)Az Ősz című festmény a művész utolsó képeinek egyike, késői festészetének egyik jóldokumentált, reprodukált, kiemelkedő darabja.

      Gergely Mariann


      Kiállítva:

      • Új Művészek Egyesülete (UME) kiállítása, Nemzeti Szalon, Budap est,1940. március 31 – április 14., katalógus: 156.

      • Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása,Magyar Nemzeti Galéria, Budapest,2007. október 18 – 2008. február 10., katalógus: 185.

      Reprodukálva:

      • Petrovics Elek–Kárpáti Aurél: Vaszary. Budapest, 1941 (R. 107.)

      • Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978 (R. XLIII.)

      • Kieselbach Tamás (szerk.): Modern magyar festészet 1919–1964.Budapest, 2004 (R. 804.)

      • Rum Attila: Vaszary János. Budapest, 2005 (R. 108. kép)

      • Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (katalógus)Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007 (R. 284.)

      • Gergely Mariann–Plesznivy Edit: Vaszary János és Vaszary Kolos.A Magyar Nemzeti Galéria és a Vaszary Villa közös kiállítása. (katalógus)Balatonfüred, 2010 (R. 45.)181

  64. Vaszary János - Matrózok, körül
    1. KIÁLLÍTVA
      - Moderne Ungarsk Malerkunst. Kunstnernes Hus, Oslo, 1937.
      - XXth. Century Hungarian Art Works of Twenty-One Painters. London, 1939.
      - Vaszary János és Vaszary Kolos. A festőművész és az egyházfő találkozása az egykori prímási nyaralóban. A Magyar Nemzeti Galéria és a Vaszary Villa kiállítása. Balatonfüred, 2010.</p>

      Reprodukálva
      XXth. Century Hungarian Art Works of Twenty-One Painters. Katalógus. London, 1939.
      - Petrovics Elek, Kárpári Aurél: Vaszary. Budapest, 1941. 65.
      - Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1978. (184. kép)
      - Plesznivy Edit: Vaszary János lappangó képei. In.: Artmagazin, 2006/4. 80.
      - Vaszary János és Vaszary Kolos. A festőművész és az egyházfő találkozása az egykori prímási nyaralóban. A Magyar Nemzeti Galéria és a Vaszary Villa kiállítása. Katalógus. Balatonfüred, 2010. 115.</p>PROVENIENCIA

      Egykor Keleti Andor tulajdonában.

  65. Vaszary János - Fürdősátrak a tengerparton, körül
    1. Vaszary János az 1930-as években szinte minden évben hosszabb-rövidebb időt külföldön töltött. Főleg nyáron utazott a francia és az olasz Riviéra, az Isztria, az Adria és a Genovai-öböl divatos, felkapott üdülőhelyeire. Itt festett műveinek javát ezek a mozgalmas, dekoratív, az egyszerűsítés és a sűrítés bravúros megoldásaival elkápráztató strandképek adták. A nyaralás és strandolás újkeletű divatja, addig soha nem látott tömegeket vonzott a tengerhez, itthon pedig a Balatonhoz. Vaszary 1926-os velencei útján a következőket írta: "Üde, friss szellő árad a tenger acélos tömegéről. A plage-on, mint exotikus madarak, élénk színű ruhákban sétálnak, gyermekek nyüzsögnek, úrlovasok, labdázók, az elmaradhatatlan cukrászok fehér ernyős kocsikkal, a horizonton narancsszínű vitorlák, halászbárkák - mindenütt szín, fény, mozgás, élet: a Lido berámázhatatlan, pompás képei." Vaszary a Velencei Biennáléról szóló cikkét ezzel, a művészeti produktumok hatását messze felülíró élményével zárta. Művészetelméleti és művészetpolitikai írásai mellett, egyre gyakrabban jelentek meg festészetének kiapadhatatlan forrását bemutató nyári tudósításai. Rimini 1928: "Mintha a hatalmas, régi, cézári Róma összes kolóniái, keleti és afrikai tartományai adtak volna itt egymásnak randevút vakmerő szín- és formagazdagságban, kiapadhatatlan változatosságban.... Lila, citromsárga, cinóber, terrakotta, sáfrányszínű pizsamák, - a hölgyek fején átkötött bíbor, sötétkék vagy narancsszínű szalagokkal, atlétaférfiak bronz, kékeslila és feketebarna lesüléssel... És ez az örökké mozgó lármás, önmagát élő és megsokszorozó tömeg színes kabinok és még színesebb ernyők és vitorlaszerűen kifeszített tendellák között zajlik... Talán valamikor napnyugtakor Alexandria fárosza körül, vagy egy nérói cirkusz tájékán lehetett ilyen mozgalmas, színgazdag életet látni. Ez itt a festő bazárja, Mekkája és Szent Gangesze." A kimeríthetetlen gazdagságú témáról szóló írását ezekkel a szavakkal zárta: "A nap lángol és ontja a hűs szelet. Itt ülök és festek, - mögöttem és körülöttem az elmaradhatatlan érdeklődők, akik ha megszólalnak, mindig csak azt hajtogatják: bell’colori. A nap fiai, a szín szerelmesei." Vaszary 1930-as évekbeli örömfestészete, e szín-, mozgás-, és ritmustanulmányokon megörökített, felszabadultan strandoló, napfürdőző, labdázó, vitorlázó embereket ábrázoló képein teljesedett ki. Az 1925 és 1939  között született, feltehetően több száz, különböző technikával készült strand- és kikötőkép legfontosabb jellemzői a nagyvonalú festésmód, valamint a virtuóz színkezelés és formaképzés.

      Vaszary most felbukkant starndjelenete is ebbe a remek sorozatban illeszkedik. A nagyvonalú és sallangmentes stílusa alapján a mester utolsó éveiben született mű, nagy valószínűséggel azonos a hagyatéki kiállításon 143. tételszám alatt szerepelt Tengerpart fürdőzőkkel című képpel.

      Rum Attila

  66. Vaszary János - Hölgy ciklámennel
  67. Vaszary János - Könyöklő nő
    1. Reprodukálva

      Reprodukálva: - Szenvedély és tudás. Bedő Rudolf műgyűjteménye. Szerk.Molnos Péter. Budapest, Kieselbach Galéria, 2010. 171.

  68. Vaszary János - Alassio-i tengerpart
    1. AUKCIONÁLVA:
      BÁV 58. árverés, 208. tétel (Strandon címmel, 1937-re datálva)

      PROVENIENCIA:
      feltehetően Révész István gyűjteményében volt

      KIÁLLÍTVA:
      Polgár Galéria: Vaszary János emlékkiállítás. 1998. április 23 - május 9. katalógus: 38

      RÉGI ÉLMÉNYEK, ÚJ FESTŐI NYELV

      Bár Vaszary az 1920-as évek végén betöltötte a hatvan évet, piktúrája minden szempontból a megfiatalodás jeleit mutatta. Az újrakezdés azonban egy lényeges vonatkozásban mindig különbözik a kezdéstől: az újrakezdő, különösen, ha már nem igazán fiatal és egy elismert életművet mondhat magáénak, szabad. Már nem kell bizonyítania, azt fest, amit akar, amit igazán a magáénak érez. Vaszary ekkor, egy párizsi utazás hatására, radikálisan megújította festői nyelvezetét: az addig alkalmazott sötét (fekete) alapozást fehérrel váltotta fel, erre vitte fel jól követhető ecsetmozgással a tiszta színfoltokból építkező kompozíciókat. Festett városképeket, tengerparti jeleneteket, aktot műteremben és a plázson, virágcsendéleteket és számos női portrét. Valamennyi képét a tisztánlátás, a szintetizáló festői gondolkodás jellemzi, bár a könnyed, nemegyszer mondén szüzsé időnként elfedi a festő mélyebb közlendőjét, miszerint a modern civilizáció csak akkor életképes, ha nem zárja el az embert a létet tápláló ősi erőktől, a tengertől, a napsütéstől, a meztelenségtől és az erotikától.

      ALASSIO - LÁTKÉP VAGY SZINTÉZIS?

      Alassio a Cőte dAzure-ön, a Ligur tenger partján helyezkedik el, nagyjából félúton Genova és Nizza között. Vaszary 1933-ban töltötte ott a nyarat, élvezve Provence árnyék nélküli, napsütötte tájait, a mediterrán ragyogást a smaragd és rózsaszín atmoszférában, a tengert, mely a szépet ezerszer tükrözi vissza, mint egy mesebeli varázslat. (A dőlt betűs részek Vaszary János Sós Endrénéhez intézett leveléből származnak, MTA Kézirattár, ltsz.: 5170/683.)

      Egy minden bizonnyal helyben vásárolt vázlatkönyv („Block Alassio”, MNG Adattár 6253/1954) borítójának belső oldalára felírta a használatbavétel dátumát: 1933. VIII. 9. A lapokra szétesett vázlatkönyv tartalma sajnos ma már nem rekonstruálható, az egyik lapon azonban mintha az Alassio-i tengerpart kezdeményét fedezhetnénk fel: a kép bal szélén, a hegy alatt húzódó kis házak sziluettje sejlik fel az alig látható, halvány vonalhálóban. Kopócsy Anna hívta fel a figyelmet arra, hogy bár a szakirodalom előszeretettel hangsúlyozza Vaszary fehér képeinek spontaneitását, a képek hosszabb előkészület után, a nyári vázlatok felhasználásával a mester műtermében születtek. És ha összevetjük az Alassio-i tengerpartot Alassio hasonló szögből felvett látképével, jól látható, hogy nem közvetlen látványrögzítéssel, hanem tudatos komponálással állunk szemben. Vaszary jelentősen módosította az eredeti tájkép elemeinek helyét és arányait miközben elhelyezte benne a más látószögből ábrázolt strandolók mozgalmas csoportját.

      VASZARY KÉPEK RÉVÉSZ ISTVÁN GYŰJTEMÉNYÉBEN

      Révész István (1887–1973) a húszas évek elején kezdett képeket vásárolni, eleinte klasszikus alkotásokat, majd a magyar avangárd néhány mesterének késői munkáit. Igazi kedvence azonban mindvégig Vaszary János maradt, akinek több tucat olajképét birtokolta, olyan kiemelkedő darabokat is mint a Golgota (1920) egyik változata, a Lovasok a parkban (1919), a Piranoi kikötő (1927), az Anya gyermekével (1934) vagy saját arcképe, háttérben a művész fejszobrával (1935). 1931-ben Révész alapítója és egyben igazgatója volt az Új Művészet Barátai Egyesületnek, mely a modern festők támogatását tűzte ki célul maga elé. Gyűjteményéről először Rabinovszky Máriusz számolt be a Magyar Művészet hasábjain (1936, 7. szám), ezt követően 1972-ben a Műgyűjtőben jelent meg róla egy rövid ismertetés. A Polgár Galéria 1998-ban rendezett Vaszary-emlékkiállításának katalógusa szerint e gyűjtemény darabja volt az Alessio-i tengerpart című

      BJ

  69. Vaszary János - Nő virágos kalapban
    1. Vaszary János az a festő, akinek keze alatt minden arannyá változott. Pályája kezdetén hibátlan naturalista, majd realista képeket festett, aztán a szecesszióval és az impresszionizmussal kacérkodott, hogy alig pár év múlva sajátosan veretes, súlyos expresszionista látomások kerüljenek ki a műterméből. Legszemélyesebb, összetéveszthetetlenül sajátja mégis utolsó korszaka lett, az art-decos dekorativitást idéző, utánozhatatlanul könnyed, elegáns és pontos ecsetnyomokkal festett képek sorozata.

      A kerti padok, lugasok, napsütötte tengerparti plázsok, virágcsendéletek és női portrék világos alapon kavargó élénk színei különleges szépséget és tisztánlátást sugároznak. A virágos kalapos hölgy modelljét nem ismerjük: inkább egy típust látunk, mint személyes karakterjegyeket hangsúlyozó portrét. De akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha felismerjük: a kép témája valójában egy életérzés: a tiszta ragyogás, életigenlés szinte spirituális élménye, melynek hordozója egy ismeretlen fiatal nő, akiben egy pillanatra felvillan a teljesség. A finom színárnyalatok és a határozott, már-már nyers ecsetvonások ellentéte állandó vibrálást kölcsönöz a képnek, a képmezőt majdnem kettészelő sötét gallér a szépség kivételes pillanatát még inkább hangsúlyozza.

      Boros Judit

  70. Vaszary János - Viharos Adria (Vihar Rimini felett
    1. AZ ÉCOLE DE PARIS

      Az 1920-as években Vaszary egyike volt a legelismertebb magyar festőknek. Elegáns, modern stílusa az École de Paris stílusát és még inkább szellemiségét képviselte Magyarországon, egy olyan szabad felhasználását a huszadik század képzőművészeti nyelvezetének, amelyet nem kötöttek előzetesen megfogalmazott ideológiák. Az “École de Paris” kifejezést André Warnot használta először 1920-ban, amikor egyetlen szóval akarta megnevezni a huszadik század első évtizedeiben Párizsban letelepedett külföldi származású művészek csoportját. Elsősorban olyanokra gondolt, akik alapvetően járultak hozzá a modern művészet azóta klasszikussá vált stílusirányzatainak megteremtéséhez. A két háború között a fogalom használata szórványosan fordult elő, és elsősorban egy bizonyos szellemi orientáció jelölésére alkalmazták. A l\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\Hexagon köréhez francia és külföldi írók (Samuel Beckett, Eugen Ionesco), képzőművészek (Raoul Dufy, Marc Chagall, Foujita, Alberto Giacometti, Juan Miro, Pablo Picasso, Man Ray), zeneszerzők és előadóművészek (Jacques Brel, Clara Haskil), színészek, rendezők, balett-táncosok (Erich von Stroheim, Marlene Dietrich, Szergej Gyagilev) tartoztak. Valamennyien a modern nagyváros, a kozmopolita nagyvárosi polgárok alapvetően intellektuális, formailag minimális kötöttségeket elviselő életszemléletét jelenítették meg, a modern irodalom, festészet, szobrászat, zene és tánc sajátos elemeivel. A képzőművészeti alkotások vonatkozásában, stílusfogalomként leginkább az art-deco kifejezés terjedt el, amely a használt látványelemek erősen dekoratív jellegére is utal.

      KÉT STÍLUS HATÁRÁN

      A két világháború közötti években Vaszary sokat utazott, többek között Párizsban is többször járt. Számos képe jelzi a francia főváros ragyogással, kirobbanó dinamizmussal, de számos ellentmondással és feszültséggel is teli életének ihlető hatását. Vaszary jól érzékelte, hogy ezt a komplex, állandóan változó, látványként leginkább egy kaleidoszkóp villódzó alakzataira emlékeztető élményegyüttest csak egy olyan festészet képes visszaadni, amely közel áll a zenéhez, fő irányzatában tehát absztrakt. „Új elemek próbálkoznak csatlakozni a kép értelmezéséhez, melyek kitágítják, esetleg megváltoztatják határait. Nagyon könnyen lehetséges, hogy elérkeztünk a festészetben ahhoz a zeneiséghez, midőn nem kérdezzük többé a dolgoknak értelmét és benső jelentőségét, hanem gyönyörködünk az adott formák és színek egymáshoz való viszonyának akkordjában, melyek ott helyezkednek el, ahol a szemnek jól esik, és nem ott, ahol racionális és jelent valamit.”– írta Vaszary a Pesti Napló 1927. július 10-i számában, egy Párizsból keltezett cikkben. Elméleti fejtegetései valójában a festészetében már két-három éve zajló váltást kísérték. 1925-26 körül megfigyelhető, hogy a korábbi, expresszionista jellegű, sötéttel alapozott és nagyon széles, számunkra a majdani gesztusfestészetből ismert ecsetvonásokkal festett kompozíciókat felváltják az egyre világosabb és színesebb, bár még expresszív formarendszert alkalmazó kompozíciók: nagyvárosi vagy tengerparti jelenetek, időtlen vagy nagyon is korhoz kötött pillanatképek, elegáns asszonyok portréi vagy éppen virágcsendéletek. Az új stílus, a \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\"fehér korszak\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\" azonban csak 1928 után vált egyeduralkodóvá festészetében. Ezt megelőzően, 1926 körül keletkezhetett elemzett képünk, a Viharos Adria.

      VIHAROS ADRIA

      A számos tengerparti jelenetet ábrázoló Vaszary-életműben a jelen kép témája szokatlan. Alig találni ugyanis viharos tengert megjelenítő kompozíciót a sorozatban. A képek többsége, különösen az 1930 után festett változatok, kirobbanó elevenséget, életörömet, derűs nyugalmat, néha melankóliát sugall. A Viharos Adria tömör égboltja, a szinte kemény vízfelület, az éles szögben kiemelkedő vitorlák tematikusan is a húszas évek első felének alkotásaihoz kapcsolják a művet. Az átmeneti időszakra való datálást erősíti a viszonylag vastag festékréteg és a szaggatott ecsetkezelés. Mintha a világ barátságos ábrázata mögött meghúzódó, ösztöneinket állandóan nyugtalanító fenyegetést olvasnánk ki a jelenetből. A törékeny emberpár nem sok jót remélhet a láthatáron éppen kibontakozó viharból. Bár a hétköznapi látványt szimbolikusan értelmező magyarázat esetenként megkérdőjelezhető, Vaszary szimbólumteremtő szándéka vitathatatlan. Idézett cikkében erre is világosan kitért: „Megállapítható, hogy mindazon művészi törekvések, melyekről lehet és érdemes beszélni, egyenes irányban az absztrakció felé haladnak. Ez a magyarázata annak, hogy az élettől sok helyütt eltávolodás történt, mert a kép egyszerűen szimbólum lett a művész számára.”

      Kérdéses, hogy a Viharos Adria szerepelt-e korábban valamelyik Vaszary-kiállításon. A hátoldalon látható bélyegző és a méretek alapján biztosra vehető, hogy valamikor a Postatakarék egyik aukcióján cserélt gazdát (a 77., 78. és 89. aukción szerepelt egy Tengerpart című kép, 48 x 60 cm-es mérettel), és nagy valószínűséggel azonos a MNG által 1961-ben rendezett Vaszary-emlékkiállításon bemutatott Vihar Rimini felett (olaj, vászon, 47,5 x 62, jelezve jobbra fent: Vaszary J) című képpel.

      Boros Judit

  71. Vaszary János - Strandon (Strand Portorose-ban) körül
    1. \n \n

      Képtörténet

      \n

      Kiállítva: Exposición Internacional de Barcelona (Barcelonai Világkiállítás), Barcelona, 1929 (Kat. 154. Plage de Portorose)

      \n \n \n \n \n \n

  72. Vaszary János - Tihanyi csúcshegy
    1. AUKCIONÁLVA:

      \r\n

      •BÁV 59. árverés, 264. tétel

      \r\n\r\n

      KIÁLLÍTVA:

      \r\n

      •1926. évi őszi kiállítás. Műcsarnok, Budapest, 1926. október–november, katalógus: 110.

      \r\n

      •Vaszary magángyűjteményekben. Virág Judit Galéria, Budapest, 2015. március 28. – április 25. katalógus: szám nélkül


  73. Vaszary János - Kertben
    1. \n

       

      A kert

      Vaszary egy dúsan burjánzó kert gazdagon beültetett, kerítéssel és sűrű lombkoronákkal lehatárolt részletét mutatja meg, melyben egy kalapot viselő kertész elmélyedt munkába merül. Az időtlen, meghitt hangulatot árasztó kompozíció egy évszázadokon átívelő művészet - történeti tradícióba illeszkedik. A csendes életet, az intim, idilli pillanatokat ábrázoló alkotásokon nem a nagy tettekre hivatott hős, nem a természet monumentális, félelmetes vagy éppen lenyűgöző részletei, nem a múlt dicső épületeinek elmúlást sugalló romjai tűnnek fel, a néző nem a cselekvésre hivatott emberrel és tekintélyt parancsoló tetteivel szembesül, hanem azokkal, akik elmélyült szemlélődéssel töltik idejüket, s kiknek nyugodtan sorjázó napjai belső erőiknek csendes formálásával telik. Ők azok, kiket „nem űznek balga vágyak, magukba szívják a föld gyümölcseinek illatát, anélkül hogy beléjük harapnának.” Ezeken a képeken az otthon, a biztonságos hajlék, a szelíd természet, s leginkább az ember alkotta kert válik a legfőbb témává: befogadható, bejárható világ, melyben maradéktalanul kiteljesedhet a mértékletes, pózok nélküli életöröm. Monet legendás kertje Givernyben, vagy éppen Rippl-Rónai Róma villája és Kunffy Lajos somogytúri birtoka jut a néző eszébe: a megtalált otthon, a személyre szabott, saját világ, mely kiemel az idő sodrásából és élvezetes csendjével ábrándozásra, önfeledt szemlélődésre, belső utakra hív.

      A kert ész

      Vaszary tökéletesen formálta képpé ezt a lélekállapotot. A kertész nála metafora, a környezete által magát, saját lelkét művelő ember szimbóluma, kinek szemlélődő tekintete nem a horizont távolba vesző fényeit kutatja, hanem a közeli, meghitt, a maga képére formált természet hétköznapi titkait fürkészi. Ez az elmélyült koncentráció érhető tetten a kép minden elemén: a komponálásban, a koloritban és a részletek finom megformálásában egyaránt. A végletekig leegyszerűsített téralakítás, a tudatos szerkesztés teljes hiánya azt sugallja, hogy a művész akadálytalanul, szándékolt korrekció nélkül engedi érvényesülni a természetben rejlő tökéletességet, s ezáltal a képi rendet nem a művész, hanem a valóságot alakító kertész teremti meg. Az organikus formák tobzódása mellett persze nem véletlenül jelenik meg a kerítés sűrű, vékony lécezésének finoman pergő ritmusa és a földön „elszórt” cserepek geometrikus felütései: e részletek az egész felületen jelzik a megszelídített természet határok közé zárt otthonosságát, másrészt finoman tagolják a szőnyegszerűen szétterülő zöld színzuhatagot.

      Színszimfónia

      Vaszary fokozatosan kibontakozó kolorisztikus érzékével ezen a képen igazi színkölteményt alkotott, melynek pergő akkordfutamában szinte kizárólag a zöld különböző árnyalatai szólalnak meg. A szellő által finoman mozgatott leveleken a nap szórt fénye eltérő szögekben verődik vissza, így hozva létre a lombokon remegő zöldek „tarka” együttesét. A lágyan megtörő zöld szín mindent beborító gyöngyházas tónusfátyla Jules Bastien-Lepage műveit, a francia festő-sztár sokakat elvarázsló finom naturalizmusát idézi, de a hangulat, az ecsetkezelés nagyvonalúsága és a reflexek gazdag szövedéke révén az impresszionisták kertkultusza, Monet, Manet és Renoir képei is felsejlenek.

      Vaszary János fiatalkori remekműve, a müncheni, majd párizsi tanulmányokat követően, közvetlenül az inspiráló itáliai utazás után készült Kertben című kompozíció az egész életmű egyik legszerethetőbb darabja. Puritán, szinte monokróm színvilága és szűk, színpadszerű tere miatt olyan, mint egy egyhúros hangszeren lejátszott, gyors ritmusú dallam: egyszerre csendes, visszafogott és egyszerű, miközben rafinált, virtuóz és megunhatatlan.

      Molnos Péter

      \n
      \n \n

      Képtörténet

      \n

      Kiállítva:- Az Ernst Múzeum aukciói XXVII. Budapest, 1924. március (Kat. 1023) - A Bizományi Áruház Vállalat 56. képaukciójának kiállítása, MOM Művelődési Ház, Budapest, 1981. december (Kat. 280) - Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007. október–2008. február (Kat. 19)

      \n \n \n \n

      Reprodukálva

      \n

      Reprodukálva:- A Bizományi Áruház Vállalat 56. képaukciójának katalógusa, Budapest, 1981. (41. oldal) - Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása, katalógus, szerk.: Veszprémi Nóra, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007. (168. oldal)

      \n \n \n \n

  74. Vaszary János - Pasaréti kilátás
    1. \n \n

      Képtörténet

      \n

      Kiállítva:\n-Vaszary János emlékkiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1961. (Kat. 298)

      \n \n \n \n

      Reprodukálva

      \n

      Reprodukálva:\n- Petrovics Elek – Kárpáti Aurél: Vaszary, Budapest, 1941. (101.)\n- Rabinovszky Máriusz: Révész István gyűjteménye, in: Magyar Művészet, 1936. (211.)

      \n \n \n \n

  75. Vaszary János - Reggeli fények
    1. Nem kétséges, hogy ha elfogadjuk a modern esztétika egyik megállapítását, miszerint a meglepetésre való képesség a művészi kvalitás egyik fontos összetevője, akkor Vaszary János ezen a téren alig talál ellenfélre a 20. századi magyar képzőművészet történetében. A harmincas évek előtt szinte minden kiállítása pazar stiláris átalakulásról adott számot, a műkritikusok és műgyűjtők sokszor álltak megdöbbenve újabbnál újabb művészi kísérletei előtt. A magyar festészet „kíváncsi embere” nem csupán a stílusokat, de a műfajokat, a témákat és a technikákat is látható élvezettel és félelmetes biztonsággal váltogatta. Plakát-, címlap-, szőnyeg-, kerámia- és bútorterv éppen úgy könnyedén ömlött a kezéből, ahogy néhány fennmaradt szobra, így híres önarcképe is meglepő plasztikai érzékről tanúskodik. Festett monumentális méretű pannókat éppen úgy, mint alig két tenyérnyi, intim hangulatú vásznakat, miközben a grafikai műfajokban is remekművek sora fűződik a nevéhez. Ám a festészet területén szinte egész pályáján dominált az olajfestés technikája: Rippl-Rónaival ellentétben szinte csak elvétve találunk életművében pasztellel megoldott, nagyobb lélegzetű kompozíciókat. Ezért is ritka érték és izgalmas meglepetés a most felbukkant, Reggeli fények című remekmű. A Bonnard puha fényekkel átjárt, férfias lírával telített enteriőrjeit idéző, szokatlanul intim kompozíció a meglesett pillanat illékony hangulatát közvetíti: két ember bensőséges együttléte a felöltözés momentumával zárul, miközben Vaszary a nézőpont frappáns megválasztásával a kép előtt álló szemlélőt a történet egyik szereplőjévé avatja. A női test a festő jellegzetes, szálkás vonalhálójából bontakozik ki, felszínét a sárgás reflexek oldják szinte lebegő könnyedségű folttá. Az aktot körülvevő tér, a csillogó rézágy, a színes kendőkkel ékesített fehér paplan és a reggeli nap fényétől ragyogó ablakok direkt tárgyi vonatkozásai másodlagossá válnak a pasztellkréta lendületesen papírra suhintott nyomai mögött: az áramló vonalak artisztikus kavargása, mint egy puha örvény öleli körül a lágyan előre hajoló aktot.

      MP

       

  76. Vaszary János - Pihenő akt (Ébredés)
    1. Talán egyetlen modern magyar művész sem tudta Vaszary Jánosnál frappánsabb és elegánsabb módon visszaadni azt a virágszerűen dekoratív, mégis hangsúlyosan érzéki szépséget, mely a századelő nőalakjainak specifikuma volt. Vaszary munkásságát - kis túlzással - végig lehetne követni nőábrázolásai, különösen aktképei mentén a kezdeti szecessziós, a természettel teljes összhangban élő nőktől a budoárjuk intim magányában levetkőző, fésülködő, tükörben tetszelgő alakokon át egészen a nagyvárosok femme fataljáig: kokottok, bártáncosok és egyéb félvilági nőtípusok puhán, kéjesen elevenednek meg a vásznain. A 30-as években szinte ennek kontrasztjaként felbukkannak, gyors, könnyed ecsetvonásokkal, csaknem lebegve megjelenítve a pihenésnek önmagukat önfeledten átadó, nyugágyban olvasgató, vagy csak napon sütkérező nők. Jelen képen mindez egyfajta árkádiai nyugalommal és tisztasággal párosul. A teremtésmítoszok ősállapotát idéző ábrázolásban világ és nő még éppen csak elválnak egymástól ártatlanságot sugallva, de önkéntelenül is már igéző, sőt csábító módon. A nőalak szépségét szemérmesen takargatja felhúzott lábaival, miközben felemelt karjai kihívóan feltárják fedetlen kebleit. Az égkék háttér előtt a természettel összeolvadva téren és időn kívűl létező nőalakot formázó ecsetvonások éppen csak érzékeltetik az öntudatára ébredő testet.

      MG

       

  77. Vaszary János - Déli pihenő
    1. Müncheni és párizsi tanulmányai során Vaszary megismerte a kortárs nyugati művészeti törekvéseket, a századforduló idején a naturalizmus és a szecesszió határán ingadozva igyekezett kialakítani saját művészi nyelvét. 1905 végén házasságot kötött és letelepedett Tatán. Az elkövetkező években készített intim hangvételű művein a családi élet idillje tükröződik, modelljei között többször fedezhetők fel családtagjainak arcvonásai. A személyes hangvételű képek első csoportja főként enteriőrökből tevődik össze, melyek esetében a Nabik – Pierre Bonnard vagy Édouard Vuillard – festészete keveredik a naturalizmus – elsődlegesen Puvis de Chavannes-i – hagyományaival. Vaszary 1905–1906-ban talál rá az impresszionizmusra: „a természetben csak azt látja és érezi, ami reá a legnagyobb hatással van.”1 A korábban a formákat követő, körülíró ecsetvonásai a pillanatnyi benyomások minél pontosabb visszaadásának érdekében fellazulnak,2 nagyobb, lendületesen felvitt színfoltokká bomlanak – egyúttal alakjai a szobák félhomályából kilépnek a napsütötte természetbe. Impresszionista életképeinek válogatott darabjait az „új Vaszary” a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének első, 1908-as kiállításán mutatta be. A kollekció ikonikus főműve a Reggeli a szabadban,3 ezen felül további, magángyűjteményekből ismert képek is azonosíthatók a kiállítási katalógusban közölt címekkel.4 Impresszionista ecsetkezelése nyomán a nyugodt, polgári témák vibráló fényjelenségekké válnak. Vaszary műveiben közös, hogy „nagy mennyiségben rakja fel a festéket és ezen színvegyülékkel modellálja a természetet a rajz mellőzésével, [...] egyöntetű benyomással bíró színnel stilizált műveket alkot.”5 A kertben ülő nőt ábrázoló festményre éppúgy illik Szalkay Gusztáv megállapítása, mint Vaszary Nemzeti Szalonban kiállított képeire. A fehér pad mögött árnyékot adó fenyőfák sűrű lombjának monoton mélyzöld harmóniáját csak egy-egy megvillanó fényfolt töri meg. A dekomponált szerkesztéssel mozgalmassá tett képtér jobb alsó harmadát kitöltő varró nő – Vaszary impresszionista képeinek visszatérő motívuma6– ruháját mesterien, néhány határozott foltból építi fel, ugyanakkor arcvonásait gondos, apró ecsetvonásokkal modellálja.

      Szeredi Merse Pál

      1 Ernst Lajos, Vaszary János, in: Vaszary János művei (1906. március) , kiáll. kat. Nemzeti Szalon, Budapest, 1906, 7.

      2 Vö.: Lázár Béla, Vaszary János, Művészet 5/5 (1906), 281–290.

      3 Reggeli a szabadban, 1907, olaj, vászon, 77,3x100 cm, j.b.l.: Vaszary J. 1907, Magyar Nemzeti Galéria.

      4 Séta a parkban, 1907, olaj, vászon, 106x80 cm, j.b.f.: Vaszary 1907, Kieselbach Tamás gyűjteménye, Séta a szabadban (A művész felesége napernyővel), 1907, olaj, vászon, 74x57 cm, j.j.l: Vaszary 1907, magántulajdon; Napsütéses kertben, 1907, olaj, fa, 39x50 cm, j.b.f.: Vaszary J. 1907, magántulajdon. Reprodukcióikat lásd: Vaszary János gyűjteményes kiállítása, szerk. Szücs György – Veszprémi Nóra, kiáll. kat. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007, katalógus: 50–52.

      5 Szalkay Gusztáv, M.I.É.N.K., Szabad Művészet 1/1 (1908. január 15.), 7–8.

      6 Varró nő, 1906, 28x45 cm, olaj, falemez, j.j.l.: Vaszary J. 906, magántulajdon (Virág Judit Galéria, 11. aukció, Budapest, 2002, 137. tétel); Varró nők, 1906, 56 x 70 cm, olaj, vászon, j.b.l.: VJ06, magántulajdon (Kieselbach Galéria, 24. aukció, Budapest, 2003, 41. tétel); Kézimunkázó nő, 1907, olaj, vászon, 75,5x40,5 cm, j.b.f.: Vaszary J. 907, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

  78. Vaszary János - Fürdőzők a szabadban (Fényes-fürdő Tatán)
    1. Az örökké kísérletező, kipróbálatlan utakat kereső Vaszary, a magyar festészet "kíváncsi embere", a XX. század első évtizedének közepére elérkezettnek látta az időt az újabb stílusváltásra. Ez, az életmű egészének ismeretében tipikusnak mondható esemény egybe esett a festő életének néhány meghatározó momentumával. 1904-ben megismerkedett későbbi feleségével, akit a következő év őszén oltár elé is vezetett. A korán jött sikerekből, képeinek eladásából és nem utolsó sorban a jelentős bevételeket hozó oltárkép-megrendelésekből már fiatalon tisztes vagyont halmozott fel, így Budapesten lakást rendezhetett be. A házaspár Thoroczkai Vigand Ede, a magyar szecesszió egyik meghatározó építészének tervei alapján Tatán villát építtetett, s ettől az időtől fogva Vaszary a nyarakat itt, a hidegebb évszakokat pedig krisztinavárosi lakásukban töltötte. Külső és belső harmónia, a megérdemelt siker biztató elégedettsége alakította hangulatát, s ez a felszabadult gondtalanság festészetében is megmutatkozott. Képei kivilágosodtak, színei feltüzesedtek, ellenállhatatlan lendület és frissesség borította el vásznait.

      Vaszary azon művészek közé tartozott, akik nem befelé fordulva, saját, egyéni világot építve alakították ki művészi formanyelvüket. Folyamatos és intenzív kapcsolatot tartott fenn korának nemzetközi irányzataival, s ezek az inspiráló hatások jól nyomon követhetők alkotásain. A Budapesten, Münchenben, majd Párizsban töltött tanulóévek után is fontosnak tartotta, hogy időről-időre nagy utazásokat tegyen Európában, s a helyszínen tanulmányozza a legújabb festői irányzatok művészi termését. 1904-ben ismét Párizsban járt, a következő év tavaszán pedig Itália érintésével több hónapos spanyolországi tanulmányútra indult. Velence, Padova, Milánó, Nizza, Monte-Carlo, Monaco, Barcelona, Madrid, Toledo, Escorial és Segovia voltak utazásának egyes állomásai. A Vaszaryt személyesen is jól ismerő művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum egykori, legendás igazgatója, Petrovics Elek, e spanyolországi út tapasztalataihoz köti a festő impresszionista korszakának megszületését: "Palettája lassankint felderült, a tompított tónusról változatosabb és melegebb színekre tért át és néha már felvillant munkáiban az a tűz és feszültség is, mely ezentúl mintegy állandó eleme, meghatározó ismérve lett művészetének. (...) Az élet színes gazdagsága elragadta, fény, levegő, mozgás költözött képeibe, leginkább ebben az időben lett úrrá művészetében az impresszionizmus szelleme."

      A most vizsgált, Fürdőzők a szabadban című kép Vaszary 1905-ben kezdődő, monográfusai által impresszionistának nevezett korszakának egyik csúcsteljesítménye. Bizonyos tekintetben egy pár esztendős, következetes fejlődési szakasz összegzését és lezárását is jelenti: a néhány évvel korábbi, az évtized közepén született képeinek oldottabb, lazább ecsetkezelését, lágyabb színharmóniáit szilárdabb rend és expresszívebb, tüzesebb kolorit váltja fel. Mintha a képen már a posztimpresszionisták, Van Gogh és a nyomában járók, Vlaminck és Derain 1905-ös festményeinek a tanulságát is felfedezhetnénk: az egymástól elkülönülő ecsetvonások, az élénk narancs, lila, kék, sárga és zöld festékpászmák életteli remegése vibráló ritmusba fogja az egész képfelületet. A spanyol út kapcsán nem csupán a klasszikusok, Goya és Velazquez hatását kell megemlíteni, de olyan, festői karakterük alapján Vaszaryval rokon művészekét is, mint a látványos, impresszionisztikus strandképek sorát alkotó Sorolla i Bastida.

      Vaszary a most bemutatásra kerülő festményen talált rá arra témára, mely később, mintegy két évtizeden át végigkíséri pályáját, sőt fehéralapos korszakának egyik vezérmotívumává válik. A vízpart, a fürdőző emberek sokaságának látványa tökéletesen megfelelt a festő alapvetően életigenlő, érzéki művészetének, energikus emberi karakterének. Vaszary nyaranta minden bizonnyal gyakran lejárt a Tatához közeli Fényes-fürdőre, arra a kristálytiszta, forrásvízből táplálkozó strandra, mely az Estreházy család birtokán feküdt, s melyet nem csupán a város előkelőségei, de a század első évtizedeiben a grófné is szívesen látogatott. A festő számára a konkrét helyszínnél azonban sokkal fontosabb a színek és formák megkapó játéka. Nem csupán a fényeffektusok, a szín izgalmas változékonysága kötötte a fürdőzés motívumához, de minden bizonnyal megfogta e szórakozás hangsúlyosan érzéki, mondén jellege is. Ösztönösen érzett rá az egyik őselem közelségének, látványának ellenállhatatlan vonzerejére. Saját, későbbi strand-képei kapcsán írt szavaiból is tudjuk, mennyire tisztában volt e festmények archetipikus eredetű kisugárzásával: "nem külön a sós tengeri fürdő, nem külön a hullámverés, a forró föveny, a perzselő napsugár és felszabadító meztelenség az élet - hanem mind együttvéve az igazi egyesülés az ősi erőkkel."

      A Fürdőzők a szabadban Vaszary impresszionista korszakának egyik leglátványosabb darabja. Nem véletlen, hogy a festő csaknem valamennyi monográfusa közölte könyvében a kép reprodukcióját, s hogy évtizedekig legjelentősebb gyűjtőjének, Révész Istvánnak a kollekcióját gazdagította.

      PROVENIENCIA
      Egykor Révész István tulajdonában.

      KIÁLLÍTVA
      Vaszary János emlékkiállítása. Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete (volt Ernst Múzeum). 1940. (68. Fürdés a tóban)
      Vaszary János emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1961. (69. Fényes fürdő Tatán)

      REPRODUKÁLVA
      Vaszary János. Bev.: Petrovics Elek, Kárpáti Aurél. Budapest, 1941. (22. Fényes-fürdő Tatán)
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978. (59. Tatai strand)
      Haulisch Lenke: Vaszary 1867-1939. Budapest, 1963. (18. Tatai strand)

      IRODALOM
      Lázár Béla: Vaszary János. Budapest, 1923.
      Bálint Jenő: Vaszary János művészete. Budapest, 1927.
      Rabinovszky Máriusz: Révész István gyűjteménye. In: Magyar Művészet, 1936. 204-214.
      Vaszary János. Bev.: Petrovics Elek, Kárpáti Aurél. Budapest, 1941.
      Haulisch Lenke: Vaszary 1867-1939. Budapest, 1963.
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978.
      Rum Attila: Vaszary. Budapest, 2005.
      MP
  79. Vaszary János - Pihenő matrózok
    1. A Magyar Nemzeti Galéria legutóbbi Vaszary-retrospektív kiállításának kurátora, Gergely Mariann jellemezte úgy Vaszary János működését, hogy ,,modernitásra nyitott, újító szelleme és virtuóz mesterségbeli tudása nyomán fantasztikusan gazdag, stílusában változatos életmű született a keze nyomán. A hatalmas életmű, mint azt a kiállítás is bizonyította, mindegyik életszakaszban számos példával bizonyította a művész képességét a megújulásra, még idős korában is. És itt nemcsak az egyes korszakok szellemiségét leginkább tükröző ,,stílustiszta remekművekre kell gondolni, hanem olyan kisebb alkotásokra, vázlatokra is, amelyek inkább kiindulópontjai a művész ötleteinek, újra való fogékonyságának reprezentánsai. Épp az 1930-as évek közepi tengerparti festményei kapcsán lehet az absztrakcióra való törekvésről beszélni, mely a szabad festőiségen belül a figurativitás legvégső határáig juttatta el művészetét. Ebben szinte visszanyúlt híres szecessziós női portréjának megfogalmazás módjához, melyben szintén a szín mellett a dekoratív szemlélet dominált. Vaszary János két évig tanult a pesti Mintarajziskolában, mielőtt 1887-ben Münchenbe ment, ahol az akadémián és Hollósy Simon körében egyaránt megfordult. 1890-ben a neves párizsi szabadiskolában, a Julian Akadémián képezte tovább magát, majd három évig Rómában élt. Vaszary élete folyamán többször visszatért ezekre a helyszínekre, Párizsba tanulni, Itáliába elsősorban nyaralni és vázlatozni. 1893-1894-ben ismét Párizsban dolgozott. 1905-ben és 1911-ben olasz- és spanyolországi tanulmányutakat tett. Hatottak rá a posztimpresszionista mesterek, a szecesszió, az expresszionizmus, s mindazok a tendenciák, amelyben a festőiség, a színek harmóniája előtérbe került. 1920-ban a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezték ki, ahol 1932-ben bekövetkezett menesztéséig a szabad szellemű oktatás, az avantgárd megértéséért küzdött. Közben a köré gyülekező fiatalokkal megszervezte a Képzőművészek Új Társaságát 1924-ben és az Új Művészek Egyesületét 1927-ben. 1932-ig Klebelsberg Kuno kultuszminiszter bizalmát élvezve a korszak kultúrpolitikájának is támogatott mestere maradhatott, meghurcolása Klebelsberg halálával kezdődött. Az idős mester ezután magániskolákban tanított, s egyre gyakrabban utazott külföldre pihenni. A műgyűjtők körében talán a legismertebb, közkedvelt stílusa az 1930-as évekre alakult ki, amelyben az art deco kultúra frivol könnyedségét az izmusok dekoratív színességével hozta szintézisbe. Ez a lágy festőiség 1930 körül élénk, életerős színezéssel párosult, az 1930-as évek második felére azonban letisztult, a tónusok finom átmeneteire. Az aukcióra kerülő mű, a Pihenő matrózok sem az éles színkontrasztokra épül, sokkal inkább a világos és sötét színmezők ellentétére, a vörös-zöld és a fehér-sötétkék kontrasztjára. Ecsetkezelése ennek is rendkívül gyors és könnyed, a matrózok testét egyetlen hullámvonal jelöli, a matisse-i dekoratív pragmatizmus értelmében, ahol az apró részek a képegész kellemes megjelenésének vannak alárendelve. Vaszary mindazonáltal a hullámzó kontúrokkal a tengerparti szelet is, sőt a hullámzó víz érzetét is fel tudta kelteni. Vaszary az 1920-as években elsősorban az Adrián töltötte nyarait, 1929-től utazott inkább az olasz Riviérára, 1934-ben Rapallón járt, 1937-ben San Rémóban. Minden útján sokat vázlatozott, rajzolt, hogy műtermébe hazatérve kibontsa nagy méretekben is kompozícionális ötleteit. A helyszíni vázlatok ellesett pillanatképek, melyek egyszerűségét, dinamikáját kívánta átvinni a táblaképeire. A Pihenő matrózok c. festmény is egy ilyen pillanatnyi jelenet gyors rögzítéséből keletkezhetett.

      Kiállítva:
      20th Century Hungarian Art Works of Twenty-One Painters, London, 1939 Vaszary János és Vaszary Kolos, a Magyar Nemzeti Galéria és a Vaszary Villa közös kiállítása, Balatonfüred 2010 május 29 - október 31.
      Reprodukálva:
      Petrovics-Kárpáti: Vaszary kötet, 1941 Haulisch Lenke: Vaszary monográfia, 1978 Artmagazin: 2006/4, 80. oldal Vaszary János és Vaszary Kolos kiállítási katalógus 2010, 15. oldal Múzeum Café, 2010 október-november, 72. oldal

  80. Vaszary János - San Domenico, Siena
    1. Feltehetőleg kiállítva:
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Művészház, Budapest, 1912. március - április, katalógus: 51. vagy 54. számon

      Reprodukálva:
      Vaszary János (1867-1939) gyűjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007. 61. oldal

  81. Vaszary János - A borgói szorosban
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Vaszary János. Qualitas Galéria, Budapest, 1992. március 13. – április 3. katalógus: 20.

  82. Vaszary János - Ülő akt hátulról
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A kezdeti naturalista és szecessziós alkotások után Vaszary János művészetére a modern francia piktúra volt hatással. Az 1910-ben készült Háttal ülő női akt című, a tiszta vonalrajzra épülő kompozíciója Matisse egyetlen körülfutó kontúrvonallal átfogott aktjainak magyar rokona, s azon hazai művek sorába tartozik, melyek párizsi hatásra ekkoriban születtek a magyar festészet és rajzművészet terén. Vaszary dekoratív, szintetikus aktrajzaihoz a húsz évvel korábbi akadémiai stúdiumok szolgáltak biztos mesterségbeli bázisul. Szellemiségükre - mint a művész munkásságának egészére - az örömteli élet szeretete, a nagyvárosias frivolitás jellemző.

  83. Vaszary János - Mézeskalács árus
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Vaszary János művészete azoknak a mind méretükben, mind jelentőségükben méltán nagynak mondott életműveknek (Csók, Rippl-Rónai, Csontváry) a sorában helyezkedik el, amelyekből kirajzolódik a magyar posztimpresszionizmus összetett képe. A festészet mellett gobelintervezéssel is foglalkozott; Mézeskalácsárus c. műve 1906-ban készült, abban a stílusperiódusában, amelyben festészetére is, textilművészetére is a szecesszionizmus dekoratív formavilága nyomta rá bélyegét. Vaszary szecesszionizmusa azonban mindvégig megőrzött valamit a pályakezdő évek naturalista fölfogásából, s még a gobelintechnikában is - amely pedig önként kínálja az elvontabb ornamentika lehetőségét - a klasszikus képszerkesztés alapján és realisztikus elemekkel fogalmazta meg témáját.

  84. Vaszary János - Tavasz
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Ez a kecses bájú és elegáns litográfia az École de Paris hatását mutatja.

  85. Vaszary János - Tavaszhoz
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Ez a rajz az egyik legszebb példája a magyar Art Nouveau aktoknak. A nézőnek háttal állva, virágkoszorúval a hajában az alak a tavasznak és az ébredésnek nyiltan erotikus szimbóluma. A kompozíció sémája Ingres Forrás-a óta népszerű, de Vaszary képe világosan mutatja az Art Nouveau szemléletet.

  86. Vaszary János - Álló akt
      • 1900 körül
      • Rippl-Rónai József Múzeum, Kaposvár

      A "fin de siecle" korszakában a női akt ábrázolása különleges kategóriát jelent. Bibliai és mitológiai témáknál a bűnt és a kísértést jelenti; máshol halálos ölelésű vámpir vagy szfinx; néha azonban csak önmagában a szépséget mutatja. Vaszary Álló aktja ebbe a kategóriába tartozik. A kép egy pillanatfelvétel közvetlenségével mutatja az öltözködés intim pillanatát.

  87. Vaszary János - Aranykor
      • 1897-98
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Vaszary stílusa induló éveitől haláláig sok változáson ment keresztül, az Art Nouveau-tól a poszt-impresszionizmusig. Az Art Nouveau korszaka rövid volt, mégis egyik főművét, az Aranykort ebben a stílusban készítette. A festmény nosztalgikus vágyódást fejez ki az elveszett paradicsom után. A festmény keretét is a festő készítette, ennek indaszerű díszítése a festmény elégikus, látomásszerű tájképe folytatásaként hat.

  88. Vaszary János - Katonák hóban
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Az I. világháborúban az osztrák-magyar közös hadsereg sajtóhadiszállásán haditudósítóként dolgozó Vaszary Jánosnak s egyúttal a korszak háborús műveinek egyik kiemelkedő példája a Katonák hóban c. olajfestmény. Vaszary a háborút a kiszolgáltatott tömegek oldaláról szemlélte, éppen mint Mednyánszky László. Harctéri élményeit mesterien sűríti és fokozza drámaivá a téma megválasztásával. A képen a fagyhalállal és végső kimerüléssel küzdő embercsoport hóval és széllel viaskodva, hegynek fölfelé halad, egyik összeeső bajtársukat támogatva. A művész az életért való harc e komor ábrázolásában szinte teljesen lemond a színekről, csupán a fekete-fehér árnyalatait alkalmazza. Az íj alakban meghajló, átlósan komponált sötét csoportot elölről és hátulról a hó tömegének hasonló formájú fehér foltja veszi közre. A sötét rongyok közül kivillan, meggyötört arcok, a széles, indulatos ecsetkezelés, a felrázó, cselekvésre késztető hang a kor követelményeire érzékenyen reagáló festő expresszionista korszakát készíti elő.

  89. Vaszary János - Katonák egy kárpáti faluban
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      Vaszarynak a tízes évek elején készült elegáns, könnyed, a vonal dekoratív ritmusára épített, minden árnyékolás nélküli tusrajzait váltják fel az I. világháború frontjain készült vázlatoknak szálkás, realista ceruzavonásai vagy a döbbenetet színekre átköltő akvarelljei. A szerb fontra 1914 novemberében ment a festő. A Rippl-Rónai megörökítette kezdeti lelkesedés ábrázolását a későbbi eseményekről tudósító művészek vázlatkönyveiben a frontokon készített megdöbbentő rajzok követik. Az egymás sebét kötöző vagy a lángoló falvakból menekülő emberek nyomorúságát nagy együttérzéssel jelenítették meg. A művész hagyatékából a gyűjteménybe került lap és a hozzá hasonló képek ragyogó színei, sodró ereje tanulságként tovább élnek Vaszary festészetének háború utáni korszakában is. De ekkor már a nagyvárosi kávéházak, mulatók, a gondtalan tengerparti nyaralók élete foglalkoztatja, ezek témái lépnek a háborús lapok helyébe.

  90. Vaszary János - Lilaruhás nő macskával
      • Magántulajdon

      Ez a magas, keskeny kép az adott korszakban tipikus volt és kiválóan alkalmas volt a kor divatos karcsú, dekadens nőalakjainak a bemutatására. A kép finom erotikáját a hullámzó vonalak összetett játéka nemesíti meg.

  91. Vaszary János - Lovasok a parkban
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A század első felében a magyar festészet egyik vonzó alakja, ragyogó kolorista. Fantáziadús, modern törekvésekre érzékenyen reagáló festőisége jelentős helyet biztosít számára művészetünk történetében. Párizsban a francia festészet légkörében R. Dufy, H. Matisse, C. van Dongen hatása alatt alakult ki dekoratív stílusa. Dinamikus egyénisége kontrasztokat kedvelő, szenvedélyes előadásmódjában is érvényesül. "A természetből csak kiindulni vagy arra szuggesztív erővel emlékeztetni is elég" - vallotta, s e felfogás jellemzi temperamentumos festészetét. Mint főiskolai tanárnak nagy hatása volt a fiatal generációra és a magyar avantgarde törekvésekre. A képet Révész István festőművész gyűjteményéből 1961-ben vásárolta a Magyar Nemzeti Galéria.

  92. Vaszary János - Városi világítás
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A városi világítás című festmény elválaszthatatlan az egykorú életérzéstől, képzőművészeti áramlatoktól. Igaz vallomása annak a festőnek, aki így írt 1927-ben: "a kialakuló művészethez több köze van egy lokomotívnak, mint Rafaelnek". Vaszaryt magával ragadta a húszas évek technikai forradalma által átalakult természet, elsősorban a nagyváros képe. A festmény két részre tagolódik. Függönytelen hatalmas ablakon keresztül láthatjuk a kivilágított nagyvárosi utcát, rádió-cég, tánclokál fényreklámaival, hirdetőoszloppal, az utcán haladó autók és emberek soraival. Az ablak előtt a szobában, a kép előterében bubifrizurás, fanyar szépségű, fiús alakú akt fekszik, a kor női szépségideálja. A tárgyak kontúrjai által horizontálisan-vertikálisan tagolt utcát a kép átlóinak irányába reflektorok csóvái bontják meg, melyek fényéből a szoba terébe is jut, hogy a női teste átitassa és kiemelje környezetéből. Ezt szolgálja az akt alatt elhelyezett fekete takaró is, és a festőnek az a megszokott módszere, hogy az emberi alakot némi plasztikus formaadással kiemeli a síkra áttett, dekoratív környezetből. A mű megformálásának mikéntjébe Vaszary a maga módján beleépítette a purizmus és konstruktivizmus tanulságait anélkül, hogy természethez való kötöttségét föladta volna.

  93. Vaszary János - Fények a vízen
    1. Reprodukálva:
      Vaszary Jánosné tulajdonaként
      Petrovics Elek - Kárpáti Aurél: Vaszary János Budapest, Athéneum 1941. 69. oldal

  94. Vaszary János - Rimini strand
    1. Proveniencia:
      egykor Révész István gyűjteménye

      Kiállítva:
      Esposizione d’Arte Ungherese. Palazzo Rosso, Genova, 1929. katalógus: 170.
      Neuzeitliche Ungarische Ausstellung. Norishalle, Nürnberg, 1929. katalógus: 383
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1930. február, katalógus: 91.
      Vaszary János emlékkiállítása. Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete, Budapest, 1940. március 3–17. katalógus: 143.
      Enit-díj. Nemzeti Szalon, Budapest, 1943. április, katalógus: 173.
      Vaszary János emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1961. katalógus: 146.
      Vaszary. Galerie Semiha Huber, Zürich, 1964–1965. katalógus: 2.

      Kiállítva és reprodukálva:
       A magyar festészet rejtőzködő csodái – Válogatás magyar magángyűjteményekből II. 1920-1984, Mű-Terem Galéria, Budapest, 2005. szeptember 10. – október 9. 166-167. oldal

      Reprodukálva:
      Rabinovszky Máriusz: Révész István gyűjteménye. Magyar Művészet, 1936. 209.
      Kárpáti Aurél – Petrovics Elek: Vaszary. Athenaeum, Budapest, 1941. katalógus: 63.
      Sz. n.: Az Enit-díj kiállítása a Nemzeti Szalonban. Szépművészet, 1943. 5. katalógus: 3.
      Haulisch Lenke: Vaszary 1867–1939. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1960. katalógus: 42.
      Vaszary János emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1961. címlap
      Vaszary. Galerie Semiha Huber, Zürich, 1964–1965. katalógus: 2.
      László Gyula: Vaszary János emlékezete. Kaposvár, 1967. katalógus: 11.
      Dutka Mária: Vaszary János. Nők Lapja, 1967. 48. 17.
      Rózsa Gyula: János Vaszary. Hungarian Review, 1970. április 11.

  95. Vaszary János - Hölgy rózsás kalapban (Színek kékben)
    1. Kiállítva: Művészház, 1912. Vaszary. katalógus: 155.

      Kiállítva és reprodukálva: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2006. katalógus: 270.

      Reprodukálva:
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1960. 21. kép
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978. 18. színes tábla
      Modern Magyar Festészet 1892-1919, Kieselbach Tamás szerkesztette, Budapest, 2003. 321. oldal
      Rum Attila: Vaszary János, Bumbum, Budapest, 2005. 46. kép
      Vaszary János gyűjteményes kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007. október 18 – 2008. február 10. 57. oldal, 1. kép

  96. Vaszary János - Evezősök vízparton

    1. Képünk keletkezése idején - a két világháború között - Vaszary János ismét új "korszakba" lépett. Szecessziós szintézisét megakasztotta az első világháború, amelyben más magyar festőkhöz hasonlóan hadifestőként vett részt; borongós hangulatú hadszíntér és vonuló hadifoglyokat rögzítő rajzain lemond a rá jellemzo erőteljes koloritról, festői eszközeiben takarékosabb lesz, hogy a vonal kifejezo erejével, dokumentarista tisztasággal szóljon a háborús tragédiákról. Vaszary a háború után tatai házába húzódott vissza, továbbra is festett (illetve a magyar muvészeti közéletben is egyre aktívabb szerepet játszott) és bár csendéleteiben és tájképeiben alapvetoen megorizte a Cézanne-ig visszamutató posztimpresszionizmus alapjait, a háborús élmények és a német expresszionizmus színben és a faktúrában felerősítette ekkori képeinek drámai hatását. A Helikon cég 1922-ben adta ki Vaszary János elméleti indíttatású írását, "Természetlátás és képszerűség" címmel, amelyben a vízió, a látomás, és a belülről építkező kép sajátossága kapcsán a következőket állapítja meg: "a kép ...a festő elképzelése, víziója, de ábrázolása is ... A természeti formák tanulmányozásának első kelléke a benső szerkezet kutatása... vagyis: a benső, lényegestől való szervi kiindulás. A tárgyak és az alakok külső felületén megjelenő formák a benső organikus struktúra hatásai." Úgy tetszik, Vaszaryt ez idő tájt a kubizmus térszemlélete, a festményen tükröztetendő szerkezet még mindig foglalkoztatja, a szaggatott festékfelvitel és a fényben felvillanó alapszínek mégis, mintha a szubjektumon átszurt élményeket nyomatékosítanák a húszas évek eleje, sötétebb alapozású korszakában. A Vízparti evezősök a fenti stiláris és tartalmi jegyek ismeretében az 1920-as évek átmeneti, ún. "kék korszakába" (Haulisch Lenke) sorolható be. "A kép saját életét éli, szuverén, mint maga a természet ... önmagáért van - a forma és szín életét fejezi ki" - mondja Vaszary, mintha dinamikusan formált tájképéről beszélne. A festményen plasztikusan bomlanak ki a víz fölött gyülekező felhők és a koncentrikus körökben fodrozódó víztükör, valamint a készülő vihar drámai, atmoszferikus hatását erősítik a zöld-kék-fehér kontrasztra épülő színhatások. Vaszary a szűk, szárazföldi előtérben mozgatja apró, staffázs-szerű alakjait, akik a csónakjaikat időben biztonságba helyező intencionált mozdulatok, gesztusok hordozói csupán. És ugyanok, valamint a horizontális tagolást nyomatékosító hajótestek azok, amik a víz, a szárazföld és az égbolt színátmeneteit barnákkal, vörösekkel és sárgákkal tarkítják - az impresszionizmus örökségeként. Vaszary már a háborús rajzain is élt az égboltot, szálkázott ecsetvonásokkal "felszántó" festői megoldások lehetőségével, amelyet későbbi képein is eloszeretettel alkalmazott. A Lovasok a parkban címu 1919-es festményén is hasonló formai megoldással él a kastélyt övező park, hegy és égbolt összetalálkozásának megjelenítésénél, bár a "narratív" szálat hordozó lovasok és kastély részletezőbb variációt mutatnak. A Vízparti evezősökön Vaszary majdnem eljutott arra a pontra, amikor a vászon felületére felvitt markáns ecsetvonások nyomán a reális téma elveszíti ábrázoló jellegét, és a "belső képek", az "önmagáért való forma és szín" állapotait rögzítik. Perneczky Géza találóan jegyzi meg Vaszary "rebellis" természete kapcsán: elment mindig az utolsó határig, ami a művészet és élet mezsgyéjén még járható volt, de soha nem lépett át a művészetnek azokba a tartományaiba, ahonnan a polgári létbe már nehéz vagy lehetetlen lett volna a visszatérés.

      Irodalom:
      Haulisch Lenke: Vaszary. Bp., 1978 Vaszary János. Biográfia és bibliográfia.
      Bev. Tan.: Perneczky Géza., Kaposvár, 1970.
      Petrovics Elek - Kárpáti Aurél: Vaszary. Bp., 1941.
      Vaszary emlékkiállítás. MNG, Bp., 1961.
      AK

  97. Vaszary János - Hölgy rózsás kalapban (A művész felesége)

      A festő -ahogy azt a róla szóló szakirodalom gyakran kiemeli- mindig élénk figyelemmel kísérte a kortárs törekvéseket, de még a század elején, a modernizmus mindent elsöprő lendületében sem vált avantgárd művésszé. Feleségét ábrázoló képe ugyanakkor a fauve festészet kései periódusának remekei mellé tehető. "Előadásmódja már az impresszionista és posztimpresszionista szín- és formaösszefoglalásokon alapszik. Ez utóbbibban, és abban, hogy képeinek kompozícióját a tiszta színek ellentétére alapítja, a francia "vadak" rokona"- írja Haulisch Lenke. S valóban: a kalap sárga karimája mögül felbúgó mélylila, valamint a zöld levelek előtt kiáltó vörös és ahogy e komplementer- kontrasztokra felépül a kép, a "vadak" felfogására utal. Vaszary azonban, aki "végig megmarad az érzéki valóság lekötelezettjének, feltétlen csodálójának" kifinomult vonalkultúráját adja ehhez és azt a sodróan dinamikus, sűrű, rovátkoló vonalvezetést, amit majd Uitznál is látunk. A mű másik érdekessége a személyesség és a festoi téma öncélú megragadásának folyamatos egymásbajátszása. Hiába tudható, hogy itt azonosíthatóan a feleség jelenik meg, e megállapításon túl a művészt mégis az érdekelhette inkább, hogy az arcképen hogyan nyilatkozhatnak meg a festészet - vonalnak és színnek engedelmeskedo - törvényei. Egyszerre látható itt portré és virágcsendélet - megintcsak Vaszary kedvelt témája - egy bravúrosan összefogott kompozícióban. A fejét kissé oldalra hajtó, szemét lesüto finom vonalrajzú profil sajátos ellenpontját alkotja az élettol duzzadó, kibomló, és így a formák határozottabb kontúrjait kikezdo virágcsokornak. Az arcot és a csendéletet köti össze a sárga reflexekkel tarkított kalap ellipszise. Már korai, nagy feltűnést kelto festményén, a Feketekalapos non (1894) is megfigyelheto, hogy a noalak arca és a kalap a képsík dekoratív rendezésére, a körvonalak szertelen hullámzására bevetett "ürügy"; a forma és a szín nyomán keletkezik szemünk elott az összkép. A festmény határesetet villant föl: még nem a tízes évek közepére jellemzo, a cézanne-i képépítést alkalmazó, keményebben formált "csendélete" ez, de már nem is a fénynek színekre gyakorolt hatását fürkészo zamatos posztimpresszionizmus. Leginkább azt lehetne mondani, hogy a egy sajátosan vaszarys szintézist valósít meg, amelyben egyensúlyba kerül személyesség és kívülállás, rajzosság és színek, amely a kép kis mérete és intimitása ellenére is nagy intenzitással képes megszólaln.

      Reprodukálva:
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1960., 21. kép
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Bp., 1978., XVIII. színes tábla

      Irodalom:
      Farkas Zoltán: Vaszary János gyujteményes kiállítása. Vasárnapi Újság, 1912. 13.sz. 248.o.
      Vaszary János emlékkiállítása, Budapest, 1940. kat.bev. Petrovics Elek
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978.
      Kállai Ernő: Új magyar piktúra 19oo-1925. Bp, 1990.
      Vaszary János biográfia és bibliográfáia. Bev. Tan.: Perneczky Géza. Kaposvár, 1970. Magyar Muvészet
      Lázár Béla: Vaszary János. Az Ernst- múzeum muvész- könyvei, Bp. 1923.

      Analógia:
      Profil (Felesége arcképe)
      Feketekalapos nő, 1894

  98. Vaszary János - Akt műteremben

    1. Különleges alkalom az aukció közönsége számára is, hogy két olyan Vaszary- képet láthat együtt, mint amilyen a Hölgy rózsaszín kalapban és az Akt műteremben, hiszen a kirobbanó életöröm festője, a hedonista Vaszary egyik legfontosabb témája, A NŐ jelenik meg két teljességgel különböző alakban. A műteremben egy meztelen fiatal nő minden szépelgő vagy szándékoltan erotikus póztól mentes, magafeledten alvó figuráját látjuk - egy békés, lopott pillanat tanúiként. Az alabástromfehér bőrön kékes, szürkés árnyak játszanak, üde rózsaszínek villannak, a fény néhol finoman puhítja a kontúrokat, az ecset szinte dédelgetve időz a sötétrózsaszín foltocskákkal jelzett formáknál. A test súlyától behorpad a párna, lába alatt összegyűrődött a lepedő, a kar, a csukló és az ujjak hajlása szögletes, szaggatott ritmusú, a szétterülő, sűrű, sötét haj födetlenül hagyja az arc egy részét, a fülecskét és a finom ívű, gömbölyű tarkót. Mennyi apró, véletlenszerű motívum, mely most hirtelen és önkéntelen feltárulkozásában szinte erotikusabb, mint a meztelen test egésze! S miközben a művész hallatlan finomsággal és érzékenységgel formálja meg az aktot megadva a tiszteletet a csodálatos pillanatnak, a nőiség e spontán, természetes megnyilvánulásának - a képfelület egésze nyugtalanul vibrál. Vibrál a villódzó fehér fényektől, a széles, lendületes, erőteljes, de nem nyomasztóan súlyos ecsetvonásoktól, mintha az alvó körül minden mozgásban lenne. Ez a dinamizmus, az élet szépségének felfedezése az apró rezdülésekben, a dús festőiség egyértelműen mutatja Vaszary művészi irányultságát és alkati hasonlóságát a franciás temperamentumhoz, noha ekkoriban a német expresszionizmus is megérintette. Művészete éppen ekkoriban, "a két világháború között vált leginkább sajátossá, leginkább önmagává"- írja Haulisch Lenke. Nem véletlen, hogy képünk stiláris értelemben vett párdarabjai (Ébredés, Lovasok) közül került ki a monográfia címlapja is (Színpadi jelenet). A festmény tehát igazi ritkaság - hangja jól hallhatóan csendül ki a fontos műveké közül, s ha keletkezési idejére, a világháború utáni szituációra gondolunk, az Élet olyan komoly, lírai, őszinte hangú dicsérete zeng fel benne, mely felér minden mámoros hangú dicshimnusszal.

      Irodalom:
      Farkas Zoltán: Vaszary János gyujteményes kiállítása. Vasárnapi Újság, 1912. 13.sz. 248.o.
      Vaszary János emlékkiállítása, Budapest, 1940. kat.bev. Petrovics Elek
      Haulisch Lenke: Vaszary János. Budapest, 1978.
      Kállai Erno: Új magyar piktúra 19oo-1925. Bp, 1990.
      Vaszary János biográfia és bibliográfáia. Bev. Tan.: Perneczky Géza. Kaposvár, 1970.
      Lázár Béla: Vaszary János. Az Ernst- múzeum muvész- könyvei, Bp. 1923.
      Magyar muvészet 1890-1919. Szerk.Németh Lajos, Bp., 1981

      Analógia:
      Birskörték, 1918.,
      Haulisch 122.kép Fekvo no, 1918-20,
      Haulisch 118.k. Akt, 1918-20,
      Haulisch 119.k. Lovasok, 1920-as évek eleje mgt. Ébredés, 1921
      MNG!!! Színpadi jelenet, 1923 MNG!!!

  99. Vaszary János - Kék hajó
    1. Kiállítva:
      1964-65 Zürich, Galerie Semiha-Huber, 33. kép, Kék hajó címen

  100. Vaszary János - Az Eiffel-torony